A Nova Kahovka-i gátrobbantás következtében az ukrajnai termőföldek egy jelentős része is víz nélkül maradhat - írja a CNN az ukrán mezőgazdasági minisztérium közleménye alapján. Az Ukrajnával szomszédos államokban is megterheli a környezetet a következménye. A gát látja el vízzel a Krím-félszigetet és a zaporizzsjai atomerőművet. Az ár nem csak több tucat falut és várost öntött el, de a tenger felé ömlő több millió tonnányi víz rengeteg törmeléket, hordalékot, olajat és növényvédőszeres iszapot szállít a Fekete-tengerbe. A gigantikus szennyvízhullám nyáron éri el a partvidéket.

A gátat közel két héttel ezelőtt robbantották fel, és mindez súlyos természeti katasztrófát okozott Ukrajna déli-délkeleti területein. Az áradásba több tucat ember belehalt, és ezreket kellett evakuálni az érintett területekről. 

A Nova Kahovka-i gátrobbantás következtében az ukrajnai termőföldek egy jelentős része is víz nélkül maradhat
A Nova Kahovka-i gátrobbantás következtében az ukrajnai termőföldek egy jelentős része is víz nélkül maradhat

Veszélyben a vízellátás a gátrobbantás következtében

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium szerint 10 ezer hektárnyi mezőgazdasági terület elárasztása várható a Nova Kakhovka-i gát felrobbanása után - írta a CNN. Ez a szám csak az érintett területek Ukrajna által ellenőrzött részét, vagyis a jobb partot érinti - közölte a minisztérium, hozzátéve, hogy a bal parton az elárasztott területek "ennek többszörösei lehetnek".

Nova Kahovkánál nem csak vízerőmű és gát volt, hanem egy nagyon jelentős víztározó is, ami kiemelkedő szerepet játszott a régió termőföldjeinek a vízellátásában. A gátszakadás miatt a dél-ukrajnai földek "sivataggá válhatnak" - tette hozzá a minisztérium.

A minisztérium szerint az alábbi arányban "maradtak vízforrás nélkül" az adott megyékben lévő földek:

  • 94% Herszonban
  • 74% Zaporizzsjában
  • 30% Dnyipropetrovszkban.

A Népszava is írt róla, hogy átszakadt a Dnyeper folyó Nova Kahovka-i duzzasztógátja. „Az erőmű a Zaporizzsja Atomerőmű vízellátásáért is felel. Az ukrajnai atomerőműveket működtető Enerhoatom közlése szerint bár az incidensnek lehetnek negatív következményei a zaporizzsjai atomerőműre, de az alkalmazottak urai a helyzetnek”.

Az ukrán külügyminisztérium rendkívüli ülés összehívását szorgalmazta az ENSZ Biztonsági Tanácsánál (BT) az „ukrán kritikus infrastruktúra ellen irányuló orosz terrorcselekmény” miatt. Felszólították ezenkívül a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatótanácsát is, hogy vitassa meg az esetet, illetve újabb szankciók bevezetését követelték a G7-től és az EU-tól Oroszországgal szemben, különös tekintettel az orosz rakétaprogramra és a nukleáris szektorra. A tárca felhívta az EU-t, hogy vonja be polgári védelmi mechanizmust annak érdekében, hogy segélyt juttassanak el a rászorulóknak a gátszakadás nyomán. Az EU elítélte a gát megsemmisítését, amelyet az Ukrajna elleni orosz agresszió „rettenetes és barbár” fokozódásának minősített.

Áradás, atom és kockázatok a gátrobbantás miatt

Legalább 80 település van az árvíz által veszélyeztetett zónában, több tízezer ember lakóhelyét érinti a katasztrófa. Az ukrán hatóságok az eseményt követően azonnal megkezdték a veszélyeztetett települések kiürítését. 

Oroszország ukrajnai agressziójának kezdete óta a Csernobil és a Zaporizzsja Atomerőmű körül folyó harcok, illetve most a vízellátás esetleges veszélybe kerülése a Nova Kahovka-i gát megsemmisülése miatt fókuszba állították az atomenergia egy eddig kevéssé tárgyalt problémáját.

Háborús körülmények között az atomerőművek súlyos kockázatokat hordoznak nem csupán a harci cselekményekkel érintett régió, hanem a széles, akár kontinensnyi környezetük számára is. Az atomerőműveket rendezett, biztonságos körülmények között való üzemeltetésre tervezik, biztonsági rendszereik a gyakoribb környezeti kockázatok (földrengések, áradások stb.) elviselésére vannak méretezve – írta Jávor Benedek.

Egyetlen atomerőmű sincs azonban felkészítve arra, hogy harci cselekmények elszenvedője vagy egyenesen célpontja legyen.

https://www.youtube.com/watch?v=ZnA3j3hqUAM

Az elmúlt egy év és a nyár várható következményei

Az elmúlt egy év, amelynek során az orosz fél katonai objektumként használta mind az 1986-os katasztrófát követően bezárt csernobili, mind a zaporizzsjai atomerőművet (Európa legnagyobb működő atomerőművét), sajnos azt bizonyította, hogy háborús helyzetben nem működik az az elővigyázatosság, amellyel az atomerőműveket kezelni kellene. A katonai célok érvényesítése messze az elfogadhatón túli nukleáris kockázatok vállalására sarkallhatja a háborús feleket - írták.

Arról az Euronews számolt be, hogy a víz hordalékkal és tápanyaggal megrakva érkezik meg és eléri a partvonal északi részét, a Duna torkolatát, majd - ahogyan a Duna esetében is láthatjuk - az üledékeket áramlatok szállítják a partvonaltól délre. Az Ukrajnából származó szennyezett víz összekeveredik a Dunából érkezővel és eljut a partvonaltól délre. Ezek a tápanyagok táplálják a fitoplanktont, az algáktól azonban romlik a fürdővizek minősége, esetleg változik a sótartalom. Nem lesz átlátszó a vizünk, sokkal inkább zöld vagy barna lesz attól függően, hogy melyik faj fog elszaporodni" - mondta Florin Timofte, A Nemzeti Tengerkutató és Fejlesztési Intézettől.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás