Hirdetés
Nincs menekvés az erdélyi gazdáknak, alkalmazkodniuk kell a változásokhoz
A mezőgazdaság digitalizációjáról és az ágazat aktuális Kárpát-medencei helyzetéről tartottak pódiumbeszélgetést Tusványoson. A romániai Tusnádfürdő településen tartott programon Nagy István agrárminiszter, Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem rektora és Kerezsi Miklós mezőgazdasági vállalkozó, a Hodler Capital igazgatója beszélgetett egymással az aktuális és fontos agrártémákról.
A Székelyhon írta meg, hogy a témafelvetés azzal kezdődött, hogy a világgazdaság állapotának rohamos változása ellenére óriási lehetőség áll a Kárpát-medencei mezőgazdaság előtt. Ezt a kijelentést Nagy István meg is erősítette. Az agrárminiszter a mezőgazdaság fejlesztésének lehetőségeit illetően a helyi adottságok jelentőségét hangsúlyozta.

"Nem fogjuk megúszni, hogy a falvak klasszikus szerepüket elővegyék, betöltsék. Nem engedhetjük meg, hogy a falusi ember tujabokrot kerülgessen, vagy hogy az áruházba menjen tojásért. A legnagyobb baj az, hogy generációk nőnek fel úgy, hogy a boltban úgyis olcsóbb. Ez a tétel rövidesen már nem lesz igaz, a világgazdasági folyamatok alapján megváltozik a hozzáférés lehetősége. Társadalmasítani kell ezt a kérdést” – fogalmazott Nagy István.
Kicsik vagy nagyok legyenek kedvezményezettek?
Gyuricza Csaba szerint mindig felvetődik a kérdés, hogy a kicsit, vagy a nagyot kell-e támogatni. „Ezt a kérdést le kell vetkőznünk. A magyar mezőgazdaság annál színesebb, minthogy erre lehessen leegyszerűsíteni” – jelentette ki. Kerezsi Miklós a mezőgazdasági menedzsment fontosságára külföldi példával hívta fel a figyelmet. Megdöbbentő, hogy a szlovén vásárlók 40 százalékkal többet hajlandók fizetni hazai hústermékekre, a gyümölcsért pedig 50 százalékkal többet. Ennek hatása az egész gazdasági láncon végigvonul – mondta.
Nehézségek és kihívások - az erdélyi gazdák számára is
Az előadók a mezőgazdaság helyzetének áttekintésénél kitértek az ágazat nehézségeire is. A rendszerváltás után a reprivatizáció kérdése, a feldolgozóipar privatizációja, napjainkban pedig a gazdák összefogásának hiánya veti vissza a termelés hatékonyságát. Az agrárágazat emellett rohamosan fejlődik - hangzott el. Nagy István ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, ma már úgy gazdálkodni, mint apáink és nagyapáink, nem lehet. Minden megváltozott, a piaci helyezettől, a talaj vegyi összetételéig. A tudás, a kutatási eredmények napi szintű felhasználása át kell menjen a hétköznapi gyakorlatba. A gazdáknak alkalmazkodni kell a változásokhoz” – jelentette ki a politikus Tusnádfürdőn.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés