Az egységes kérelem beadása során 2022-ben 43 támogatási jogcímre, intézkedésre lehet igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni, amelynek benyújtási határideje 2022.május 16. Fontos változás a zöldítés tekintetében a 2022-es évben az, hogy az eddigiektől eltérően a gazdák dönthetnek úgy, hogy az egységes kérelemben bejelentett területeken termesztett bármely szántóföldi növényt a zöldítés szempontjából parlag ökológiai fókuszterületként (EFA) és/vagy a diverzifikációban parlagként számolják el. 

A bevezetőben leírtak szerint így az idei évben lehetőség nyílik arra, hogy az eddig EFA parlagként megjelölt „pihentetett területen” termelést folytasson a gazdálkodó - írta a NAK. Ez azt jelenti, hogy egy szántóföldi területet akkor is el lehet számolni a zöldítésben parlagként - akár a terménydiverzifikációban külön kultúraként, akár EFA-területként - ha kaszálják, legeltetik, vagy bármilyen szántóföldi haszonnövényt, például kukoricát vagy napraforgót termesztenek rajta. Ennek az a feltétele, hogy az adott mezőgazdasági táblát az egységes kérelemben EFA és diverzifikációs parlagként szükséges jelölni. Továbbá az ezen területeken folytatott termelés során akár növényvédő szert, beleértve csávázott vetőmagot is lehet használni.

Több fontos változás történt az egységes kérelem beadásában 2022-ben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kölesd
Több fontos változás történt az egységes kérelem beadásában 2022-ben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kölesd

Az egységes kérelem beadásának és igénylésének 2022-es újdonságai

Április 6-án elindult az egységes kérelem beadási időszak. Ilyenkor mindig érdemes utána nézni, hogy milyen módosítások történtek a 9/2015. III. 13. FM rendeletben a különböző termeléshez kötött támogatásokkal kapcsolatban. A NAK részéről Oláh Beatrix röviden összefoglalta, hogy a növénytermesztési ágazatban alkalmazandó termeléshez kötött közvetlen támogatásokban milyen módosítások, pontosítások történtek. Ezekre érdemes lesz az idei évben odafigyelni.

Ebből az egyik legfontosabb, hogy a támogatás igénybevételének évét megelőző 2 évben kiállított számla fogadható el igazolásként.

Zöldségnövény termesztés támogatásával kapcsolatban történő pontosítás: 

a 3. melléklet szerinti zöldségnövényt szántóföldi, üvegházi vagy fóliasátras technológiával termeszti, azzal, hogy a virágzás kezdetéig megőrzi a 3. mellékletben megjelölt, a virágzás kezdetéig megőrzendő egyes zöldségnövényeket, vagy a 3. mellékletben megjelölt, a virágzás kezdetéig nem megőrzendő zöldségnövényeket a támogatási kérelem benyújtása - vagy a támogatásra jogosult növény módosítása esetén a támogatási kérelem módosítása - után még legalább két hétig a területen tartandó.

Az extenzív gyümölcstermesztés támogatás és az intenzív gyümölcstermesztés támogatással kapcsolatban pontosították,

hogy a megyei kormányhivatal hatósági bizonyítvány kiállításához felhasználhatja az ültetvényről készített egy éven belüli ápolási jegyzőkönyvet, a telepítés évében a származási dokumentációt, valamint a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerben tárolt adatokat részt. Illetve kiegészítették azzal, hogy a Kincstár a feltételek teljesítéséről a hatósági bizonyítványban rögzített adatok alapján dönt, amennyiben az általa lefolytatott ellenőrzések alapján a megállapított hasznosítás megegyezik az ügyfél által bejelentett hasznosítással, amennyiben eltér, akkor a Kincstár az általa lefolytatott helyszíni ellenőrzés eredménye alapján dönt.

A szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása rész az alábbi résszel egészül ki:

a 7. melléklet szerinti keverék esetében a telepítés évét követő évben támogatható a keverék összetevőjéből fennmaradó növénykultúra. Támasztónövény alkalmazása esetében keverékként kell igényelni a növénykultúrát, és a keverékekben felhasznált támasztónövények szaporítóanyag beszerzését a mezőgazdasági termelő igazolja. Illetve a szálas fehérjenövény termesztés támogatására bejelentett tábla teljes területének felülvetése új telepítésnek minősül rész is pontosításra került.

A tájékoztatás nem teljes körű, csak a legfontosabb növénytermesztéshez kapcsolódó módosításokat emeltem ki, javasolt a 9/2015. (III. 13.) a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló rendelet átolvasása a támogatás beadása előtt - írta a NAK.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás