Megjelent az állatgyógyászati termékekről szóló 128/2009. (X. 6.) FVM rendelet módosítása, mely elsősorban az antimikrobiális rezisztencia (AMR) kockázatának csökkentését célozza új állategészségügyi intézkedések bevezetése révén. Az életbe lépő rendelkezések az antibiotikum felelős alkalmazását segítik, összhangban az új Uniós jogszabályokkal és a nemzetközi szervezetek ajánlásaival. A rendeletmódosítás előírásai az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik.

A Nébih számolt be róla, hogy fontos változás többek között, hogy augusztus 19-től legfeljebb 7 napos kezelésre elegendő mennyiségű antibiotikumot írhat fel az állatorvos és azt kizárólag vényen teheti meg. Az antibiotikumok esetében tehát már nem alkalmazható a kevesebb adatot tartalmazó úgynevezett megrendelő. Továbbá az állatorvosnak az AMR kockázatáról is tájékoztatnia kell az állattartót.

Megváltoztak az antibiotikum felhasználást szabályozó rendelkezések
Megváltoztak az antibiotikum felhasználást szabályozó rendelkezések

Nincs többé megelőző antibiotikum kezelés

Élelmiszer-termelő állatok kezelésekor a humán-egészségügyi szempontból kritikusan fontos hatóanyagok megelőző célú alkalmazása ezentúl tilos. Nem megelőző célú alkalmazáskor a használat indokoltságát laboratóriumi érzékenységi vizsgálattal kell alátámasztania az állatorvosnak. További lényeges változás, hogy a közvetlen kiszolgálás érdekében a nagy létszámú telep állattartójának írásban nyilatkoznia kell a nagykereskedő, a kiskereskedő, vagy a közforgalmú gyógyszertár felé az általa megbízott szolgáltató állatorvos személyéről, FELIR azonosítójáról, valamint a felhasználás helyének tenyészetkódjáról.

A további változások

Az ellenőrzések hatékonyabbá tétele és az adatminőség javítása érdekében a nagy- és kiskereskedőknek október 1-től ügyleti nyilvántartásaikat elektronikus formában kell vezetniük. Továbbá a nagykereskedőknek augusztus 19-től a beszállító és vevő neve, valamint címe mellett – magyarországi partner esetén – a FELIR azonosítót is rögzíteniük kell. A jövőbeni változások közül lényeges, hogy 2022 januárjától az antibiotikum-felhasználást a jelenleginél bővebb adattartalmú gyógykezelési naplóba kell rögzíteni, valamint elindul a Nébih online rendszerében történő adatszolgáltatás. A nagy létszámú állattartó telepek esetében antibiotikum-felhasználás csökkentési tervet is kell majd készíteni. A változásokról a későbbiekben részletes tájékoztatást kapnak az érintettek. A nemzetközi tapasztalatok alapján az új előírások jelentősen hozzájárulnak az AMR terjedésének visszaszorításához, és ezáltal a köz- és állategészségügy védelméhez.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás