A Mezőgazdasági és Halászati Tanács (AGRIFISH Tanács) az élelmiszertermeléshez, a vidékfejlesztéshez és a halászati gazdálkodáshoz kötődő számos területen fogad el jogszabályokat. A legutóbbi ülésen Nagy István agrárminiszter elmondta, az agrárpiacok helyzetével kapcsolatban a miniszter olyan közös európai agrárpolitikára van szükség, amely csökkenti a helyzet kiszámíthatatlanságát. 

Kiemelten fontos az ukrajnai régiók mezőgazdasági tevékenységének stabilizálása, hiszen a világnak szüksége van az ott megtermelt terményekre mind a humán élelmezésben, mind pedig az állati takarmányozásban. Ehhez azonnali tűzszünetre van szükség, hogy az ukrán gazdák el tudják végezni a mezőgazdasági munkálatokat. A terménytárolók tele vannak, így nincs hely az idei termés számára, a háború miatt a gazdák pedig az idei vetést sem tudták elvégezni a földeken, ezért háromévnyi gabonatermés is veszélybe kerülhet – tette hozzá az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Az őszi munkákat leginkább befolyásoló vetésváltás szabályaiban már sikerült megállapodni az európai döntéshozókkal - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva
Az őszi munkákat leginkább befolyásoló vetésváltás szabályaiban már sikerült megállapodni az európai döntéshozókkal - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Aszály, vetésváltás és hibridkukorica termesztés

A tárcavezető arról is beszélt, hogy hazánk kérésére szerepelt a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (AGRIFISH) napirendjén a Magyarországot sújtó rendkívüli aszályhelyzet. Egyértelmű, hogy a kialakult körülmények között a gazdáknak segítségre van szükségük, ezért Nagy István több javaslatot is megfogalmazott az Európai Bizottság számára. Ennek eredményeként a gazdák idén is emelt összegű előlegfizetésre számíthatnak. Az agrárminiszter továbbá arra kérte a bizottságot, hogy a II. pilléres agrár-környezetgazdálkodási támogatások esetében biztosítson mentességet a szankciók alól a 2022-es évre. Nem büntethetők azok a gazdák, akik a kaszálási, szárzúzási és silózási műveleteket azért voltak kénytelenek hamarabb elvégezni, hogy csökkentsék a rendkívüli aszály hatásait, és takarmányt mentsenek az állatok számára. Ezzel az időjárási helyzettel nem számolhattak, amikor önkéntesen csatlakoztak ezekhez a programokhoz - fogalmazott a miniszter.

Fontos módosítások a vetésváltással kapcsolatban

Eszerint a gazdálkodóknak főszabályként a vetésváltást minden évben az összes szántóföldi táblájukon el kell végezniük. Ugyanakkor élhetnek azzal a rugalmassággal, miszerint egy naptári évben elegendő az adott gazdaság szántóföldi területének legalább 1/3-ad részén az előző évhez képest más növénykultúrát termeszteni. A minden egyes táblát magában foglaló vetésváltás így legfeljebb három év alatt kell, hogy megtörténjen. Fontos eredménye a tárgyalásoknak, hogy a vetőmag hibridkukorica négy egymást követő évben termeszthető ugyanazon a területen. A gyakorlati alkalmazás szempontjából üdvözlendő, hogy a vetésváltásba a másodvetés is beilleszthető. Fontos segítség a legkisebb gazdaságoknak, hogy a 10 hektárnál kisebb szántóterületet művelő gazdálkodóknak egyáltalán nem kell alkalmazniuk a vetésváltási szabályokat – fogalmazott a politikus.

A további részleteket erre a hivatkozásra kattintva lehet elolvasni.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás