Hirdetés
Távvezérelt életmentő és kárfelmérő robotot épít az erdélyi magyar doktorandusz Győrben
A “SentryNode” nevű autonóm robot innovációját fejleszti a Széchenyi István Egyetem doktorandusza, Krecht Rudolf és a szintén széchenyisekből álló startup csapata. Az egyetem győri karán végzett tehetséges kutatót a tenni akarás motiválja. Alig tanult meg járni, amikor csak tehette, villamosmérnök édesapja máris magával vitte erdélyi mérnöki irodájába, így a fiatal doktorandusz-kutató és SentryNode startupper már korán érdeklődni kezdett a mérnöki tudományok és a technika iránt.
Czeiner-Szücs Anita írta meg a SZE Alumni – Kommunikációs és Alumni Igazgatóság oldalán, hogy Krecht Rudolfot a középiskola első évére a tenni akarás és a segítségnyújtás vágya ösztönözte arra, hogy kifejlessze első találmányát, az életmentő robotot. Humanitárius távvezérlésű eszközének már a többéves munkával elkészült prototípusa is sikert aratott szakmai körökben. 2015-ben a második helyezést érte el a Magyar Innovációs Szövetség tehetségkutató versenyén.

A kutató úgy fogalmazott, a Széchenyi István Egyetem támogató légkörének és profi oktatói csapatának köszönhetően azóta újabb és újabb aspektusokból tökéletesíti az akár életmentésre és az emberek számára megközelíthetetlen helyszíneken kárfelmérésre is alkalmas autonóm szerkezetet.
Ahogy Krecht Rudolf mondta, találmánya fejlesztéséhez egyetemi évei, az ott megtapasztalt impulzusok és lehetőségek nagyban hozzájárultak.
Jó választás volt Győr
„A Székely Mikó Kollégium diákjai szerte a világban tanulnak tovább, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy én is az otthonomtól, Sepsiszentgyörgytől távol kezdem el felsőfokú tanulmányaimat. Céljaim elérésére a győri egyetem tűnt a legjobbnak akkor, és várakozásaim messzemenően be is igazolódtak, hiszen gyakorlatorientált képzésben volt részem olyan felkészült és nyitott oktatók mellett, mint dr. Horváth Péter, dr. Kuti Rajmund és dr. Ballagi Áron. Valamint lehetőséget kaptam a SZEnergy hallgatói csapat robotikai részlegvezetőjeként fejlődni és részt vehettem az Erasmus-programban is. Így tanulhattam fél évet Csehországban, a Brnói Műszaki Egyetemen, ahol láthattam, a fejlődés kizárólag hozzáállás kérdése” – foglalta össze a korábbi éveket Rudolf, aki az intézmény Járműipari Kutatóközpontjának csapatát is erősíti.

Egy robot sosincs kész
Hozzátette, találmánya piacképessé tételéhez azonban csapatra és tőkére volt szüksége. „Egy robot soha nem tekinthető befejezettnek, mindig jönnek új ötletek, fejlesztési lehetőségek. Szerencsés vagyok, mert a Széchenyinek és a győri Start it @K&H inkubátornak köszönhetően ehhez befektetőre és értékes társakra is találtam” – fejtette ki. Azt is elárulta, céljuk nem kevesebb, mint hogy a SentryNode robot hamarosan önfenntartó módon megállja a helyét az innovációs piacon, s számos helyzetben segítségére legyen a felhasználóknak.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés