Hirdetés
Oszt-szoroz a gazda: búza helyett jobban megéri kukoricát vagy napraforgót termeszteni!
Nyárra, ősz elejére akár 20 százalékkal is mérséklődhetnek a szemes termények és a belőlük készült termékek árai. Most azonban még tart a csúcs közeli állapot, ha megfordulni is látszott az eddig felfelé tartó ármozgás.
A kialakult helyzetben sokkal jobban megéri kukoricát vagy napraforgót termeszteni, mint például kenyérbúzát. Ez tavasszal mindenképpen megfontolásra késztetheti a gazdákat.

Rájön, aki oszt-szoroz, hogy jobban megéri kukoricát, napraforgót termeszteni, mint például kalászost. Legalábbis a mostani árszintek megalapozhatják, hogy a gazdák e két tavaszi vetésű növényt a tavalyinál sokkal nagyobb területen fogják termeszteni – olvasható a szabadfold.hu Gazdanet rovatában.
Lemaradóban a búza
Egy tonna kukorica ára már majdnem a búzáéval azonos, s miközben a búza itthon átlagosan hektáronként 5-6 tonnát terem, a kukorica kis odafigyeléssel akár 9-12 tonnát is hozhat. A napraforgó 3-4 tonnás termést adhat itthon, az ára tonnánként 150-165 ezer forint között is mozoghat. Tehát sokkal nagyobb a kukoricával, napraforgóval elérhető profit, ráadásul a tavasszal vetett növényt már kora ősszel lehet aratni.
Aratásig biztosan tarthatók a magas árak
Meddig tarthatók ezek a magas árak, amelyek legalább 30 százalékkal vannak felette az egy évvel ezelőttinek? Aratásig biztosan – mondják a szakértők, akik szerint a február végi, március elejei tőzsdei árcsökkenésnek csak az lehetett az oka, hogy sokan realizálták a befektetésüket, azaz magas áron adtak el. Úgy tűnik, ennek vége, mert egyre kisebb mértékben csökkennek a szemes termények árai, a korábbihoz képest kicsivel alacsonyabb szinten kezdenek stabilizálódni, de vélhetően nyárig kitartanak.
Szinte profit nélkül dolgoznak az állattartók
Ez kellemetlen az állattartóknak, akik szinte profit nélkül dolgoznak a magas takarmányárak miatt, s az átadási áraik növelése még nem vagy alig indult el különböző okok miatt. Ezért egyre hangsúlyozzák, hogy a hús- és a tejtermékek árainak emelkedése elkerülhetetlen. A takarmányok világszerte tapasztalható 30–50 százalékos drágulása mindenhol komoly nehézséget okoz. Ez az áremelkedés a vágóhidaknál és a feldolgozóüzemeknél is meg fog jelenni, így végül a fogyasztói árak is fokozatosan emelkedhetnek a következő hónapokban.

2672,1 millió euró volt (Fotó: Pixabay)
8,3 százalékkal jobb a 2020-as adat a 2019-esnél
A növénytermesztés árai emelkedésének is köszönhető, hogy a 2020. március–decemberi agrárexport 1,7 százalékkal, 7873,6 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az agrárimport pedig 5201,5 millió euróra, 1,4 százalékkal csökkent, azaz a statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet. Mindezek eredőjeként az agrárgazdaság külkereskedelmi egyenlege 2020. március–decemberben 2672,1 millió euró volt, ami 8,3 százalékkal több 2019 azonos időszakánál.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés