Több millió hektár földterületnek lehet új gazdája Magyarországon. A folyamat végén egy zárt birtokrendszer jöhet létre. A botrányokkal is tarkított földárveréseken eladott földterület 10-szerese mozdulhat meg az osztatlan közös tulajdon rendezésével. Ez a szakértők szerint a rendszerváltás utáni kárpótlásra emlékeztet, legalábbis méreteiben. A 2,4 millió hektáros osztatlan közös tulajdonban levő területnek közel 3 millió gazdája van, ez utóbbiak jelentős részben nem érdekeltek a mezőgazdasági művelésben. Akik érdekeltek, akár befektetőként, akár gazdálkodóként, most izgatottan várnak.

A HVG írta meg, hogy a Földforgalmi törvény szigorának nyoma sincs az osztatlan felszámolását rendező jogszabályokban. Nem kell földművesként regisztrálni, nincs a földszerzésnek felső korlátja, nem jelentkezhetnek rá a területre az elővásárlási joggal bírók, és a szakhatóságnak sem kell jóváhagynia a tranzakciót. Sőt, még csak kifüggeszteni sem kell. Egy akadályt azért beépítettek, hogy ne vásárolhasson bárki akár zsebkendőnyi területet is a közös tulajdonokban azzal, hogy majd jó sok pénzzel kitömve bekebelezi az egészet.

Több millió magyar hektárnak lehet új gazdája az osztatlan közös földtulajdon rendezésével - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva
Több millió magyar hektárnak lehet új gazdája az osztatlan közös földtulajdon rendezésével - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

A bekebelezést kezdeményezőnek legalább 3 éve „birtokon belül” kell lennie ahhoz, hogy jogosult legyen erre.

Már elindult, de évekig tarthat

A vonatkozó törvény már az év elejétől hatályos, a program elindult, de valószínűleg évekbe telik, mire a végére érnek, amikor is elfogynak a mozgatható területek. Így aki addig nem szerez magának fenntartható, működtethető nagyságú területet, az már valószínűleg nem is fog.

Az osztatlan közös tulajdon a rendszerváltás után, kárpótlással, a részaránykiadással jött létre, miután a termelőszövetkezetekbe bevont területeket „visszaadták” a korábbi tulajdonosaiknak. Akik nem kapták meg a földjeiket, azok sorsolással, az eredeti birtokuk aranykorona értékének megfelelő eszmei részt kaphattak egy-egy birtokon belül. Később ezek a részletek családon belül öröklődhettek, így osztódtak is. Az is előfordul, hogy pár négyzetméteres tulajdonrész jut egy örökösre. A földet vagy egymás között megosztva művelik, vagy egy gazda kezében van a többiekkel kötött megállapodás szerint. Maradtak még közös szövetkezeti tulajdonú területek is, ezeket az állam most kisajátítja. Ahol többen művelik a közös osztatlan tulajdont, ott megegyezés szerint külön-külön helyrajzi számon alakíthatnak ki területet. A harmadik opció a bekebelezés.

A pénz az úr

Egy közös birtokon belül levők közül bárki kezdeményezheti a bekebelezést, a pénz dönti el a versenyt. Amikor már eldőlt, hogy ki tudja megvásárolni a többiek részét, de az árban még nem tudtak megállapodni, akkor igazságügyi értékbecslő mondja ki a végső szót. Az addig a közöst egymás mellett művelők között nőhet a feszültség, és végül, bár bezsebelve néhány milliót, de sokan föld nélkül maradhatnak - írták.

Hiányosságok és hibalehetőségek

A kárpótláshoz hasonlítja az osztatlan közös tulajdon rendezésének nagyságrendjét Sáhó Ákos, az Agrotax Kft. ügyvezetője is. Szerinte évek telhetnek el, mire rendeződik az osztatlan közös földtulajdon helyzete Magyarországon. A szakértő azt is kifejtette, hogy a folyamatot néhány tisztázatlan elem lassíthatja. Az eddig tapasztaltak szerint előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor az ingatlan értékében nem tudnak megegyezni a felek. Ilyen esetekben igazságügyi szakértőt kell fogadni, de a jegyzékben mindösszesen 47 szakértő szerepel, az ügyletek viszont milliós nagyságrendűek, így könnyen túlléphetik a 90 napos határidőt, amit a törvény szab a folyamat lezárására. Az értékbecsléssel kapcsolatban is több aggály jelentkezhet: ilyen például az, hogy a törvény települési szintű érték közzétételét írja elő, miközben a Nemzeti Földügyi Központ járási szintű ajánlott árakat tesz közzé. Az osztatlan közös tulajdonnal összefüggő tranzakciók kifüggesztése sem kötelező. Így a végeredmény is legfeljebb évek múltán lesz megismerhető a nyilvánosság számára, akkor is más, kötelezően nyilvános adatokból visszakövetkeztetve.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás