Az Európai Bizottság hatásvizsgálata során arra következtetésre jutott a Green Deal megállapodással kapcsolatban, hogy a mezőgazdaság károsanyag-kibocsátása harmadával sem csökkenne 2030-ra, az elért mérséklés hatásainak körülbelül a fele pedig a világ más tájain jelenne meg. A jelentés szerint biztosra vehető, hogy az Európában gyártott élelmiszerek mennyisége radikálisan csökkenni fog, a szűkülő kínálat miatt az élelmiszerárak 50-80 százalékkal is megemelkedhetnek, miközben a termelők költségének növekedése egyre nagyobb kihívásokat támaszt a gazdák számára. Szinte minden terméknél teret nyerne az import.

A bevezetőben összefoglaltak szerint jobban megérné majd az európai élelmiszer-előállítást kiszervezni harmadik országokba, ahol a szigorodó európai fenntarthatósági előírások nem érvényesek – írta a Magyar Nemzet. A lehetséges forgatókönyvek szerint legfeljebb 20-35 százalékkal csökkenne az uniós mezőgazdaság és élelmiszeripar károsanyag-kibocsátása. A stratégiák célja az, hogy minél hamarabb átállhasson Európa egy fenntarthatóbb, környezetkímélőbb élelmiszerelőállításra.

Élelmiszerdrágulást, importnövekedést és versenyhátrányt hoz a Green Deal? - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva
Élelmiszerdrágulást, importnövekedést és versenyhátrányt hoz a Green Deal? - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

A stratégiákban szereplő fő irányelvek

  • 2030-ig felére kellene csökkenteni a növényvédő szerek használatát
  • 20 százalékkal csökkenteni szükséges a műtrágyahasználatot
  • 25 százalékára kellene emelni az ökológiai terület arányát (jelenleg 8,1 százalék)
  • 10 százaléknyi területen átmenetileg vagy hosszabb távon megszűnne a termelés a bio­lógiai sokféleség érdekében

Importkényszer jöhet?

A biogazdálkodás kiterjesztése és a rovarok okozta kártételek miatt a gabona- és a zöldség-gyümölcs kínálat akár negyedével, 15-24 százalékkal is visszaesne. Mindeközben az import csaknem 40 százalékkal nőne, nagyrészt Ukrajnából és Kanadából. A legoptimistább számítások szerint 24 százalékkal nőne a marhahús, 43 százalékkal a sertéshús és 18 százalékkal a baromfihús fogyasztói ára. Az állattartók nem sok jóra számíthatnak: az állatjólét növelése és egyéb korlátozások hatására az állattartók önköltsége drasztikusan megnőne, az olcsó importtal nem tudnának versenyezni az európai termékek.

A tanulmány a hatásokat figyelembe véve megállapította, hogy a klímacélok eléréséhez globális megoldásra van szükség, az eredmények elsősorban az új technológiák alkalmazásával lesznek elérhetőek. A szakpolitikai intézkedéseknél figyelembe kell venni, hogy minden gazdálkodónak súlyos nehézségeket hozhat a modellváltás évtizede.

Mennyire pesszimista a hatásvizsgálat?

A fentieken kívül azt is kiemelik a hatásvizsgálatban, hogy a forgatókönyvekben alábecsülik a negatív hatások csökkentésének lehetőségét, mivel nem veszik figyelembe a stratégiák által lefedett valamennyi kezdeményezést, intézkedést és az ebből eredő szinergiákat. Például az ökológiai mezőgazdaságra való áttéréssel járó termeléscsökkentés mérsékelhető lenne az ökológiai cselekvési terv végrehajtásával. A kisebb nagyságrendű állattenyésztés kevésbé befolyásolhatja az árakat és a kereskedelmet, ha a növényi alapú étrend felé történő elmozdulással és az élelmiszer-pazarlás csökkentésével jár. A kedvező hatás fokozható a folyamatos innovációval, technológiai fejlesztésekkel és a hatékonyság növelésével. A teljes cikket itt lehet elolvasni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás