Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Átalakuló mezőgazdaság: újfajta lendület kell
2024.02.06.Fejlesztésekre a mezőgazdasági termelés különböző területein az elmúlt évek nehézségei között is igény volt, akár telephelybővítésre is szükség lehetett. Ezen a téren pedig az acélcsarnokok jól teljesítenek. Ugyan, a támogatások köre szerényebb a korábbi években megszokottaknál, néhány öltettel azonban akár a kihívásokkal teli időkben is érdemes lehet megismerkedni és számolni annak, aki telephelybővítést, építkezést tervez.
Telephelyfejlesztésre készül? A felmérés szerint legnépszerűbb az acélcsarnok
2023.11.24.Mezőgazdaságban működő vállalkozások is részt vettek abban a felmérésben, amely az építkezésekkel kapcsolatos döntési preferenciákat térképezte fel. Mi alapján döntenek a vállalkozások? Milyen tényezők fontosak a beruházás megvalósítása során és mi okoz általában nehézséget? Kíváncsi az eredmények összefoglalójára? Vagy elmondaná a véleményét?
Acélcsarnok: még zöldebben, nem csak növényekkel
2023.09.14.Az acélcsarnokok részben gyors és „tiszta” megoldást kínálnak, ha új épületre van szükség, részben kiemelkedően sokoldalúan használható épülettípusnak számítanak. Műszaki tulajdonságaik számos szempontból szabhatók egyedi igényekre, így egy acélcsarnok nem csupán a megtermelt javak tárolásra, de termesztésre is ideális lehet. A magyarországi Frisomat most a megvalósításban tevőlegesen is segít!
Munkagépek tárolása? Acélcsarnokban a helyük
2023.04.14.A mezőgazdasági termelés ciklikus és a folyamatokhoz használt eszközök használata is szezonális. Fontos az állagóvás, a raktározás, nagyértékű gépek tárolása és felkészítése a következő használatra. Megjelent a fedett tárolás szükségessége. Ezt az igényt könnyű kielégíteni, az egyre népszerűbb hosszú élettartamú, stabil, rugalmas és könnyen telepíthető könnyűszerkezetes acélcsarnokokkal. A Frisomat gyors kivitelezésű épületei ebben verhetetlenek!
Acélcsarnokok a mezőgazdaság szinte minden területén
2023.02.14.Sok előnyük miatt a tartós, gyorsan építhető acélcsarnokok a magyar piaci elterjedésükkor első sorban mezőgazdasági gépek és eszközök, illetve termények tárolásában váltak népszerűvé, majd megjelentek az állattartásban is. A hidegen hengerelt acélból készülő csarnokok azonban komolyabb elvárásoknak is megfelelnek: feldolgozó- vagy csomagolóüzemek, hűtőházról, kapcsolódó kereskedelmi egységek, kertészetek, kóstoltató térrel egybeépített borászatok épültek belőle szép számmal.
4 tipp állattartó acélcsarnok építéséhez
2023.01.17.A mezőgazdasági szektor állattartással foglalkozó ágazatában és az élőállat-elhelyezésre szánt telephelyek létesítésekor, bővítésekor számos feltételnek kell egyidőben teljesülnie - figyelembe véve az állatok fajtáját és az ebből következő specifikus igényeket. Telephelybővítés esetén pedig ebből adódóan mindenképpen érdemes összehangolni ezeket a kritériumokat a vállalkozás rendelkezésre álló költségvetésével, és ez alapján kiválasztani a célnak hosszú távon is megfelelő épülettípust. Ilyen építmények a Frisomat által gyártott könnyűszerkezetes acélcsarnokok. Nézzünk 4 előnyös tulajdonságot, ami miatt remekül alkalmazhatók az állattartásban.
Acélcsarnok: biztos alap egy fenntarthatóbb vállalkozáshoz
2022.10.18.A Frisomat csarnokok gyors, átlátható és környezetbarát építési, szállítási folyamata, illetve ezeknek az acélépületeknek anyagukból fakadó időállósága remekül egészíthető ki a napelemek kínálta költség- és energiamegtakarítási lehetőséggel fenntarthatósági vállalati törekvések esetén, bármilyen tevékenységi területen.
Modern variáció acélcsarnokra: borászat
2022.08.10.Magyarországon immáron 31 éve épülnek könnyűszerkezetes acélcsarnokok a Frisomat hidegen hengerelt szerkezeteivel. Ezek az épületek mára kinőtték általános értelemben vett ipari és mezőgazdasági funkcióikat, hiszen egyre több vállalkozás lát fantáziát az acélban, mint építőanyagban. Végeredményként pedig rendkívül egyedi létesítmények születhetnek. Alábbiakban nézzünk meg közelebbről egy igazi – most még - kiaknázatlan kategóriát: a borászatokat.
Mi fér el egy acélcsarnokban?
2022.04.14.Magyarországon az elmúlt 30 évben számtalan ipari, logisztikai funkciójú könnyűszerkezetes acélcsarnok épült a Frisomat szerkezeteivel – mégis, talán ma is leggyakrabban mezőgazdasági funkcióban képzeljük el ezt az épülettípust. A mezőgazdaságban előszeretettel használt tárolók és állattartó épületek palettáját egyedi és kreatív épületek is színesítik. Alacsony energiaköltségű díszfaiskola, hús-kisker hűtőházzal – ezek is Frisomat csarnokok.
Mezőgazdasági épületek gyorsan fejlődő vállalkozásoknak
2022.02.12.Egy vállalkozás munkájáról a legfontosabb visszajelzés a megrendelők, esetünkben az építtetők véleménye. A sok elégedett vevő egyértelmű jelzés: érdemes ilyen beszállítóval dolgozni. Összefoglalónkat azok figyelmébe ajánljuk, akik fejlődő mezőgazdasági vállalkozásukat új csarnokokkal, raktárakkal, géptárolókkal vagy állattartási épületekkel szeretnék bővíteni.
Hol telelnek a gépek?
2021.11.19.A Frisomat nem kész épületeket kínál, hanem a gazdaság működéséhez igazodva, a megrendelővel együtt alakítja ki a célnak és az igényeknek megfelelő acélcsarnokot – a tervezéstől a szerkezetkész kivitelezésig szorosan együttműködve. A belga gyártósoron gyakorlatilag bármilyen méretű csarnok elemi előkészíthetők, azonban érthető módon a gyártás bizonyos méretre optimalizált. Ez azt jelenti, hogy néha pár méretbeli igazítás, a funkció sérülése nélkül – a cég szakembereinek iránymutatása alapján – a megrendelő pénztárcáját is kímélheti.
Beruházás: megbízható megoldások családi vállalkozásoknak
2021.10.21.A Frisomat nem kész épületeket kínál, hanem az adott gazdaság működéséhez igazodva, a megrendelővel együtt alakítja ki a célnak és az igényeknek megfelelő csarnokot – a tervezéstől a szerkezetkész kivitelezésig szorosan együttműködve. A belga gyártósoron gyakorlatilag bármilyen méretű csarnok elemi előkészíthetők, azonban érthető módon a gyártás bizonyos méretekre optimalizált.
Acélcsarnokok a mezőgazdasági termelők igényeire szabva
2021.09.09.Ha a végeredmény minősége és a gyors kivitelezés mellett a kockázatmentes építkezés egyaránt döntő tényező, akkor a megbízhatóság és a szakmai felügyelet elengedhetetlen. Ezeket a szempontokat figyelembe véve választották a mezőgazdaság megkérdezett szereplői belga Frisomat acélcsarnokait az elmúlt három évben telephelyük bővítéséhez.
Hirdetés

Belépés
Kérjük, adja meg adatait!
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg a regisztrációkor használt e-mail címét!
Több országban is jelen vagyunk
Videó ajánlás
Tovább a Magro.hu oldalára.