Hirdetés
Több mint egymilliárd forintos támogatást kaptak az elmúlt időszakban a hazai növénynemesítők
Több mint egymilliárd forintos támogatást kaptak az elmúlt időszakban a hazai növénynemesítők a Fajtaoltalmi Nonprofit Kft.-n keresztül. A forrás hozzájárul a nemesítéshez kapcsolódó kutatásfejlesztési tevékenységükhöz, amely kulcskérdés a mezőgazdaság jövője szempontjából. A fajtanemesítés 8-10 éves távlatokat felölelő stratégiai tevékenység, amely jelentős forrásokat igényel. A kutatásfejlesztés finanszírozásához járulnak hozzá a fémzárolt vetőmagok forgalma után beérkező licencdíjak és az a fajtaoltalmi rendszer, amely visszavetett vetőmagok után keletkező jogdíjak kérdését rendezi.
„A vetőmag nélkül nem létezhet élelmiszertermelés, ezért is rendkívül fontos a folyamatos fajtanemesítés, amely megalapozza a mezőgazdasági ágazat versenyképességét”, mondta Takács Géza. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint a magyar kutatók innovatív munkája nyomán évről-évre olyan új nemesített növényfajok kerülnek köztermesztésbe, amelyek tulajdonságaikban megelőzik a korábbi fajtákat. Ugyanakkor a legfrissebb előrejelzések szerint az átlaghőmérséklet 2050-re 1,5-2 fokkal, 2100-ra akár 3,5-4 fokkal is emelkedhet, a térség vízszegénnyé válhat és az időjárási stresszhelyzetek száma is megnő a jövőben. Ezek a komoly kihívások még inkább felértékelik a növénynemesítést, hiszen még több olyan fajtára van szükség, amely megváltozott időjárási körülmények közepette is nagy biztonsággal megfelelő mennyiséget és minőséget terem.

Vetőmagok, nemesítés, kifizetések, kihívások
Takács Géza hozzátette, hogy a fajtanemesítés 8-10 éves távlatokat felölelő stratégiai tevékenység, amely jelentős forrásokat is igényel. A kutatás és a fejlesztés finanszírozásához járulnak hozzá a fémzárolt vetőmagok forgalma után beérkező licencdíjak és az a fajtaoltalmi rendszer, amely visszavetett vetőmagok után keletkező jogdíjak kérdését rendezi korrekt módon.
Hazánkban 2009-ben lépett életbe az a törvény, amely rendezi a növényfajta-oltalomból eredő díjigény kérdését a saját gazdaságban visszavetett vetőmag felhasználása tekintetében, ismertette Ari Zoltán. A Fajtaoltalmi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: érvényesíthető méltányos díjigényt a forgalomban lévő legalacsonyabb szaporítási fokú vetőmag árába beépített licencdíj 50%-át alapul véve kell kiszámítani. Alanyi jogdíj mentesség illeti meg azt a termelőt, aki szántóföldi növénytermesztéssel 20 hektárnál, burgonya esetében 1 hektárnál kisebb területen foglalkozik. A szabadalmi törvény szerint a gazdálkodót adatszolgáltatási kötelezettség terheli és a fajta tulajdonosa, vagy képviselője számára nyilatkoznia kell.
Nagy kihívás és támogatás a növénynemesítők számára
Vadonatúj szakkönyv jelent meg
A sajtótájékoztatón bemutatták Kókai-Kunné Dr. Szabó Ágnes fajtaoltalmi jogi kérdésekről írt „A növényfajta-oltalomtól az eredetvédelemig” című szakmai könyvét. A szerző a fajtaoltalom elméleti hátterét helyezi fókuszba és betekintést ad az élelmiszerlánc meghatározó elemeinek szellemi tulajdonvédelmi kérdéseiről a nemesítéstől a feldolgozásig. A szakmai kötet tudományos és jogi szempontok alapján is megvilágítja a fajtaoltalom fontosságát. A kötet szerzője elmondta: a biztonságos élelmiszer-előállítás alapja a megfelelő növényfajta kiválasztása.

„A magas biológiai értékű növényfajták iránti igény feltételezi az innovációt, a szellemi tulajdon védelmét. Az agrártermékek uniós eredetvédelmi oltalma hozzájárulhat a hazai növénynemesítés fejlesztéséhez, a fajtafenntartás eredményességéhez. A növénynemesítés, a fajtafenntartás a minősített szaporítóanyag előállítása nélkülözhetetlen a fenntartható fejlődéshez, a biológiai sokféleség megőrzéséhez, az élelmiszerbiztonsághoz.”

Kókai-Kunné Dr. Szabó Ágnes PhD címzetes egyetemi docens 2013 februárja óta oktat a Károli Gáspár Református Egyetemen. Jelenleg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának jogi tanácsadója. Több évtizeden keresztül dolgozott az Agrárminisztériumban. 2006-ban a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Etikai Bizottságának tagjává választották és a küldöttgyűlés újra megválasztotta erre a tisztségre. A Magyar Védjegy Egyesület elnökségi tagjaként kiemelt figyelmet fordít az agrárágazatot érintő szellemi tulajdonvédelmi kérdések jelentőségének tudatosítására.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés