Magyarországon immáron 31 éve épülnek könnyűszerkezetes acélcsarnokok a Frisomat hidegen hengerelt szerkezeteivel. Ezek az épületek mára kinőtték általános értelemben vett ipari és mezőgazdasági funkcióikat, hiszen egyre több vállalkozás lát fantáziát az acélban, mint építőanyagban. Végeredményként pedig rendkívül egyedi létesítmények születhetnek. Alábbiakban nézzünk meg közelebbről egy igazi – most még - kiaknázatlan kategóriát: a borászatokat.

Első látásra idegen érzés foghat el minket, ha egy borvidék közepén álló acélcsarnokra gondolunk, hiszen mondhatnánk, hogy a látkép nem autentikus. Mitől válik mégis működőképessé az elképzelés? A választ napjaink turizmusa, építészeti trendjei és mezőgazdasági funkcióigényei remekül körülhatárolják. A turizmus 2010-es évek elején Magyarországon ismét szárnyra kapó ágazata, a gasztronómiával karöltve váltak országunk egyik legdinamikusabban fejlődő turisztikai szegmensévé. Közkedvelt fogyasztói hobbivá nőtte ki magát a borkóstolás, a borfejtési eljárások megismerése, ebből adódóan a pincelátogatások egyre népszerűbbek. Viszont ugyanúgy, mint a turizmus más területeit, a borkultúrát is utolérték a modernkori trendek. A bortermelésnek eredetileg otthont adó pincék látogatása igénnyé vált, nagyrészt egyedülálló, meghitt hangulatviláguknak köszönhetően. Ezt a hullámot a kisebb pincészetek jellegükből fakadóan képesek meglovagolni, ám az országban számos dinamikusan fejlődő borászati vállalkozás van jelen, amelyek üzemi keretek között folytatják tevékenységüket. Ezen réteg esetében gyakran előfordul, hogy a termelés megkezdésekor még nem volt szükséges a vállalati struktúra kialakításánál a fent említett turizmusi ágazat fejlődésével és fogyasztói igényeivel számolni: egy, a termelés, borkészítés és gasztronómia szorosabb egyvelegét egy időben kiszolgálni képes épülettel.

Acélcsarnok új köntösben

A Frisomat egyik nagy előnye és népszerűségének oka, hogy – a cég évtizedekre visszanyúló tapasztalatán és jól bevált gyártási technológiáján kívül –rövid időn belül számos funkcióra és az igények ahhoz igazodó széles spektrumára tud épületmegoldásokat kínálni. A Frisomat acélszerkezetes csarnokok átlagmérete az elmúlt évben nőtt, ma nagyságrendileg 800 m2, de természetesen a kisebb épületek is a választék részét képezik. Így például egy 8x13-as, tehát 104 m2-es csarnok kiváló teret adhat az újonnan bevezetett kóstoltatásnak, vagy bármilyen más vendéglátással, turizmussal összefüggő funkcióknak. Ha csak a fő szempontokat nézzük, a Frisomat csarnokok rövid határidővel, tervezésben is nagy kreatív szabadságot nyújtva, minimális mennyiségű hulladék keletkezése mellett készülnek, amelyek időtálló és rugalmas megoldást kínálnak akár borászati vállalkozások számára is. A felsoroltakból következhet, hogy Magyarországon egyre több szőlő-tulajdonos figyel fel a birtok és gazdaság ilyen módon történő bővítésére.

Minden egy fedél alatt

Megfogalmazódhat a kérdés bennünk, milyen funkciók férnek el egymás mellett egy Frisomat csarnokban, ha szőlőgazdaságunk van? Tekintve, hogy a legelterjedtebb terület ezen épületek alkalmazására a mezőgazdasági tárolás, így a hasonló célra történő használatának alkalmassága nem kétséges. A könnyűszerkezetes építményben szendvicspanelekkel megoldott megfelelő hőszigetelése mellett nem jelent problémát a borászatok esetében elengedhetetlen hordósorok, illetve rozsdamentes erjesztőtartályok elhelyezése, de polcrendszer kialakításával könnyedén megoldható a kellékek továbbá a palackozott készlet raktározása is. A szigetelés biztosítása többféle technikával megoldható, a panelek töltése történhet például poliuretán habbal vagy kőzetgyapot felhasználásával. Egy ilyen csarnok az említettek mellett ugyanakkor megtölthető a kapcsolódó munkafolyamatokkal is, mint a palackozás, címkézés, szállítás előkészítése. Jól látható tehát, hogy a szüretelési munkálatok után akár egy fedél alá is hozható minden további munkafolyamat.

Mivel tud viszont még ennél is többet nyújtani acélcsarnok tekintetében a Frisomat? Például az építmények egyéni tervezhetőségével és dekoratív megvalósítási lehetőségeivel, hiszen immáron 12 színben választható külső burkolat. Ehhez kapcsolódóan szintén sokakat elgondolkodtathat, egy-egy ilyen acélépület mennyire hat egy vidéki környezetben tájidegennek? Ezen a ponton kapcsolódnak be a modern építészeti trendek. Globális szinten beszélhetünk arról, hogy az acél, mint építési alapanyag egyre elterjedtebb, illetve egyre bővülő színpalettája miatt határozottan design-elemként is megállja a helyét. A nyers faburkolattal kombinálható matt fémes felületek kifejezetten megfelelnek napjaink szín-irányzatának az építészetben. Kis képzelőerővel egy acélcsarnoknak így máris új funkciója érhető el, hiszen a mezőgazdasági vonal közvetlen szomszédságában ugyanolyan egyszerűen és gyorsan alakítható ki a borturizmust űzők számára egy hangulatos, vendégek fogadására alkalmas tér.

Gyorsan, szépet, hasznosat

Összefoglalva a fentieket, a Frisomat acélcsarnokok többrétű segítséget és lehetőséget biztosítanak a borászati szegmensnek. A könnyűszerkezetes épületek, tekintve, hogy felhúzásukhoz előregyártott elemek összeszerelése szükséges csupán, gyors ütemben – akár 3-4 héten belül - épülnek meg, ezért tökéletes választás lehet az igények széleskörű kielégítésére törekvő vállalkozásoknak ezen nagy ütemben fejlődő és hasonló szintű népszerűségnek örvendő modern köntösbe bújt, ugyanakkor hagyományőrző területen.

A Frisomat acélcsarnok és borászati referenciákat a linkre kattintva találhat: Frisomat - Borászatok

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás