Az idei tavasz nem kímélte a gyümölcsfákat, a hideg, szeles, hosszú tavasz, valamint az elhúzódó virágzás, a fagykárok és a fertőzések veszélye mind a termés csökkenéséhez vezethetnek. A megfelelő időben elvégzett permetezéssel felvehetjük a harcot a folyamatosan felbukkanó kórokozók, kártevők ellen.

Ahogy a 2020-as, a 2021-es év sem kedvez kedvenc nyári csonthéjas gyümölcseink, a kajszi, a meggy és a cseresznye megfelelő beéréséhez, termésmennyiségéhez. A hideg tavasz során sok kajszi termése elfagyott, főleg a korai virágzású fajták esetében. Az idei időjárás tökéletes teret adott a moníliás vessző- és virágszáradásnak, amely a hűvös és nedves időben fertőz leginkább.

A meggy és a cseresznyefákon májusban, júniusban megjelenő cseresznyelégy imágója ellen  a gyümölcsök borsószem méreténél végezhetjük el az első permetezést
A meggy és a cseresznyefákon májusban, júniusban megjelenő cseresznyelégy imágója ellen a gyümölcsök borsószem méreténél végezhetjük el az első permetezést (Fotó: Pixabay)

Monília, cseresznyelégy, levélfodrosodás

A monília tünetei a levelek és a sarjhajtások fonnyadása, majd akár a teljes gallyal való elszáradása, valamint a virágok és az apró, fiatal termések barnulása, elszáradása. A moníliás fertőzés mellett a zöld őszibarack-levéltetű jelentette fertőzöttség is rendkívül magas idén.

A meggy és a cseresznyefákon májusban, júniusban megjelenő cseresznyelégy imágója ellen a fák déli oldalára kitett sárga ragacsos lapokat figyelve láthatjuk a kártevők számának növekedését, és szükség esetén a gyümölcsök borsószem méreténél végezhetjük el az első permetezést.

A tafrinás levélfodrosodás a szilvát és az őszibarackot fenyegeti. A nedves, hűvös tavasz kedvez a kórokozónak, védekezni kell ellene, mert a tafrinás fertőzés során fellépő levéllehullás nagyon megterheli a fákat.

Milyen időben permetezzünk?

A permetezésre a 10 és 25°C közötti hőmérséklet és a száraz idő a legideálisabb – ad egyértelmű választ az agrarelet.hu cikke. Bizonyos növényvédőszerek hatása 10°C alatt jelentősen csökken. 25°C felett sok növényvédőszer (például a kéntartalmú szerek) okoz perzseléses sérüléseket a növényeken. A permetezésre nem alkalmas a szeles idő, hőmérséklet szempontjából pedig sem a fagypont alatti értékek, sem a nyári hőség nem megfelelő. A szeles időben végzett permetezés a saját biztonságunkat – a környezetünkben lévőkével együtt – fenyegetheti, valamint az elsodródás miatt sem javasolt.

A szer kiválasztása előtt azonosítsuk a kórokozót vagy a kártevőt, valamint a növényt, amelyen problémát okoz
A szer kiválasztása előtt azonosítsuk a kórokozót vagy a kártevőt, valamint a növényt, amelyen problémát okoz (Fotó: Pixabay)

Még a kisebb kertekben is érdemes naplót vezetni: minden permetezés után jegyezzük fel a permetezés pontos időpontját, a felhasznált szert vagy szereket, és hogy milyen növényeket permeteztünk. A permetezéskor a növény minden részét egyenletesen borítsa a permetlé, ne csak a levelek színét, hanem a fonákját is, mert a legtöbb kórokozó vagy kártevő éppen itt él.

Milyen növényvédőszert használjunk?

A legtöbben nem akarnak szintetikus anyagokat alkalmazni a kertben, ezért számukra a kéntartalmú és a réztartalmú szerek, az olajemulziók, valamint a növényi kivonatok az ideálisak. A szer kiválasztása előtt azonosítsuk a kórokozót vagy a kártevőt, valamint a növényt, amelyen problémát okoz. Kérjünk segítséget, ha bizonytalanok vagyunk. A gazdaboltokban hozzáértő szakemberek nyújthatnak széleskörű tájékoztatást. Ha nem tudunk beazonosítani egy betegséget, fotózzuk le, vagy vigyünk a beteg növényi részből magunkkal.

Hogyan válasszunk permetezőgépet?

A STIHL kínálatában mindenki megtalálhatja a számára megfelelő permetezőgépet. A kézi permetezők a növényvédelem és tápanyag-kijuttatás területén is nagy segítséget nyújtanak a kisebb és közepes kertekben. A STIHL SG 51 erős, hosszú élettartamú, háton hordozható kézi permetező, az adagolókar jobb vagy bal oldali elhelyezése révén nagyon kényelmesen kezelhető. Tömege 4,8 kg, a permetezőtartály űrtartalma 12 l.

A nagy teljesítményű, benzinmotoros professzionális STIHL permetezőgépek a test alakjához igazodó hátpárnának köszönhetően kényelmesen vihetők, és hosszabb munkák esetében sem okoznak kellemetlenséget a viselőjüknek. Permetezésre csak megfelelő állapotban levő, tiszta permetezőgépet használjunk. Használat után mindig mossuk ki alaposan a permetezőgépet és a szűrőt, és így tegyük el a helyére.

Milyen védőfelszerelést viseljünk permetezéskor?

A permetezéskor rendkívül fontos, hogy mindig megfelelő védőfelszerelésben legyünk. A STIHL védőfelszerelései a védelmi funkció betöltése mellett egytől egyig kényelmesek és nagyon praktikusak. A permetezés során hosszú védőruha vagy védőoverall, védőkesztyű, védőálarc vagy maszk és védőkalap viselése ajánlott. A motoros permetezőgépeknél hallásvédő használata is javasolt.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás