Növényeink nyári támogatásával sokat tehetünk a stresszhatások okozta termésveszteség elkerüléséért, illetve többlettermés eléréséért. A szárazság vagy a kórokozók miatti gyenge indulás ellensúlyozására segítsük növényeiket természetes módon, élő algát (NEM DÖGLÖTT) tartalmazó biostimulátorral, az Algafix-szel, kiegészítve szükséges mikro-makroelem lomtrágyákkal.

Az Algafix® balatoni élő algát (Scenedesmus obtisausculus) tartalmazó mikrobiológiai biostimulátor. Az élő mikrobák mellett makro- és mikroelemeket, valamint az algasejtek által termelt növényi növekedési hormont, kinetint tartalmaz a hazai piacon a legnagyobb mértékben. Mivel szinte 100%-ban csak ezt a hormont tartalmazza, ezért tűpontos, okszerű beavatkozást lehet vele elérni a növekedés serkentésére.

A kijuttatást követően is - megfelelő körülmények között - folyamatosan termeli a kinetint, melyet a növény levélen keresztül vesz fel. Az algák elhalása után a sejtjeikben tárolt anyag (a hormonok) is felszívódnak, így az Algafix® esetében dupla hatással számolhatunk, ami a hozamnövelésben kiveszi részét. Segíti a stresszhatások kivédését, növeli a betegségekkel szembeni ellenállóságot, javítja a tápanyagok hasznosulását.


A kontroll 100%-ához viszonyítva az ÉLŐ ALGA fejlődési potenciált növelő hatása
(+7-14%), ami a különböző termesztési feltételek hatásainak mentén is (+11%) realizálódott a termésképletek mérésekor.
kontroll 100%-ához viszonyítva az ÉLŐ ALGA fejlődési potenciált növelő hatása
(+5-31%), amely aztán a különböző termesztési feltételek – akár korlátozó -hatásainak mentén is (+9%) realizálódott a termés mennyiségében.

Régebben a tápanyag-gazdálkodási tervek a talajon keresztüli tápanyagellátásra alapoztak, azonban az elmúlt évtizedekben a levélen keresztüli tápanyagpótlás létjogosultsága elvitathatatlanná vált. A korszerű fajták megnövekedett mikroelemigényének intenzív ellátására való törekvésének nyomán a lombtrágyázás fix technológiai elemmé vált a növénytermesztési gyakorlatban.

A tápanyaghiány tüneti megjelenése már súlyos ellátottsági problémákat eredményezhet, ezért a kijuttatás helyes időzítése jelentősen meghatározza a lombtrágyák hasznosulását.

Korszerű lombtrágyáink alkalmazásával hatékonyan megelőzhető, illetve orvosolható az egyes hiánytünetek kialakulása, mert az Algafix és az AminoBór, MicroFull és AminoKén lombtrágyák jól kiegészítik egymás hatásait.

A MicroFull komplex mikroelem-tartalmú lombtrágya, amely (1,5% réz, 1% mangán, 0,5% cink, 0,3% vas, 0,04% molibdén) kiválóan segíti a fotoszintetikus folyamatokat, a klorofill megfelelő működését - 2,0 l/ha dózisban.

Az AminoBór javítja a terméskötődést, hozzájárul a növényi sejtfalak képződéséhez, a szénhidrátok szállításához, a stresszhelyzetek átvészeléséhez. Növeli az olajos növények olajtartalmát. Magas és a növény számára felvehető bórtartalma biztosítja a bórhiány hatékony kezelését. Virágzás kezdetén 1 l/ha Algafix + 1-2 l/ha AminoBór kombinációban javasoljuk.AminoKén – Optimális kén-nitrogén összetételű 150 g/l N, 570 g/l SO3) levéltrágya, olajos növények kénhiányának megelőzésére 2-5 l/ha dózisban, olajosokban bimbós állapotig alkalmazható.

A részletekkel és további technológiai információkkal kapcsolatban keresse területi szaktanácsadóinkat, vagy látogasson el honlapunkra (www.agrobio.hu)!

Daoda Zoltán
szakmai igazgató
AGRO.bio Hungary Kft.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás