Sajnos ez a tavasz is ÚJRA a csapadékhiánytól visszhangzott, ami még  mindig kong, amikor az aratásra, a búza és repce várható terméseredményeire gondolunk, ellenben a kukorica és napraforgó a szójával karöltve sem tud normálisan fejlődni. Évek óta ugyanez a tavaszi program!?

Mikor vet véget a folyamatos veszteségnek?

Ugye, MA!

A tudatos betakarítási folyamat során a szalmát a kombájnnal szecskázva és szétterítve kell elkezdeni.

Majd a tarlóhántáskor a szármaradványok megbecsülésével, a talajba való visszaforgatásával és irányított mikrobiális lebontásával, majd a szerves alkotórészeinek hatékony beépítésével, ami jóval tovább biztosítja – ha visszakerül – a megfelelő nedvességtartalmat s az aszályhatás nem, vagy csak hetekkel, hónapokkal később jelentkezik.

Kérdezzék meg a több éve BactoFil® Technológiát alkalmazó gazdatársaikat, miért is érezték magukat nagyobb biztonságban csapadékhiány esetén ebben az évben is.

Szármaradványkezeléssel

NYER vagy VESZÍT?!

avagy aszalmában rejlő NYERESÉGEK és VESZTESÉGEK...

Magyarország 4,3 millió hektár szántóterületének több mint 80%-án kalászosokat, kukoricát, napraforgót és őszi káposztarepcét termesztenek, melyek szervesanyag-produktuma átlagosan a 8-10 tonnát is elérhet hektáronként. Mindez jelentős és értékes tápelem-tartalommal bír, melynek egy részét a termésbetakarítással eltávolítjuk, másik része viszont a termőterületen maradóan, tarlóhántással visszakerül a talajba. Ha nem lopják el a talajoktól!

A talajban történő szervesanyag lebontása során jelentős mennyiségű, a növények számára felvehető makroelem kerül vissza a talajba.

Mindez forintokban is kifejezhető gazdasági NYERESÉG, ha ezen melléktermékeket a talajba juttatjuk, ezzel az őszi műtrágya KÖLTSÉG is mérséklődik. További NYERESÉG a maradványok bontásával a talajba visszajuttatott mikroelemek mennyisége is.

A növénytermesztésben a tápanyag-utánpótlás alapfogása, hogy a betakarítással elszállított termés-tápanyagveszteség és a maradó szalma szervesanyagtömegében (biomassza) felhalmozott ásványi anyagok hogyan kerülnek vissza a talajba.

A szármaradványok irányított bontásával a talajok nitrogén, foszfor, kálium és a mikroelemek hiánypótlása valósul meg, így a fontos humuszképződés mellett a növény számára biztosít folyamatos, kiegyenlített tápelem- és tápanyagellátást, így csökkentve a talaj anyagVESZTESÉGÉT.

A talaj és a termelő ANYAGI NYERESÉGE vagy VESZTESÉGE (leegyszerűsítve)

Felhasználási javaslat:

A Cell® cellulózbontót (1 l/ha 200-400 l/ha vízmennyiséggel) közvetlenül az egyenletes apróságúra felaprított szármaradványokra kell permetezni, majd azonnal a talajba kell dolgozni. Ha BactoFil T-Jet-el végezzük a munkát, akkor minimum 60 liter/ha lémennyiséggel dolgozzunk. A talajmunkára legalkalmasabb eszközök a tárcsa, a kultivátor és a grubber, amelyek a hatékony lebontást elősegítően egyenletesen keverik be a növényi maradványokat a talajba.

További információért kattintson ide!

Daoda Zoltán
szakmai igazgató
AGRO.bio Hungary Kft.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás