Az egyik ügyfelünknek kb. 30 millió Ft-os kárt okozott. És akkoriban még nem volt növénybiztosítása. Ezt akkor mondta el nekünk, amikor megkötötte az idei biztosítását: „Ha ezt korábban tudom, most a gazdaságomnak több tízmillióval alacsonyabb hitelállománya lenne.

Önnek mekkora kára lenne, ha a téli fagy tönkretenné a termését? Kiszámolta már?

Az időjárási előrejelzések nagyon hideg telet jósolnak, így megnőtt a téli fagy esélye. Ezt pontosan még nem tudhatjuk, de az sem normális, hogy október közepén és november elején tavaszi idő volt. Közben éjszaka pedig nem ritkák a mínuszok, ezekből a mínuszokból lesz az őszi fagy... És a nyári időjárás sem volt a megszokott: túl nagy forróság volt, történelmi aszály és sokkal nagyobb viharok, mint általában.

Számított ilyen nagy károkat okozó nyári jégesőkre? Csak egy, a hőséget lezáró vihar után 1300 riasztást kapott a Katasztrófavédelem. Például Sellyén 245 épületben keletkezett kár. Amikor az időjárás jelentés jeget mondott, az ügyfélszolgálatunkon elkezdtek csörögni a telefonok - de sajnos már hiába, mert a kötési időszak akkor már véget ért.

Nézze meg, mennyiből jönne ki a növényei és a saját pénztárcája védelme – 5 perces kalkuláció, rögtön több biztosító díját megkapja és mindezt bármilyen kötelezettség nélkül.

A nyári károk után jó tapasztalataink voltak: a biztosítók zokszó nélkül fizették ki ügyfeleinknek a több tízmilliós kártérítéseket. (A legnagyobb kártérítés, amit kifizettek az ügyfelünknek, több, mint 120 millió Ft volt!)

Ne maradjon pénz nélkül, ha baj van! Kalkulálja ki magának most a növénybiztosítása kedvezményes díját! A számítás 5 perc alatt megvan és azt is megmutatjuk, várhatóan mennyi állami támogatást fog kapni – így mennyibe fog kerülni várhatóan a védelem. (Azért nem lehet teljesen pontosan megmondani, mert tavaly 70% volt az állami támogatás az „A” csomagra, de idén ez változhat. Egyelőre nem tudjuk, mennyi lesz, mi kb. 55%-ot becsülünk.)

Ha van mit féltenie, most érdemes növénybiztosítást kötnie!

Nemcsak téli, hanem a tavaszi fagy ellen is biztosíthatja a növényeit. Belekerülhet a vihar-, jég- és aszálykár is.

Ha amúgy is fontolgatja, hogy kötne, hozza előrébb, mert bizonyos konstrukciókat most érdemes megkötni, a védelem kb. azonnali és nem fog többe kerülni.

Tehát ha novemberben megköti, február-március helyett, ugyanannyi díjat fog fizetni, de két-három hónappal hosszabb lesz a kockázatviselési idő és ha pont ekkor van kára, akkor lesz, aki megtérítse.

Akár 70% állami támogatás és online ügyintézés

Bármelyik csomagot is köti meg, akkor az állam akár a díja 70%-át is átvállalja. (Ez a jogszabály, a valóságban alacsonyabb díjtámogatást várunk). Ez különösen olcsóvá teszi a biztosítást és ez a támogatás jár Önnek. Tehát nem kell pályáznia hozzá, elég, ha egy X-et tesz a 2023-ban beadandó egységes kérelmébe.

Ennél egyszerűbben ritkán juthat pénzhez. Nemcsak a biztosításból, a kárenyhítésből is!

Nálunk teljesen online ügyintézéssel gyorsan és kényelmesen megkötheti növénybiztosítását – mi ennek a specialistái vagyunk!

Kalkuláljon most és 5 perc alatt megmutatjuk, több biztosítónál mennyi lenne a díja! (Tájékoztató jellegű adat, mert a díjak változhatnak még valamennyit, nem mindegyik biztosító véglegesítette a díjait egyelőre). Feltétlenül adja meg a telefonszámát, hogy fel tudjunk hívni és tudjunk egyeztetni, pl. a pontos díj miatt!

Ha feltölti az egységes kérelmét, díjmentesen kiszámoljuk gazdasága 5 éves referenciahozamát és kárküszöbét is, így felkészülten adhatja be a Kárenyhítési juttatás iránti kérelmét is, amelyre idén november 30-ig van lehetősége.

(x)

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás