A Vidékfejlesztési Program pályázatán nyert állami és európai uniós forrású támogatásnak köszönhetően mintegy 6 milliárd 640 millió forintból épített két új sertéstelepet a Nagisz Csoport. Az ünnepélyes átadón Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: ma már a mezőgazdaságban is jelen van a digitalizáció. A leginnovatívabb iparág az élelmiszeripar, hiszen itt változik a leggyorsabban a technológia és a termékportfólió. Az OTP Csoport közvetett irányítása alá tartozó Nagisz csoport Hajdúszoboszlón és Nádudvaron fejlesztett hatalmasat.

Azt gondolom, hogy azok a mezőgazdasági termelők tudnak tartósan sikeresek lenni, akik megfelelnek a mai kor hatékonysági követelményeinek, továbbá az államjóléti és élelmiszerbiztonsági előírásoknak. Ezek pedig ilyen beruházásokat igényelnek – hangsúlyozta köszöntőjében Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Haon beszámolója szerint. Az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Zöld Alap 2020. október 20-án sikeresen zárta a tranzakciót, amelynek révén 97,91 százalékos közvetett irányítást szerzett a Nagisz Csoport fölött - írták. 

Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója (jobbról a második) a nádudvari sertéstelep átadóján
Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója (jobbról a második) a nádudvari sertéstelep átadóján

Az állattenyésztés modern megoldásai segítik a két sertéstelep működését

Eddig ez egy lenézett iparág volt, azonban ma már a mezőgazdaságban is jelen van a digitalizáció. Kevesen hiszik el, de a leginnovatívabb iparág az élelmiszeripar, hiszen itt változik a leggyorsabban a technológia és a termékportfólió – emelte ki a bankelnök.

A mi ágazatunk az, amelyik már megkapta az európai uniós forrásokat. Az előző finanszírozási ciklusban 468 milliárd forint támogatás volt az élelmiszeriparra, a következőben pedig 750 milliárd forint áll majd rendelkezésre – mondta Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette: az élelmiszeripar éves szinten 4 ezer milliárd forintos ágazat 33 szakágazattal és 4 ezer vállalkozással Magyarországon.

https://www.youtube.com/watch?v=KrzRUSzBTts
Nagisz beruházások Hajdú-Bihar vármegyében

Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője köszönetét fejezte ki beruházásokért a térség valamennyi lakosának nevében. – Nagyon nagy lépések ezek, hiszen egészen elképesztő változások történnek az agráriumban, melyek előre visznek bennünket. Kívánom, hogy ezek a fejlesztések folytatódjanak, hisz itt olyan értékek vannak, mint a termőföld, a mezőgazdaság, az állattenyésztés és az ezekhez kapcsolódó tudás – fogalmazott. 

A két sertéstelep adatai

A hajdúszoboszlói telep bővítésére 3 milliárd 400 millió forintot fordított a Hage Zrt., melyből 923 millió 571 ezer forint volt a támogatás. Itt az ország egyik legnagyobb férőhellyel rendelkező, mintegy 10 ezer négyzetméter alapterületű sertéstelepet építettek, melyben 3 ezer 640 utónevelő és 8 ezer 640 hízlalda férőhelyet alakítottak ki. A most átadott telep a mai kornak megfelelő technológiával készült: egyebek mellett automatizált szellőztetési és takarmánybehordó rendszerrel, valamint napelemekkel is felszerelt.

A nádudvari Büte telephelyen kialakított épület kicsivel több mint 8800 négyzetméter alapterületű. Erre összesen 3 milliárd 240 millió forintot fordított a Nagisz, melyből megközelítőleg 1 milliárd 300 millió forint volt a támogatás. A szintén modern technológiai kialakítású épületben egyebek mellett 6 fiaztató termet, 3 kocaszállást, valamint 1 egyedi kocaszállást, 1 koca-süldő szállást és 2 csoportos tenyészkoca-süldőszállást is kialakítottak. Az új telep évente 1500 koca tartására és 50 ezer választott malac előállítására alkalmas - írták.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás