Új szabályok vonatkoznak a 2022. január 1. után kötött haszonbérleti szerződésekre. Már a szerződésben indokolni kell a magasabb bérleti díjat, és az nem lehet érv, hogy "nekem megér ennyit ez a föld". A MAGOSZ a közösségi oldalon hívta fel a figyelmet a 2022. január 1. után kötött haszonbérleti szerződésekre vonatkozó jogszabályváltozásra. Amennyiben a felek magasabb bérleti díjat kötnek ki a szerződésben, már előre, a szerződésben meg kell indokolniuk, hogy miért térnek el a helyben kialakult átlagos díjaktól.

Eltérés pedig csak olyan objektív szempontok alapján lesz lehetséges, mint például a magasabb Aranykorona érték, a terület öntözhetősége, művelhetősége, a közútról való megközelíthetősége. Fontos, hogy az indokolásban nem lehet hivatkozni a bizonytalan, jövőbeni eseményekre és a haszonbérlő elhatározásától vagy kockázatvállalásától függő körülményekre (pl. "ez a terület nekem megér ennyit"). A törvénymódosítás célja a visszaélések megakadályozása - írta a MAGOSZ.

Új szabályok 2022-től: törvénymódosítás fékezi a túlárazott földbérleti díjak miatti visszaéléseket - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
Új szabályok 2022-től: törvénymódosítás fékezi a túlárazott földbérleti díjak miatti visszaéléseket - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

Ezekre kell figyelni a földforgalmi ügyek kapcsán 2022-től

Miután 2021. december 22. napján kihirdették az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi CL. törvényt (a továbbiakban: Módosítás), ami jelentős módosításokat eredményez a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvényben (a továbbiakban: Földforgalmi törvény), a NAK összefoglalta a tudnivalók egy fontos részét az érintettek számára.

A Módosítás értelmében a mező- és erdőgazdasági hasznosítású földek tulajdonjogának, illetve haszonélvezeti jogának megszerzése vonatkozásában 2022. január 1. napjától a korábbi gyakorlattól eltérően az adásvételi, vagy haszonbérleti szerződést első körben nem a föld fekvése szerinti települési önkormányzat jegyzőjének kell megküldeni, hanem a szerződés előzetes megvizsgálása céljából a mezőgazdasági igazgatási szervnek (a föld fekvése szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal földhivatala, a továbbiakban: Földhivatal). 

Tartalmi és alaki vizsgálat

A Földhivatal a szerződést annak tartalmi és alaki kellékei alapján vizsgálja meg (pl. semmisnek minősül-e a szerződés, tartalmazza-e a szerződés az előírt nyilatkozatokat stb.), és 15 napon belül dönt a szerződés jóváhagyásának megtagadásáról, vagy annak közzétételéről. Abban az esetben, ha a Földhivatal az előzetes vizsgálat során nem tagadja meg az adásvételi, vagy haszonbérleti szerződést, akkor hivatalból elrendeli a közzétételt (azaz kifüggesztést, azonban a közzététel nem minősül az szerződés jóváhagyásának), továbbá a döntéséről tájékoztatja a feleket, valamint a szerződést megküldi a föld fekvése szerinti települési önkormányzat jegyzőjének, aki hirdetményi úton közli az adásvételi szerződést a törvényen vagy megállapodáson alapuló elővásárlási jog jogosultjaival.

A jóváhagyás megtagadásának változtatása

A fentieken túl a Módosítás alapján továbbá kiegészítésre kerül a Földforgalmi törvény azon esteinek a köre, amikor a Földhivatal megtagadja a haszonbérleti szerződés jóváhagyását. Ugyanis 2022. január 1. napjától amennyiben aránytalan a haszonbérleti szerződés szerinti ellenszolgáltatás (haszonbér) vagy a haszonbérleti szerződésben szereplő egyéb ellenszolgáltatásra irányuló rendelkezés értéke, az is megtagadási oknak számít a törvény értelmében.

Amennyiben a haszonbér eltér a helyben szokásos mértéktől, annak okát a szerződésben igazolni kell, valamint a haszonbérleti szerződés jóváhagyása iránti eljárás során a Földhivatal felhívására a haszonbérbe adó köteles bizonyítani a haszonbér értékének arányosságát.  A haszonbér aránytalansága vonatkozásában a Módosítás értelmében 2022. július 1. napjától a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) jelzéssel élhet a Földhivatal irányába.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás