Vasárnap délelőtt az ország nagyobb részén erősen felhős vagy borult marad az ég, de az Északi-középhegység tágabb térségében vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé akár többórás szűrt napsütésre is van esély. A déli megyékben továbbra is nagy területen valószínű tartós ónos eső, helyenként eső, kissé nyugatabbra és északabbra havazás is lehet, majd délután átmenetileg csökken a csapadékhajlam. Este délnyugat felől újabb vegyes halmazállapotú csapadékzóna érkezik: nyugat felé inkább hóra van esély, másutt ismét nagy területen lehet ónos eső. A légmozgás általában mérsékelt marad, de a Zemplénben és a Bodrogközben időnként megélénkül az északias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -2 és +3 fok között valószínű, de a vastag hóval borított északkeleti tájakon akár hidegebb is maradhat az idő.

Hétfőn jobbára borult lesz az ég, majd a nap második felétől nyugat felől vékonyodhat, helyenként szakadozhat a felhőzet. Éjjel többfelé, napközben helyenként számítani kell ónos esőre, fagyott esőre, egyébként nyugaton, északnyugaton havas eső, hó, délkeleten, keleten inkább eső lesz a jellemző. Délutántól nyugat felől gyengül, szűnik a csapadék. Ködfoltok lehetnek. A változó irányú szél általában mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban -6, +1, északkeleten -11, -7, kora délután -2 és +5 fok között alakul, délkeleten lesz az enyhébb idő - valószínűsíti a met.hu.

Kedden felhős idő lesz a jellemző, de zömében réteg-, illetve fátyolfelhőzetre számíthatunk. Helyenként előfordulhat szitálás, ónos szitálás, hószállingózás, kezdetben északkeleten havas eső, kisebb havazás is. Többfelé képződhet köd, amely helyenként megmaradhat. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között várható.

Szerdán általában erősen felhős idő várható, kisebb-nagyobb szakadozásokkal. Főleg az ország északi felén szórványosan valószínű eső, reggelig néhol ónos eső, fagyott eső, az északkeleti megyékben délutánig még havas eső, kisebb havazás is. Estétől északnyugati irányból összefüggőbb csapadékzóna érkezhet (eső). Ködfoltok lehetnek. Sokfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet -5 és +3, a maximum 1 és 9 fok között alakul.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás