A biológiai sokféleség az élet elengedhetetlen alapja, minden élőlénynek megvan a helye az ökoszisztémában. Tiszta levegőt és vizet, jó minőségű termőtalajt, a növények beporzását, élelmet és egyéb hasznos nyersanyagokat biztosít, az egészség és az élelmiszerbiztonság alapkövét jelenti. A biológiai sokféleség csökkenése óriási probléma, hiszen az élet, a túlélés biztosítéka sérül általa. Az iparszerű mezőgazdaság nem csak okozója, de elszenvedője is a pusztulás folyamatának. Az ÖMKi az őszi vetések szezonjában a változatosság megőrzésére és a megfelelő talajtakarásra biztat. 

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) írta meg, hogy  jövőnk és teli éléskamránk záloga a természettel nagyobb összhangban működő agrárium, mely életteret biztosít számos fajnak, amellett, hogy élelmiszerellátásunkat is biztosítja. Világviszonylatban négy fajt (búzát, kukoricát, rizst és szóját) termesztünk a megművelt területeink felén, ezt mutatják a nemzetközi adatok. A területek másik felén osztozik a „maradék” 152 élelmezési célból termesztett jelentősebb növényfaj. Ráadásul az iparszerű mezőgazdaság gyakran csak egyetlen faj egyetlen fajtáját vagy hibridjét termeszti, akár több ezer hektáron. 

A biológiai sokféleség hatása a jó állapotú talaj - Fotó: ÖMKi
A biológiai sokféleség hatása a jó állapotú talaj - Fotó: ÖMKi

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) beszámolója alapján az említett, kevesebb mint 200 élelmiszertermelésre használt jelentősebb növényfajból pusztán 9 adja a globális növénytermesztés több mint 66 százalékát. Ezek a kultúrnövények, a genetikai változatosságuk elvesztésével párhuzamosan sérülékennyé válnak az éghajlatváltozás egyre szélsőségesebb és kiszámíthatatlanabb hatásaival szemben.

Egyneműség ezernyi gonddal

A természetes növény- és állatvilághoz képest rendkívül szegényes „kultúr sivatagokkal” sajnos itthon is találkozhatunk. Az egyformasággal azonban csupán rövidtávú profit szempontok érvényesíthetőek. Ökológiai szempontból az egysíkú mezőgazdasági rendszerek rendkívül sérülékenyek. Pedig a diverzitás és a hatékonyság ma már nem ellensége egymásnak. Ha kicsivel hosszabb távon és a jövő generációt szem előtt tartva, fenntarthatóan gondolkodunk, akkor be kell látnunk, hogy a diverzitás az egyetlen biztosításunk arra az esetre, ha történik valami olyan, ami gyökeresen megváltoztatja termelési feltételeinket - mint például a hirtelen klímaváltozás. 

Amennyiben van biológiai változatosság, akkor marad esély, hogy a környezeti anomáliák hatására kieső elemek helyére más kerüljön, és a termelési rendszer egészében véve jobban tud alkalmazkodni. Már csak ezért is érdemes megjegyezni, hogy a világon több mint 6000 élelmiszerként termesztett növényfajt ismerünk. 

A sokszínűség és a talaj élővilága 

A megfelelő talaj életünk egyik nélkülözhetetlen alapja, táplálékaink forrása. Egy maréknyi termőföldben több milliárdnyi mikroorganizmus lakik. Egy közelmúltban megjelent átfogó tanulmány szerint a talajban él a világ gombáinak 90%-a, a növények 85%-a és a baktériumok több mint 50%-a, ami a termőföldet a világ legfajgazdagabb élőhelyévé teszi. Magyarországon a vízerózió mintegy 3 millió hektár, a szélerózió 1,8 millió hektár termőföldet érint és veszélyeztet. Miattuk évente körülbelül 50 millió m3 talajt veszítünk el. Nem csoda hát, hogy felértékelődnek azok a művelési módszerek, amelyek a talajt és annak védelmét, megújulásának természetes módjait állítják a középpontba.  

Virágos talajtakarók és tudományos kutatások 

A biogazdálkodás, vagy más néven ökológiai gazdálkodás a sokszínűségre alapoz. Hazánkban is érezhető a fordulat, amely a kémiai növényvédő szerektől és műtrágyáktól függő mezőgazdaság irányából egyre inkább az agroökológiai módszereket alkalmazó, fenntartható művelés felé mutat. A biogazdálkodásba bevont területek mérete 2027-re várhatóan eléri a 10%-os területarányt, miközben egyre nagyobb figyelmet kapnak az ökológiai gazdálkodást segítő tudományos kutatások is.   

A fajgazdag, honos fajokból álló növénytakaró azonban nemcsak az erózióvédelemben hasznos, hiszen kedvelt élőhelye azoknak a hasznos szervezeteknek, amelyek egyes kártevőktől óvják meg a szőlőt. 

Az ültetvényekben megy a LIFE VineAdapt program

Az ÖMKi a hazai szőlőültetvényekben alkalmazott sorköztakarás biodiverzitásra és ökoszisztéma szolgáltatásokra gyakorolt hatásait vizsgálja az úgynevezett LIFE VineAdapt projekt keretében. A klímaváltozás a szőlőművelést is érinti: egyre gyakrabban fordulnak elő és hosszabbá válnak az aszályos, fokozott hőstresszel járó időszakok, amelyeket hirtelen lehulló, nagy mennyiségű csapadék követ, súlyosbítva az eróziós károkat. A klímaváltozás hatásai egyes kártevők elszaporodását, újak elterjedését is magukkal hozzák. A LIFE VineAdapt program ezen is szeretne változtatni.  

A négy országban (Ausztria, Franciaország, Németország, Magyarország), 46 szőlészetben, összesen 50 hektáron zajló kutatásban a szakemberek arra számítanak, hogy az agroökológiai megközelítéssel megnövelhetik a szőlő ültetvények természeti szélsőségekkel szembeni ellenálló képességét és ezáltal a klímaváltozás hatásaival szemben is ellenállóbbá tehetik e művelési rendszereket, növelve a biodiverzitást és a szőlőművelési folyamatok hatékonyságát. 

Ezért hasznos a talajnak a biodiverzitás

A kutatók legfőbb célja, hogy honos fajokkal gazdagítsák az ültetvények aljnövényzetét, ezáltal pedig minél több úgynevezett ökoszisztéma szolgáltatást hozzanak vissza a termesztésbe, mint például a természetközeli élőhelyek kialakulása, a kártevők természetes ellenségeinek megtelepedése, a talajélet fokozása, a megfelelő humuszképződés, az erózió elleni védelem, a vízvisszatartás vagy éppen az ültetvények légköri szénmegkötő képességének növekedésével az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentése.

Nem is feltétlen az a fontos, hogy egy adott takarónövény-keverék a legnagyobb aszályban is zöld maradjon, hanem az, hogy a száraz időszakok után sikeresen meg tudjon újulni.

A megfelelő magkeverék fontossága

Hasznos tapasztalat volt az is, hogy a korábbi kutatásaink alapján kifejlesztett, jelenleg is forgalomban levő, hat növényfajt tartalmazó Élő Sorköz keverékben található fajok közül a legszárazabb helyszíneken a szarvaskerep és a vadmurok teljesített legjobban 2022-ben. Ezt a két fajt mindenképp számításba kell venni egy új, kifejezetten aszálytűrő keverék megalkotásakor. A sokfajos kísérleti keverékünk korai eredményei alapján pedig úgy tűnik, hogy a terjőke kígyószisz, az évelő len, a réti nyúlszapuka és a mezei katángkóró is megfelelő megtelepedést mutat a szőlőültetvényekben, ígéretesek az új keverék összeállításához - mondta Dr. Miglécz Tamás, a kutatás botanikai vizsgálatait végző projektvezető kutató.

Az ÖMKi kutatóinak tapasztalatai alapján az Élő Sorköz magkeverékkel bevetett sorközökben, a spontán gyomflórával összevetve nagyobb számban vannak jelen ragadozó ízeltlábúak, mint például a pókok. Továbbájóval nagyobb arányban látogatják a sorközöket a vadméhek és más hasznos beporzók. Növényegészségügyi kockázatra utaló jelenséget, mint például növénykórokozók, kártevők okozta tünetek gyakoribbá vagy súlyosabbá válását, pedig nem észleltek a kutatók. A szakemberek abban bíznak, hogy a vizsgálatok, kísérletek és fejlesztések által a bevont szőlőterületek az éghajlatváltozáshoz jobban adaptált ültetvényekké válnak. Az eredmények pedig széles körben beépülnek a hazai és nemzetközi gyakorlatba - írták.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás