Több mint 300 millió forintból fejlesztett ki új technológiát komposzttermékek előállítására a gödöllői székhelyű, hulladékgazdálkodással foglalkozó ProfiKomp Környezettechnika Zrt. A vállalat a fejlesztéshez a Széchenyi 2020 programban 311,78 millió forint támogatást kapott, amellyel a társaság új eszközök beszerzésével új típusú termésnövelő szereket állít elő, illetve bővítette gyártóképességét. A támogatott projektben a társaság egy aprítógépet, egy komposztrostát, egy forgatógépet, különböző anyagmozgató gépeket és egy komplett, automatizált gyártó gépsort üzemelt be orosházi telephelyén.

A ProfiKomp Környezettechnika Zrt. 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan innovatív, gazdaságosan üzemeltethető technológiákat fejlesszen ki, amelyek alkalmazásával a partnereik a biológiailag bontható hulladékokból kiváló minőségű termésnövelő anyagokat állítsanak elő – írta a társaság a honlapján. A vállalat alapvetően szolgáltató cég, de a pályázatnak köszönhetően a szolgáltatások és technológiák értékesítésén kívül termésnövelő anyagokat, szerves trágyákat is forgalmaz.

A komposztálás új dimenzióját jelentő ProfiKomp Lélegző Komposztáló Dob megoldás lehet akár kisebb közösségek hulladékának helyi, intenzív és szakszerű kezelésére is, Kecskeméten már több iskolában is használják a berendezést a helyben keletkező komposztálható biohulladékok kezelésére és oktatási célokra - Fotó: FB
A komposztálás új dimenzióját jelentő ProfiKomp Lélegző Komposztáló Dob megoldás lehet akár kisebb közösségek hulladékának helyi, intenzív és szakszerű kezelésére is, Kecskeméten már több iskolában is használják a berendezést a helyben keletkező komposztálható biohulladékok kezelésére és oktatási célokra - Fotó: FB

Ezekkel bővült az üzem Orosházán

A támogatott projektben a társaság egy aprítógépet, egy komposztrostát, egy forgatógépet, különböző anyagmozgató gépeket és egy komplett, automatizált gyártó gépsort üzemelt be orosházi telephelyén. A már kialakított eszközpark használatba vételével a telephely alkalmas lett az európai CE jelölésű szervestrágya-termékek nagy volumenben történő előállítására.

A közlemény szerint az eszközpark kialakításával és az elsősorban mezőgazdasági melléktermékekre alapozott termésnövelő anyagok előállításával az üzem képessé vált a növekvő piaci igények kielégítésre.

Mint írták: ezzel a fejlesztéssel a cég részt vállalt a magyarországi zöldgazdaság fejlődésének elősegítésében is.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ProfiKomp Környezettechnika Zrt. tavalyi nettó árbevétele 598,5 millió forint volt, egy évvel korábban pedig 664,3 millió forintot tett ki. A cég 2021-es adózott eredménye 186,9 millió forint volt, míg 2020-ban 67,3 millió forint nyereséggel zárt a vállalat.

https://www.youtube.com/watch?v=QicOfPzlQjM

A cég komoly hangsúlyt fektet a kutatás-fejlesztési és innováció projektekre is. Számos hazai és EU-s pályázatban vesznek részt a biohulladék hasznosítás legújabb tudományos eredményeit és gyakorlati hátterét vizsgálva, különböző cégekkel, egyetemekkel és kutatóintézetekkel együttműködve. A folyamatos belső innovációnak köszönhetően saját technológiáikat is eredményesen fejlesztik partnereink igényeinek és visszajelzéseinek megfelelően - írták.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás