Megkezdődtek a tárgyalások az új génkezelési technikák szabályozásáról Belgium és az Európai Unió fővárosában, Brüsszelben.  2023. július 5-én jelent meg az Európai Bizottság jogszabály-javaslata az új génkezelési technikákkal (NGT) létrehozott génmódosított növények szabályozásáról. A javaslat az új génmódosított növényeket két kategóriába sorolja, és két különböző eljáráshoz köti azok felhasználását és forgalmazását. Az első kategóriába sorolt növényeket teljes mértékben kivenné a jelenlegi GMO szabályozás alól. A magyar stratégia nem változik, kiáll a GMO-mentesség mellett.

Az Agrárminisztérium írta meg, hogy a javaslat az első kategóriába sorolt növényeket teljes mértékben kivenné a jelenlegi GMO szabályozás alól. Ezen növények környezetbe történő kijuttatását, az új elképzelés szerint semmiféle kockázatértékelés nem előzné meg. Ráadásul jelölés, illetve nyomon követés nélkül kerülhetnének forgalomba. A második kategóriába tartozó növények engedélyezésénél pedig számtalan könnyítést vezetne be, például sokkal kevesebb adatra, hatásvizsgálatra lenne szükség az ilyen növények termesztésének engedélyezéséhez, mint a korábbi GMO-k esetében. Mindezeken túl bizonyos növények esetén semmiféle utókövetésre sem lenne szükség, így a jövőben arra sem derülne fény, hogy van-e bármilyen káros hatása az adott terméknek.

Változtatna az EU a GMO-szabályokon, Magyarország viszont megtartaná a génmódosítás nélküli termesztési gyakorlatot
Változtatna az EU a GMO-szabályokon, Magyarország viszont megtartaná a génmódosítás nélküli termesztési gyakorlatot

A közlemény szerint fontos továbbá, hogy a javaslat nem teszi lehetővé, hogy a tagállamok maguk dönthessenek arról, hogy akarnak-e ilyen új génkezelési technikákkal előállított növényeket termeszteni a területükön, vagy sem. Ez azért is meglehetősen érzékeny kérdés Magyarország számára, mert 2015-ben, éppen hathatós magyar közbenjárás eredményeként sikerült elérnünk az EU GMO irányelvének módosítását, annak érdekében, hogy a tagállamok saját maguk dönthessenek arról, hogy akarnak-e génmódosított növényeket termeszteni a területükön, vagy sem. A jelenlegi javaslat ezt a vívmányt újra elvenné a tagállamoktól - írták.

Előrelépett a géntechnológia

Az utóbbi években megjelent új géntechnológiai módszerek - például a génszerkesztés -, segítségével szinte bármilyen GMO-t létre lehet hozni. Azaz laboratóriumi eszközökkel célzottan lehet belenyúlni a növényi genomba. Ezeket a technikákat a kutatásban és a fejlesztésben számos területen alkalmazzák, az egészségügytől az iparon át a mezőgazdaságig. Magyarországon is számos ilyen kutatás folyik kutatóintézetekben, egyetemeken és magáncégeknél. 

A kutatásokat támogatjuk, hiszen hozzájárulhatnak a fejlődéshez és hazánk versenyképességéhez. Ugyanakkor, míg a zárt rendszerű felhasználások, azaz laboratóriumi kutatások, gyógyszerfejlesztések esetén a megfelelő biztonsági intézkedésekkel a környezeti és egészségügyi kockázatok kiküszöbölhetőek, addig a termesztés, ami valójában a növény környezetbe történő szándékos kijuttatását jelenti, olyan környezeti és egészségügyi kockázatokat hordozhat magában, amelyeket mindenképpen vizsgálni kell, mielőtt egy ilyen termék a piacra kerül - fogalmaz az AM közleménye. 

Óriási a kockázat

Amennyiben egy előre nem vizsgált káros hatás bekövetkezik, akkor már késő lépni, mert a természetből visszavonni ezeket a szervezeteket nem lehet. Ezért az így létrehozott szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozása elengedhetetlen. Magyarország részéről mindenekelőtt az elővigyázatosság elvét tartjuk szem előtt ezen új génkezelési eljárások kapcsán is. Nem támogatunk semmilyen kezdeményezést, ami lehetővé teszi, hogy ezek a termékek megfelelő egészségügyi és környezeti kockázatértékelés nélkül kerüljenek forgalomba az Európai Unióban - közölte az agrártárca a témához kapcsolódóan.

Elsődleges szempont számunkra az élelmezés, és élelmiszerbiztonság megerősítése és fenntartása, továbbá a hagyományos, különösen az ökológiai gazdálkodást folytatók érdekeinek védelme. Éppen ezért a rendeletbe olyan garanciákat kell beépíteni, amelyek biztosítják az NGT termékek megfelelő jelölését, nyomon követését és lehetővé teszik az ökológiai gazdálkodásból való kizárásukat. A fogyasztók választási szabadságának biztosítása is csak a kötelező jelölés fenntartásával érhető el. Ezért sem hagyhatjuk, hogy az új génkezelési eljárásokkal létrehozott termékeket mindenféle előzetes vizsgálat és engedélyezés nélkül lehessen forgalomba hozni - írták.

A GMO-mentes hazai stratégia tehát nem változik. Az európai uniós szintű tárgyalások megkezdődtek, ahol hazánk továbbra is kiáll az Alaptörvényben meghatározottakért, azaz a magyar mezőgazdaság GMO-mentességéért - zárták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás