A Nébih Állami Halőri Szolgálatának halőrei az elmúlt időszakban az ország több ellenőrzött vízterületén tapasztalták, hogy az elektronikusan értékesített területi horgászjegyeket nem nyomtatják ki a horgászok. Sokszor még egy elektronikus eszközön bemutatható másolattal sem rendelkeznek arról a horgászat közben. A Nébih fokozottan felhívta a horgászok figyelmét, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően tartsák maguknál a területi horgászjegyeket akár papírra nyomtatva, akár elektronikus eszközön bemutatható módon. Ezzel számos kellemetlenségtől is megkímélhetik magukat.

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény* úgy rendelkezik, hogy a halfogási tevékenységet végző személy a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen folytatott horgászat során köteles magánál tartani a horgászegyesületi tagságot igazoló, a horgászszövetség által kiadott Magyar Horgászkártyát, a papíralapú állami horgászjegyet vagy a turista állami horgászjegyet, a területi jegyet és a horgász fogási naplót (a továbbiakban együtt: halfogásra jogosító okmányok). Azokat a halgazdálkodási hatóság, a halgazdálkodásra jogosult, a mezőőr, a természetvédelmi őr, az állami halőr, a hivatásos halőr, a társadalmi halőr és a rendvédelmi hatóság ellenőrzésre felhatalmazott képviselőjének felhívására köteles bemutatni és átadni.

Minden horgásznak kötelező szabály betartására kéri az érintetteket a Nébih: komoly büntetés járhat a hibáért a vízpartokon
Minden horgásznak kötelező szabály betartására kéri az érintetteket a Nébih: komoly büntetés járhat a hibáért a vízpartokon

Elektronikus formában kiadott halfogásra jogosító okmányok esetében a halfogásra irányuló tevékenység jogosultságának igazolását az érintett személy a horgászhelyen és a horgászat teljes ideje alatt – a fentiektől eltérően – informatikai eszközén keresztül köteles biztosítani - írta a Nébih.

Mindig be kell tudni mutatni a hatóság képviselői részére a jegyet

Az előírások szerint a horgásznak a területi jegyet a horgászat teljes ideje alatt be kell tudnia mutatni az ellenőrző hatóság kérésére. A horgászok körében elterjedt tévhit alapja az lehet, hogy a HORINFO rendszerben értékesített területi horgászjegyekkel rendelkező horgászvizeken a halgazdálkodásra jogosult hivatásos halőrei hozzáféréssel rendelkeznek a kiadott területi jegyek adatbázisához, azaz a MOHOSZ által üzemeltett halőri applikációval vagy mobilalkalmazás segítségével ki tudják keresni a szükséges információkat. 

Ugyanakkor a fent idézett jogszabályban olvasható, hogy a területileg illetékes hivatásos halőrökön kívül számos más szervezet (pl. a halgazdálkodási hatóság, az Állami Halőri Szolgálat, a természetvédelmi őri szolgálat, valamint a rendőrhatóság) felhatalmazott munkatársai szintén ellenőrizhetik a horgászokat, akik a legtöbb esetben nem rendelkeznek hozzáféréssel a MOHOSZ által kezelt területi jegyek adatbázisához.

Mivel ők ellenőrzés alkalmával csupán azt tudják megállapítani, hogy a horgászatot végző személy nem tudja bemutatni a területi engedélyét, a jogosulatlan horgászat miatt eljárást kell kezdeményezniük vele szemben.

Ilyen esetben a horgász állami jegyét bevonják legalább addig, amíg a halvédelmi eljárást a hatóság lefolytatja, és a horgász tisztázza a területi engedélyének meglétét. A hatósági eljárás befejezése több napot is igénybe vehet.A Nébih továbbra is kéri, hogy amennyiben halászattal, horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos jogsértést tapasztalnak, jelezzék azt az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás