Az idei év áprilisában is több olyan hírről számoltunk be, ami az agrártámogatások témájához kapcsolódik. Ezeket foglaltuk össze ebben a cikkünkben. Aki kíváncsi az AKG és az ÖKO támogatások változásaira, az őstermelők új lehetőségeire, az ültetvénytelepítési pályázat információira és a tanyafejlesztési pályázat szabályaira, olvassa el az anyagunkat! Érdemes, mert a mezőgazdasági támogatások sok termelő számára jelentenek fontos részt a gazdálkodásban és a jövő tervezésében.

Újfajta rövidítések erdejében keresik a járható utakat az őstermelők

ŐCSG? CSMT? Betű- és számkombinációból álló névvel az új bejelentési és bevallási nyomtatványok? Március utolsó hetére időzítette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azt a webkonferencia-sorozatot, amelynek a fogalmi tisztázáson túl a széleskörű és alapos tanácsadás is a célja volt. 2021. január 1-én hatályba lépett a családi gazdaságokról szóló törvény, amelynek révén a jogalkotó szándéka szerint kedvezőbb működési és adózási környezetben folytathatják tevékenységüket az őstermelők, a családi gazdaságok és az agrárvállalkozások. Mi változott az őstermelőket – a velük dolgozó családtagokat – érintő jogszabályi környezetben? Személy szerint kinek hol a helye, ahol folytat(hat)ja azt a tevékenységet, amelyet 2020. december 31-ig folytatott? Az ilyen jellegű általános kérdéseken túl egy sor olyan ügy is felszínre került, amely a családi gazdaságok működésének lehetséges elemeit, adózási formáit tekintette át.

Sokféle célra vehető igénybe az új ültetvénytelepítési pályázat - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nagyrécse
Sokféle célra vehető igénybe az új ültetvénytelepítési pályázat - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nagyrécse

Összesen 15 milliárd forintot kínál az új ültetvénytelepítési pályázat

2021. április 20-án megnyílt az ültetvények, gyógy- és fűszernövények telepítésének támogatása. A piaci igények kielégítéséhez a korszerű termesztéstechnológiák alkalmazása, a fajtaválaszték korszerűsítése, a termésátlagok és a minőség javítása, valamint az öntözött ültetvények területének növelése szükséges. Ezeken javíthat, aki jelentkezik az ültetvénytelepítési pályázat 15 milliárdos kiírására. Az alábbi fókuszterületek közül egyszerre legfeljebb kettőre nyújtható be kérelem:

  • Szerkezetátalakításra, korszerűsítésre, a piaci jelenlét, a piacorientáltság és a mezőgazdasági tevékenység diverzifikálására 10 milliárd forint a keretösszeg.
  • Képzésre és generációváltásra 3 milliárdot határoztak meg.
  • Kockázatmegelőzésre, -kezelésre 1,5 milliárd forint igényelhető.
  • A vízfelhasználás hatékonyságának fokozására 0,5 milliárd forint a keret.

Csomagolásmentes élelmiszerek a nagy üzletekben és hatalmas lépés az ökológiai átmenetben

Az élelmiszerek és egyéb termékek csomagolás nélküli értékesítése egyre népszerűbb Európában. Számos nagy márka döntött úgy, hogy alaposan leteszteli ezt az új értékesítési módot Franciaországban. Az erdősítés pedig azt jelentené az ország számára, hogy nagy lépést tennének az ökológiai átmenetben és a karbonsemlegesség elérésében 2050-ig. A csomagolás nélküli értékesítés francia piaca 2018 és 2019 között 40 százalékkal emelkedett, és 2020-ban az országban már 560 üzlet működött ilyen módon. A számok azt mutatják, hogy egyre több márka választja azt, hogy termékeiket fenntartható, csomagolásmentes módon adja el a francia piacon. A csomagolásmentes termékek értékesítésénél a higiénia és a termékbiztonság kulcskérdés, különösen a hűtött élelmiszereknél. A gyártóknak szigorúbb módszereket kellett találniuk ennek garantálására. Ezen felül az üzleti modelljeiket is felül kellett vizsgálni.

Ahol megvalósult a tanyafejlesztés: eladó magyar birtokok 400 millió forint felett

Több intézkedéssel is támogatja a tanyás térségek sajátos értékeinek megőrzését, valamint a tanyán élő emberek életszínvonalának és gazdálkodási feltételeinek javítását az Agrárminisztérium. Továbbá igényelhető a tanyákra is kiterjedő falusi csok. Ezekből már szép birtokot lehet létrehozni, vagy egy már meglévőt felújítani. Milyen támogatásokat igényelhet, aki tanyás térségben vásárol ingatlant? Mennyibe kerül most egy komplett luxustanya az ingatlanpiacon? A legdrágábbak között nézelődtünk.

A tanyasi gazdálkodás megújítása, újjáélesztése, a tanyasi életmód hátrányainak csökkentése céljából hirdetett pályázatot az Agrárminisztérium - Fotó: Adam's Photovision, Jászszentlászló
A tanyasi gazdálkodás megújítása, újjáélesztése, a tanyasi életmód hátrányainak csökkentése céljából hirdetett pályázatot az Agrárminisztérium - Fotó: Adam's Photovision, Jászszentlászló

Speciális szabályok érvényesek egyes AKG és ökológiai gazdálkodási támogatások kifizetési igénylésének benyújtására

Az Agrárminisztérium ebben az évben lehetőséget teremtett az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés és az Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása felhívások folytatására, illetve egyes támogatások kötelezettségvállalási időszakának meghosszabbítására. A hosszabbítás a korábbi évek gyakorlatát érdemben módosítja. A két programban maradni kívánó, összesen közel 10.500 gazdálkodó számára az 5. éves kifizetési kérelmük kapcsán kiadott döntés jogerőre emelkedése után szükség van módosított támogató okiratok kiállítására. A kifizetési kérelem határidőben történő benyújtása tehát a módosított támogatói okirat hiányában is szükséges.

Figyeljen a változásokra az egységes kérelem beadásával kapcsolatban

Ismét elérkezett az egységes kérelem beadás időszaka. 2021-ben 44 támogatási jogcímre és intézkedésre lehet támogatást igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni, amelynek benyújtási határideje: 2021. május 17. Az egységes kérelmet továbbra is kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár felületén, ide kattintva lehet benyújtani. Amennyiben valaki elfelejti május 17-ig benyújtani a kérelmét, úgy május 18. és június 9. között még van lehetősége annak beküldésére, de ez már a támogatási összeg munkanaponként 1 százalék késedelmi szankció alkalmazásával lehetséges. 

Még több friss hír a mezőgazdasági támogatások világából:

A mezőgazdasági támogatások témájához kapcsolódó híreinket szeretettel ajánljuk, ezeket az anyagokat ide kattintva lehet elolvasni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás