Magyarország mezőgazdaságának egyik legfontosabb dátuma volt 2022. december 5-e: az Agrárminisztériumban a „Talaj világnapja” rendezvénnyel ekkor hívták fel a figyelmet a termőtalaj fontosságára. Éppen ezen a héten beszéltünk Daoda Zoltánnal, az AGRO.bio szakmai igazgatójával arról, miért kell nagyon és jól is figyelni a talajokra. Arra is kitért, hogy a mikrobiológiai készítmények az induló Agrár-ökológiai program célkitűzései között kiemelt szerepet kapnak, így a talajjavítás mellett a támogatások terén is egyre nagyobb szerepet töltenek be.

Hogyan alakult az idei, 2022-es év a magyar mezőgazdaságban?

A magyarországi agrártermelés szereplőinek többsége a sebeit nyalogatja a rendkívüli szárazságot hozó, aszályos év hatásai miatt. Azokon a helyeken, ahol a termőtalajoknak nem volt olyan pufferkapacitása, hogy az extrém klimatikus hatást kellő mértékben enyhíteni tudják, nagy károk jelentkeztek. Ahol viszont kialakították, és/vagy megőrizték ezt a pufferkapacitást, ott lényegében csak a légköri aszály 1-2 hetes perzselő hatása károsította a növényzetet. Ezeken a helyeken elfogadható, sőt, néhol igen jó terméseredményt tudtak elérni a gazdák. Ide kapcsolódóan érdemes elolvasni a nyári anyagunkat: Aki törődik a talajjal, az betakarít, aki nem, az kármentésként báláz.

Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója
Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója

Az, hogy a szárazság ellenére mégis értékelhető mennyiségű termést takarított be valaki a földjeiről, egy hosszú távú fejlesztés eredménye. A munkatársaimat sokszor arra kérik a gazdák, hogy hagyják őket a termékek és a szolgáltatások ajánlásával, hiszen az aszály tönkretette, sok esetben lenullázta a terméseiket. Pedig pont az általunk kínált, 2-5 éves távon eredményes, komplex technológiák bevetésével tudnák jelentős mértékben enyhíteni, majd nagymértékben elkerülni ezeket a szélsőséges terméskieséseket.

Az év összegzéseként azt emelném ki, hogy nem a terméshozam növelésére, hanem a termésbiztonság kialakítására és megőrzésére kell törekedni. Éppen 15 éve, 2007-ben volt hasonlóan nagy aszály az országban, amikor egy kutatási, fejlesztési pályázatban már az AGRO.bio technológiával a termésbiztonságot megőrző megoldásokat fejlesztettünk ki. Sajnos, a hatalmas, országos szintű károkat nézve - a szerencsére egyre növekvő számú kivétel mellett - komoly elmozdulás nincs a magyarországi termelők részéről, amit jól mutat a biztosítási társaságoknál megjelenő kárigény mértéke és mennyisége, sok 10 milliárd forintos kifizetéssel. Ez persze a biztosítási díjak jelentős emelkedését hozhatja 2023-ra.

Sokféle talajhiba okoz komoly kihívást a gazdáknak

Milyen körülmények és változások segítik a mikrobiológiai termékek használatát a magyar földeken?

A jövő évben életbe lépő Agrár-Ökológiai Program (AÖP) célkitűzései között végre több olyan szakmai elképzelés is megtalálható, ami kifejezetten a termőtalaj érdekeit veszi figyelembe, annak védelmére és javítására buzdít. Ebben meghatározzák azt a termékkört, ami alkalmas arra, hogy a talajok állapotát és minőségét jelentősen javítsa. Ezek használata ráadásul egy fontos járulékos előnyt is biztosít 2-3 év alatt: öntözhetővé teszik a talajokat.

Az AÖP rendszeren belül 2 pontot számít a támogatásoknál, ha a gazda mikrobiológiai termékeket, tehát talajbaktériumokat, talajalgákat és gombákat használva növeli a talaj szervesanyag tartalmát, javítja a vízmegtartó képességét, illetve a szerkezetét. Lényeges, hogy ez nem megy varázsütésre, 2-4 vagy akár 5 év szükséges a sikerhez. Az AÖP jó lehetőség, hogy 1-2 év alatt lelassítsuk a talajleromlás folyamatát, további 2-3 évig tart stabilizálni a helyzetet, majd ebből az állapotból lehet elkezdeni a szerves széntartalom növelését. 4-5 év alatt a legrosszabb minőségű talajokban is olyan változtatásokat lehet elérni, amelyek gazdaságosabbá teszik a termelést, hozzájárulnak a vízmegtartó képesség javításához, a tápanyagok, a műtrágyák jobb hasznosulásához.

Ehhez a demo-farm hálózatunkból több, mint 60 ezer mért adatunk van, amelyek alapján a precíz(iós) gazdálkodás és az öntözés területén is sok támogatást tudunk nyújtani az érdeklődőknek.

Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója beszél a talajjavítás és a mikrobiológiai készítmények használatának fontosságáról Budapesten
Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója beszél a talajjavítás és a mikrobiológiai készítmények használatának fontosságáról Budapesten

Mit tegyek a talajomért?

A Talaj Világnapja alkalmából 2022. december 5-én mutatták be a Talaj = Élet című filmet. Az intenzív gazdálkodás miatt a világ termőtalajainak jelentős hányada leromlott állapotban van, vagy már véglegesen meg is semmisült. Ennek oka a talajok szervesanyag-tartalmának csökkenése, az ebből következő szerkezetromlás, tömörödés és az erózió, illetve a savanyodás, a szikesedés vagy éppen a túlzott műtrágya- és növényvédőszer használat. Magyarország területének mintegy felét művelik, ahol közel 20 millió ember számára elegendő élelmiszert lehetne termelni. Azonban hazánk termőterületének kétharmadát valamilyen termékenységet csökkentő talajpusztulási folyamat veszélyezteti. Ahhoz, hogy ezen változtassunk, szemléletváltásra és okszerű, tudásalapú, sőt, talajközpontú, fenntartható, klímatudatos mezőgazdaságra van szükség. Erről szól ez a film, amely szépen felvázolja a jelenlegi kritikus helyzetet és a megoldandó feladatokat – mondta Daoda Zoltán.

(X)

https://www.youtube.com/watch?v=MaWVT-u1wps
A Talaj = Élet dokumentumfilm

https://agrobio.hu/hu/

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás