Hirdetés
Nagyon nehéz helyzetben az állattartó gazdák, ezért változtatást szeretne a Bács-Kiskun megyei NAK-elnök - videóval
Az állattartó gazdák gondjai után idén már a növénytermesztési ágazatba is begyűrűzik az áremelkedés. Ráadásul nem csak az energia- és műtrágyaárak, hanem a koronavírus járvány hatásai is nehéz helyzetbe hozzák a termelőket. A takarmányárak növekedése mellett a baromfiágazatot évek óta sújtja a madárinfluenza. A pandémia miatt ráadásul a vendéglátóipar szállodákra, éttermekre és kávéházakra fókuszáló szegmense, a HORECA szektor bedőlése plusz nehézséget okozott a prémium vízi szárnyas termékeket előállító Bács-Kiskun megyei gazdáknak.
Az áremelkedés gyakorlatilag az állattenyésztési ágazatba gyűrűzött be először, de sajnos az idei évben a növénytermesztés következik. Ezen a területen a hatás kicsit később érződik, mivel a növénytermesztésben most jelenik meg az inputanyagok; a műtrágya, a növényvédőszer és a vetőmag ára - mondta Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke. A szakember szerint az állattenyésztés valamennyi ágazata bajban van.

A takarmányárak növekedése mellett a baromfiágazatot évek óta sújtja a madárinfluenza. A pandémia miatt ráadásul a vendéglátóipar szállodákra, éttermekre és kávéházakra fókuszáló szegmense, a HORECA szektor bedőlése plusz nehézséget okozott a prémium vízi szárnyas termékeket előállító gazdáknak - írta a Kecskeméti lapok online oldala.
Változásra van szükség a támogatások rendszerében, mert a kiírásokhoz képest kevesebb jut el a gazdákhoz az áremelkedések miatt
“Mindenképpen átgondolandó - és ebben is folynak egyeztetések az Agrárminisztérium illetékes szakembereivel -, hogy hogyan kellene a támogatási rendszereinket átalakítani ahhoz, hogy hasonlóan nehéz helyzetek ne alakuljanak ki. Sajnos minden támogatásunkban az látszódik, hogy a piac mindig beárazza azokat - emelte ki az elnök. Gáspár Ferenc elmondta, hogy ez azt jelenti, hogy egy pályázat megjelenése esetén az adott gépek és egyéb eszközök ára megemelkedik. Így végül a termelőhöz csak a támogatás kis része jut. Mivel a kacsa és libatermékek 80 százaléka külföldre kerül, át kell gondolni a támogatási rendszert is, hogy működőképesebb legyen - fogalmazott.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés