Hirdetés
Repülés közben elvesztette, majd másnap megtalálta a kezelője a rendőrségi drónt
Az Anglia South East England régiójában található Oxfordshire megyében végrehajtott keresési művelet során egy brit rendőrségi drón elvesztette a kapcsolatot a kontrollerrel és nyoma veszett. A Parrot Anafi USA drónt éjszaka egy kőbánya felett üzemeltették a Thames Valley-i rendőrség keresési műveleteinek támogatására, eközben történt az eset. A mintegy 2,3 millió forint értékű eszközt másnap kilométerekkel arrébb, egy játszótéren találták meg.
A Dronerz számolt be róla, hogy a pilóta a repülés előtt elvégezte a szükséges ellenőrzéseket és megvizsgálta az időjárás-előrejelzést, viszont a drón nem kapott GPS-jelet felszállás előtt. Amikor a pilóta a drónt fokozatosan a kőbánya fölé - a felszállási ponttól mintegy 120 méterre - lebegő helyzetbe hozta, arra lett figyelmes, hogy köd van a környéken. Az eszközön lévő kék LED-es láthatósági lámpa is nehezebben vált láthatóvá - mondta a pilóta a nyomozóknak. Mivel bizonytalan volt a drón tájékozódását illetően, a pilóta aktiválta a Return to Home (RTH) funkciót, de a repülőgép GPS-jel hiányában nem a felszállási pont felé repült, ahogyan azt várta.

Nem reagált a parancsra a rendőrségi drón
A 49 éves kezelő még egyszer megnyomta az RTH gombot, hogy visszavonja a parancsot, de a drón tovább repült északi irányba, amíg el nem tűnt a látóteréből, és a vezérlő képernyője elsötétült. A drónt másnap sértetlenül találták meg egy játszótéren, a Quarry Span Hill, Henley on Thames felszállási ponttól mintegy 5 kilométerre, északra.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés