Ahogy az idő tavasszal – illetve, esetünkben, nyáron – elkezd felmelegedni, a rovarkártevők is megjelennek a kertekben és a földeken. Legnagyobb számban a levéltetvek különböző fajai támadják meg a növényeket; egy év alatt akár 10-12 nemzedékük is kialakulhat, ezért szinte egész évben oda kell rájuk figyelni.

A levéltetvek szívó kártevők, elsősorban a növények fiatalabb részeit szívogatják, ezért a hajtások végein figyelhetőek meg először. Szívogatásuk nyomán a levelek torzulnak, nem tudnak növekedni a hajtások, ami így terméskiesést okoz. Emellett a levéltetvek óriási veszélyt jelentenek a növényeinkre azzal is, hogy számos vírust terjesztenek, amelyek ellen nem mind lehet hatékonyan védekezni.

A levéltetvek többféle formában és színben jelentkezhetnek a növényeken, egy azonban közös bennük:  minden körülmények között védekezni kell ellenük
A levéltetvek többféle formában és színben jelentkezhetnek a növényeken, egy azonban közös bennük: minden körülmények között védekezni kell ellenük (Fotó: Pixabay)

Ahogy arról az Agrárszektor nyomán a hellovidek.hu beszámolt, a levéltetvek többféle formában és színben jelentkezhetnek a növényeken, egy azonban közös bennük: ritka veszedelmes kártevők, amelyek ellen minden körülmények között védekezni kell.

400 gazdanövénye van!

Az egyik legismertebb a zöld őszibarack-levéltetű, amelynek több mint 400 gazdanövénye van, és a legtöbb dísznövényt is ez a kártevő pusztítja. Az almafákon a zöld alma-levéltetű és a levélpirosító alma-levéltetű, a cseresznyén és a meggyen pedig a fekete cseresznye-levéltetű okozhat komoly károkat, de jelentős lehet a levélpirosító ribiszke-levéltetű kártétele is, míg a szilván a nehezen pusztítható sárga szilva-levéltetű található.

A rovarok a virágokat, a hajtáscsúcsokat és a friss leveleket támadják meg, majd szívogatják a növényi nedveket, amitől a levelek foltosodni és torzulni kezdenek. Emellett a tetvek mézharmatot választanak ki, ami vonzza a hangyákat, és elősegíti a gombabetegség és a korompenész kialakulását.

Vírust is terjesztenek

És ha ez még nem lenne elég, a levéltetvek számos vírust is terjesztenek, amelyek megbetegíthetik a fákat. Ezek a kártevők terjesztik például a csonthéjasok legelterjedtebb betegségét okozó szilva-himlővírust vagy a lágyszárú zöldség- és dísznövények legismertebb vírusát, az uborka-mozaikvírust.

Noha a növényeken fürtökben lógó fekete vagy sárga levéltetvek, illetve a szívogatásuk eredménye eléggé feltűnő, vannak más jelek is, amikből következtethetünk a jelenlétükre.

Ezek egyike, ha a megtámadott növényeken nagyobb számban megjelennek a hangyák, amelyek a levéltetvek által kiválasztott mézharmatért cserébe védelmezik a kártevőket, de az is árulkodó lehet, ha a kertben hirtelen megsokasodnak a hétpettyes katicabogarak, amelyeknek viszont egyik fő táplálékát jelentik a tetvek.

Hogyan védekezhetünk a levéltetvek ellen?

Ha a levéltetvek megjelennek valamelyik növényen, nem kell rögtön bevásárolni permetszerekből. Vannak olyan természetes módszerek, amelyek bevethetőek a kártevők ellen, ráadásul a háztartásban található szerekkel is hatékonyan fel lehet lépni a rovarok ellen, ahogy arról az Agrárszektor is beszámolt korábban.

Ilyen például az ecet, a szódabikarbóna és más, minden konyhában és fürdőszobában megtalálható anyagok alkalmazása, bár ezeket jellemzően csak a kisebb, könnyebben elérhető növényeknél lehet használni, egy nagyobb bokrot vagy fát már nem lehet kezelni velük.

A megtámadott növényeken nagy számban megjelennek a hangyák, amelyek a levéltetvek által kiválasztott mézharmatért cserébe védelmezik a kártevőket
A megtámadott növényeken nagy számban megjelennek a hangyák, amelyek a levéltetvek által kiválasztott mézharmatért cserébe védelmezik a kártevőket (Fotó: Pixabay)

Lemosás vízzel

Az első, egyben a legegyszerűbb megoldás az, ha a megtámadott növényt bő vízzel megfürdeti az ember. Ez a növény fajtájától és helyétől függően lehet egy lezuhanyoztatás a fürdőkádban is, de az ellenállóbb növényeket akár erősebb vízsugárral is le lehet csapatni.

Átgondolt ültetés és növénytársítás

Az egyik módja annak, hogy rövid úton megszabaduljunk a levéltetvektől, ha olyan növényeket ültetünk például a veteményes sorai közé vagy a virágágyásba, amelyek természetes riasztóként hatnak a levéltetvekre.

Nem lesz többé kedvük a féltve nevelgetett zöldségeink, virágaink közelébe merészkedni, olvasható a Hobbikert oldalán. Legyünk tisztában azzal is, hogy bizonyos növények (mint például a padlizsán) sebezhetőbbek lesznek, és kevésbé jól viselik a levéltetvek invázióját, ha egyetlen helyre vannak összeültetve a kertben.

Ha a kertben több helyen, elszórtan nevelünk padlizsánt, ezzel jócskán megnehezítjük a levéltetvek dolgát, hogy elérjék és megszállják az egyes növényeket.

Vannak olyan növények, amelyeket a levéltetvek nem kedvelnek. Sem ezeket, sem pedig a szomszédságukba ültetett palántákat nem támadják meg. Ilyen levéltetvek ellen használható növény például a bársonyvirág, a körömvirág, a menta, az oregánó, az illatos levendula, a petrezselyem és a jó erős szagú fokhagyma. Érdekesség, hogy a levéltetű a nagy napraforgót sem kedveli.

Hasznos rovarok betelepítése

Az is megoldás lehet, ha a megfelelő növények ültetésével az ember behívja kertjébe a levéltetvekkel táplálkozó hasznos rovarokat. Közéjük tartozik a katicabogár, a zöldfátyolka, az imádkozó sáska vagy a zengőlegyek.

A katicákat őszirózsával, körömvirággal, pillangóvirággal, korianderrel, cickafarkkal, kaporral, káposztafélékkel, mézvirággal és díszkáposztával lehet becsalogatni a kertbe.

A kaprot, körömvirágot, a mézvirágot és az őszirózsát a zengőlegyek is szeretik, de ezeken felül kedvelik még a krizantémot, a levendulát, a tatárvirágot és az édesköményt is. A zöldfátyolkák szintén szeretik a kaprot és az édesköményt, de a legtöbb virágport és nektárt tartalmazó virág, a százszorszép és angyalgyökér is meghívóul szolgálhat számukra.

Fontos megjegyezni: ha azt akarjuk, hogy ezek a rovarok ott is maradjanak a kertben, akkor célszerű számukra megfelelő lakó- és búvóhelyről is gondoskodni. Ezt megtehetjük a rovarok számára elhelyezett, úgynevezett ökológiai farakásokkal vagy rovarhotelekkel is.

Metszőolló és csapdázás

Az Agrárszektor által a témában megkérdezett Dr. Némethy Zsuzsanna szerint, ha egy növénynél még csak elszórtan jelentek meg a tetvek az egyes hajtások végein, azokat elég egy metszőollóval levágni, és ezzel egy permetezést meg is takarított magának az ember.

A növényvédelmi szakember kiemelte azt is, hogy a sárga szín vonzza a levéltetveket, és az erre a színre való érzékenységükön működik a sárga színű ragacsos színcsapda is: ezek tartósan ragadós felületű lapok, amelyeket a növények lombjára javasolt kifüggeszteni.

A katicákat őszirózsával, körömvirággal, pillangóvirággal, korianderrel, cickafarkkal, kaporral, káposztafélékkel, mézvirággal és díszkáposztával 
lehet becsalogatni a kertbe
A katicákat őszirózsával, körömvirággal, pillangóvirággal, korianderrel, cickafarkkal, kaporral, káposztafélékkel, mézvirággal és díszkáposztával
lehet becsalogatni a kertbe (Fotó: Pixabay)

Már akkor jelzik a levéltetvek jelenlétét, amikor a növényen még nem lehet észrevenni a meghúzódó egyedeket, így ha a levéltetűcsapda sok egyedet fogott be például egy gyümölcsfán, akkor tudni lehet, hogy a permetezést mielőbb el kell kezdeni.

Természetes háziszerek

A fent felsorolt növényekből oldatot készítve egyszerű, mégis hatékony módon lehet a levéltetvek ellen védekezni. Használható házi készítésű levéltetű elleni oldathoz csalán és gyermekláncfű is, mert a levéltetű ezeket a növényeket sem kedveli.

A folyamat egy fej fokhagymát, egy csokor mentát, körömvirágot vagy levendulát 1-1 liter vízzel egyszerűen összeturmixolva kezdődik. Ezt a keveréket egy éjszakán át állva hagyva, majd másnap fertőtlenítés céljából felforralva, leszűrve, végül kihűtve hagyva elkészül a természetes, környezetkímélő házi permetszer levéltetű ellen.

Házi kémiai permetszer

A szódabikarbóna levéltetvek ellen is hatásos: 0,5 liter vízben 2 evőkanál ecetet, 2 evőkanál cukrot, 2 evőkanál szódabikarbónát és 2 evőkanál szappant vagy mosogatószert elkeverve egyszerű, házilag készített permetezőszer hozható létre, ami megöli a levéltetveket.

Védekezés permetezéssel

Nagyobb kerteknél, ahol több virágot, gyümölcsfát és palántát találni, nincs értelme a házi praktikáknak, ugyanis, ha a levéltetvek megfertőznek egy gyümölcsfát, rózsakertet vagy bármilyen más érzékeny növényt, mindenképpen szükséges a vegyszeres védekezés.

A legjobb, ha már kirepülés előtt vagy akkor, amikor a rovarpapírok elfogták az első egyedeket, alaposan lepermetezzük a tetűfertőzésre hajlamos kerti növényeket.

Az interneten a különböző fórumokban számos tanácsot és módszert lehet találni, amelyek mindegyike „garantáltan hatásos” a levéltetvekkel szemben
Az interneten a különböző fórumokban számos tanácsot és módszert lehet találni, amelyek mindegyike „garantáltan hatásos” a levéltetvekkel szemben (Fotó: Pixabay)

Egyéb „tutibiztos" módszerek

Az interneten a különböző fórumokban számos tanácsot és módszert lehet találni, amelyek mindegyike „garantáltan hatásos” a levéltetvekkel szemben. Ezeket azonban érdemes bizonyos kétkedéssel fogadni, egészen addig, amíg egy megbízható szakember meg nem erősíti őket, ahogy azt Dr. Némethy Zsuzsanna korábban az Agrárszektornak elmondta. A szakember példaként hozta fel a dohányleves kezelést, amelyet a kiázott nikotin miatt egy időben valóban használtak növényvédelemre, de ez mind a növényre, mind az emberre veszélyes lehet, így Dr. Némethy Zsuzsanna semmiképp sem ajánlja.

A fokhagymás módszerre, amely szerint félbevágott fokhagymagerezdeket kell a földbe dugni a védeni kívánt növény körül, a szakember elmondta: nem biztos benne, hogy a bizonyítottan baktériumölő hatású fokhagyma jó-e a levéltetvek távoltartására, mindenesetre ez az eljárás több növény esetén még drágább is lehet, mint egy rovarirtószer megvásárlása.

A szakember hasonlóképpen nyilatkozott a földbe elásott banánhéjak levéltetű-riasztó hatását illetően.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás