Hirdetés
Támogatás a mezőgazdasági idénymunkásoknak: juttatás jár nekik, ha versenyszférára váltanak
Több mint kétezer közfoglalkoztatott részesülhet havi 45 ezer 600 forint elhelyezkedési juttatásban augusztus 15-étől, ha állást talál a versenyszférában – jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleménye szerint az iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta, hogy a “Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” program újraindítása mellett a hónap közepétől megint igényelhető a lakhatási és utazási támogatás is, ami a mobilitás élénkítésével szolgálja a foglalkoztatás további növelését.
Az elhelyezkedési juttatásnak köszönhetően eddig több mint 19 ezer korábbi közfoglalkoztatott állt munkába az elsődleges munkaerőpiacon. A rendelkezésre álló félmilliárd forintos keretösszegből további 2 ezer 200 ember elhelyezkedése támogatható. A lehetőség egyfajta bónusszal ösztönzi a közfoglalkoztatottakat arra, hogy minél hamarabb lépjenek át a versenyszférába - írták.

A TIM közleményében ismertette, hogy a támogatás a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtti elhelyezkedés esetén igényelhető, és a jogviszony fennmaradó idejére jár. Így minél előbb lép át valaki a versenyszférába, annál több támogatást kaphat. Napi 2000 forintos elhelyezkedési juttatásra jogosult az a közfoglalkoztatott is, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt.
Újra igényelhető a támogatás
Augusztus 15-től újra igényelhetik a járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályain a lakhatási támogatást azok az álláskeresők, akik a lakhelyüktől legalább 60 kilométerre lévő településen találnak munkát. A lakásbérleti díjra fordítható támogatás hat hónapra szól, havi összege legfeljebb 140 ezer forint lehet, és teljes hónapok számolhatók el.
Hasonlóképpen ekkortól vehet igénybe utazási támogatást az az újonnan munkába állt álláskereső, aki otthonától legalább 10 kilométerre eső, de 60 kilométernél közelebbi településre ingázik dolgozni. A támogatás az egyéb feltételek teljesülése esetén szintén hat hónap időtartamra nyújtható. Mértéke a 10 kilométeres minimális távolság felett minden teljes 10 kilométer után a megállapításkor hatályos minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg, jelenleg tehát 10 ezer forint - számoltak be róla.A támogatásokkal és igénylésükkel kapcsolatos részletes tájékoztatás és dokumentáció a www.munka.hu oldalon található meg.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés