Hirdetés
Spárga vélhetően lesz, de jó piaca aligha. És a vendégmunkás is hiánycikk
A hűvös időjárás miatt jelentős késéssel indul idén a spárgaszezon, a vírus miatt az értékesítés is nehezebb, és a visszafogottan működő vendéglátósok sem rendelnek belőle annyit, mint korábban. Tavaly ilyenkor már szedtük – emlékezett vissza az öttömösi Tanács Attila, akinek már a nagyszülei is spárgával foglalkoztak.
A zöldspárga csak néhol dugta ki a fejét a homokból, az avatatlan szem észre sem veszi a kis apróságot, a bakhátas fehér párcentis csírában van még. Pedig ilyenkor már annak is ki kellene látszódnia a homokból. A spárga ugyanis a meleget szereti, a mostani hűvös tavaszban nem nő. Az eső viszont jól jött a spárgára, mert már öntözni is kellett, pedig azt szedés előtt nem szokták.

Gondok lehetnek a munkaerővel is, mondta a delmagyar.hu kérdésére válaszolva Tanács Attila, mert ilyenkor már le kell foglalni az embereket is, de az idénymunkások nem fognak sokáig várni.
Így a román vendégmunkás nem jön, elmennek inkább több pénzért Spanyolországba – magyarázta, majd hozzátette: a munkaerőhiány tavaly ilyenkor is probléma volt, akkor a határok lezárása miatt nem tudtak jönni a vendégmunkások. Minden bizonnyal idén is megnehezíti majd az értékesítést a vírushelyzet, és mivel az éttermek sem üzemelnek – majd – teljes gőzzel, ők sem rendelnek annyit belőle, mint szoktak.
A földben nem marad, az biztos. Remélhetőleg a hónap végén beindul majd a szezon. A kereskedőkben és a felvásárlókban bizakodnak – tette hozzá a termelő.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés