Komoly és hosszan tartó válságot is okozhat a takarmányárak nagyságrendileg 30 százalékos emelkedése, amit a termelők a termékeik árában is kénytelenek lesznek érvényesíteni. Ez a drágulás pedig a takarmány- és húsipar szakértői szerint elkerülhetetlenül elér a fogyasztókig is. Miután a termelési költségek mintegy kétharmadát teszik ki a takarmányok, a drágulás jelentős költségnövekedést eredményezett az élőállat és állati termékek piacán. Felfelé megy a hús ára.

Az áremelkedést előbb-utóbb át kell terhelni a kiskereskedelemre, amely valószínűleg majd a fogyasztói árakban is változást fog okozni – mondta a Magyar Mezőgazdaságnak dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke. Szerinte ez egy nehéz, küzdelmes folyamat lesz, aminek a termékpálya függvényében most tavasszal még csak az elején-közepén tartunk. Elmondta, hogy a hazai állattenyésztés, az állati termékelőállítás takarmányszükségletének biztosítása nemzetbiztonsági kérdés, ezért a fizikai készletekre nagyobb figyelmet kell szentelni a jövőben. Egy ilyen biztonsági készlet folyamatos „karbantartása” és rendelkezésre állása megoldaná ezt a problémát. A termelők számára egyelőre egyetlen megoldás van: aki túl akar élni, annak ezeket a költségnövekedéseket be kell építenie a termékei árába - közölte.

Jelentősen emelkedik a hús ára az idén Magyarországon is
Jelentősen emelkedik a hús ára az idén Magyarországon is

Hosszabb folyamat során alakul ki a hús ára

Ez viszont nem megy egyik napról a másikra, fel kell rá készíteni a kereskedelmi láncokat és a fogyasztókat is. A takarmányárak globális és totális emelkedésén kívül a koronavírus hatásai és a madárinfluenza következményei is megtépázták a baromfiágazatot a tavalyi évben. A hazai csirkeállomány azonban a bajok ellenére is növekedett. Ez részben a magyarországi fogyasztás emelkedésének köszönhető. A csirke az étkezési tojás mellett az a termék, amely beépült a családok mindennapi ételfogyasztásába. A BTT elnöke szerint ez a jövőt is jelzi: ezek a termékek egyre nagyobb szerepet fognak kapni európai és világszinten is.

Pulyka és víziszárnyas

A pulyka ágazat viszont rossz évet zárt, bár ez nem elsősorban mennyiségi csökkenésben, hanem a jövedelemtermelő képességben mutatkozott meg. Az élőállat-kereslet alapján ugyanakkor megszilárdulhat a helyzete. A víziszárnyas-ágazatban jelentősen visszaesett a termelés, főként a madárinfluenza miatti kivágások miatt. A terület felépülése és jövője a járványvédelmi szint emelésén - ezzel együtt a madárinfluenza megjelenésének kockázatcsökkentésén -, valamint a HORECA (szálloda, étterem, kávézó) szektor újraindulásának sebességén múlik - mondta a szakember.

Vendéglátós kapcsolat

Csorbai Attila elmondta, hogy a vendéglátás egyébként valamennyi állattenyésztő ágazat jövőképét befolyásolja. A vendéglátóiparhoz kapcsolódóan a baromfiágazat is megszenvedte a HORECA-piac bezárását. Egyebek mellett jóval kevesebb hús, tojás és például libamáj fogyott. A szektor nem kapott munkahely-megtartó kormányzati támogatást, de a szaktárca 25 milliárd forintot tudott biztosítani a mezőgazdasági és élelmiszeripari szereplők számára, amelyből a baromfitermelők mintegy 4 milliárd forintot kaptak. A pandémia átrendezte a munkaerő-piacot, egyes szektorokból – például a vendéglátásból - kiáramlott a munkaerő és máshol jelent meg, az állattenyésztésen azonban ez sem segített.

Munkaerőpiaci változások

A mai napig problémát jelent a szakképzett munkaerő, és ezzel hosszabb távon számolni kell - mondta. A BTT elnöke szerint a gazdaságok vagy kiváltják az élőmunkát, vagy a meglévő munkaerő-állományhoz igazítják a termelésüket. A második választás szerinte zsákutca, mert a termékekre van és lesz is kereslet. A technológia fejlesztése a helyes út. Így lehet hatékony és versenyképes cégeket, illetve ágazatot építeni - közölte az elnök.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás