Hirdetés
Precíziós gyomszabályozás és biotermesztésből ellátott közétkeztetés Hajdúnánáson
A Hajdú-Bihar megyei Hajdúnánáson, a Kendereskertben rendezte meg 2021 októberében a NAK Hajdú-Bihar Megyei Szervezete a II. ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia programját. A szépen gondozott, múzeummal és új konferenciacsarnokkal is rendelkező major biogazdálkodást folytat, és őshonos állattartásnak is helyet ad. A kétnapos rendezvényen szakmai előadások, az ökológiai ágazatban tevékenykedő kiállítók, gépbemutatók és biopiac várták a résztvevőket.
Az ÖMKi számolt be róla, hogy az első napon a precíziós technológiák témájával kezdődött a szakmai konferencia, ahol az előadók elméleti és gyakorlati kérdésekkel egyaránt foglalkoztak. A gyomszabályozás új, precíziós megoldásai nagy hangsúlyt kaptak, amelyhez a délutáni gépbemutató is kapcsolódott. A szekciót drónbemutató is kiegészítette. A következő téma a közétkeztetés volt, melynek reformja új lehetőségeket és egyben kihívásokat is jelent az ökogazdálkodás számára. Kiemelten foglalkozott a szekció a helyi élelmiszer termékek és a rövid ellátási lánc fontosságával. A konferencián számos közétkeztetésben tevékenykedő szakember vett részt - írták.

Biogazdálkodásra történő átállás
A délutáni szakmai program fókuszába az ökológiai gazdálkodásra való átállás került, ami nagyon aktuális témákat érintett. Ilyen például a hamarosan megjelenő új Európai Uniós rendelet az ökológiai gazdálkodásról, vagy a nagy érdeklődésre számot tartó új pályázati és támogatási lehetőségek. Az ökológiai gazdálkodás az eddigiektől jóval magasabb összegű támogatásban részesül majd, ami a jelenlegi öko területeket várhatóan jelentősen növelni fogja. A szekciókat az előadók bevonásával szervezett kerekasztal-beszélgetés zárta.
Közétkeztetés öko-alapanyagokból
A második nap szakmai programjai a közétkeztetés, az ökogazdálkodás és az iskolák kapcsolatának témájában zajlott. Gyerekzsűrivel díjazták a közétkeztetés legjobbjait, és bemutatkozott a helyi biotermékekre alapozott Hajdúnánási Közétkeztetési Program is. A rendezvényen 27 kiállító várta az érdeklődőket a standoknál, amelyek között oktatási intézmények, kutatóintézetek, szaktanácsadó cégek, inputanyag- és gépgyártó cégek szerepeltek. Az ÖMKi standját is sok jelenlegi vagy leendő biogazda kereste fel, ahol kutatási projektjeik, On-farm kutatásaik, szántóföldi és kertészeti témájú kiadványaik nagy érdeklődésre tartottak számot. Mind a két napon szerveztek gépbemutatót, amelyen a gyomszabályozás korszerű gépei is szerepeltek, így például a Treffler gyomfésű, a reneszánszát élő küllős kapa, illetve a kameravezérelt, ujjas kapás kultivátor. A rendezvényről a helyi média is beszámolt, a Haon képes riportját ide kattintva lehet megnézni.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés