Hirdetés
Változtatna az olcsó importáruval folytatott igazságtalan versenyen a soros francia EU-elnökség
A Copa-Cogeca havi Agrárpolitikai ülésének meghívott vendége volt Virginie Jorissen, a Francia Uniós Állandó Képviselet mezőgazdasági vezetője, aki a soron következő Francia Elnökség prioritásairól számolt be a tagságnak. A mezőgazdasági ágazatban a szuverenitás és az élelmiszer-önellátás terén végzett munkája során ösztönözni fogja a Tanácsban az európai termékekre és a harmadik országokból importált termékekre vonatkozó kölcsönös környezetvédelmi és egészségügyi termelési előírásokról szóló megbeszéléseket.
Ennek célja, hogy az importált termékekre az Európai Unióban alkalmazott termelési követelményeket érvényesítsenek, hogy a lehető legnagyobb mértékben erősítsék az egészség vagy a környezet védelmét, összhangban a WTO szabályaival. Az elnökség továbbá megkezdi az erdőirtásmentes behozatalról szóló rendelettel kapcsolatos munkát, amely jelentős lépés lesz az importált termékek termelési szabványainak nagyobb mértékű figyelembevétele felé - írta a NAK.

Különös figyelmet fordítanak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású mezőgazdaságra és a mezőgazdasági talajban történő szénmegkötésre, hogy ezzel is lépést tegyenek egy olyan európai mechanizmus létrehozása felé, amely Európa-szerte elismert, alacsony szén-dioxid-kibocsátású címkéket vezet be, és kompenzálja a mezőgazdasági és erdészeti üzemek által az éghajlatváltozással kapcsolatban tett intézkedéseket.
Termőföldtől az asztalig
A Francia Elnökség támogatni fogja az agrárökológiai átmenet felgyorsítására és ezáltal a növényvédő szerek használatának csökkentésére irányuló kezdeményezéseket, ami a méltányos, egészséges és környezetbarát élelmiszer-rendszereket célzó, a "Farm to Fork" stratégia szerves részét képezi. Az Elnökség elindítja a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló irányelv felülvizsgálatát, hogy felgyorsítsa a növényvédő szerek használatának csökkentését az Európai Unióban, és előmozdítsa és alkalmazza az alternatívák használatát, ügyelve arra, hogy egyetlen gazdálkodó se maradjon megoldás nélkül.
Mindemellett az Elnökség üdvözli az Európai Parlament és a Tanács között a Portugál Elnökség alatt létrejött júniusi megállapodást az új, fenntarthatóbb közös agrárpolitikáról (KAP), valamint a jövőbeli KAP három alaprendelete közzétételének érdekében végzett munkát. Biztosítani fogja, hogy a miniszterek teljes mértékben részt vegyenek e reform végrehajtásában, és különösen a nemzeti stratégiai tervek Európai Bizottság általi jóváhagyási folyamatában.
A fenntartható mezőgazdaság a francia EU-elnökség egyik fő célkitűzése
A Francia Elnökség emellett elő kívánja mozdítani az Európai Unió befolyását a multilaterális testületekben a mezőgazdasággal, tágabb értelemben véve az élelmiszerekkel kapcsolatos kérdésekben. Itt támogatni fogja a fenntartható élelmezési rendszerekre való áttérést, és biztosítani fogja e nemzetközi testületek stratégiáinak, határozatainak és szabványainak összhangját a Green Deal megállapodással, a kapcsolódó stratégiákkal és az európai szabályozásokkal. A politikus további programelemként említette a mezőgazdasági felhasználási és kibocsátási statisztikáról szóló rendelet tárgyalásainak előrehaladását, a földrajzi árujelzők uniós szabályozása és a promóciós rendelet felülvizsgálata tanácsi tárgyalásainak megkezdését, valamint eszmecsere lefolytatását madárinfluenza elleni vakcinázási programok, illetve telepi állatjóléti gyakorlatok kapcsán - írta Endrődi György, a NAK szakértője.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés