Több mint 45 ezren jelentkeztek az amerikai Nemzeti Park Szolgálat (NPS) felhívására, amelyben 12 gyakorlott vadász önkéntest kértek a Grand Canyonban elszaporodott bölények kilövésére. A parkfenntartó azzal magyarázta a felhívást, hogy a bölénycsordák olyan népesek lettek, hogy az már környezeti károkat okoz a természetvédelmi területen - számolt be róla a BBC hírportálja. A bölények kilövését nem vadászatként hirdették meg, mivel az amerikai nemzeti parkokban tilos a vadászat. A felhívást egyes szakértők azért bírálták, mivel szerintük ez veszélyes precedenst teremthet.

A jelentkezésre 48 órája volt az érdeklődőknek. A 12 helyre ez alatt összesen mintegy 45 ezer vállalkozó kedvű személyt regisztráltak. A tájékoztatás szerint első körben 25 jelentkezőt választottak ki, majd a rátermettségük felmérése után 12 vállalkozót bíztak meg vele, hogy lőjenek ki bölényeket a park North Rim elnevezésű részén. Az önkéntesek nem vihetnek magukkal segítőtársakat. Egy bölény mintegy 900 kilogrammot nyom, de a kilőtt állat húsából csak annyit vihet magával a vadász, amit motorizált szállítóeszköz vagy málhásállat nélkül képes. Pedig a terepviszonyok sem könnyűek: sziklás, néha havas terepen kell haladni, akár 2440 méteres szintkülönbség emelkedéssel kell megbirkózni.

Több, mint 45 ezren jelentkeztek a bölényvadászat felhívásra, amit az az amerikai Nemzeti Park Szolgálat (NPS) írt ki az elszaporodott állomány ritkítására - képünk illusztráció

A bölényvadászat indoka

A régióban azért vált szükségessé a bölények ritkítása, mert számuk az elmúlt években 600 példányra nőtt. A parkszolgálat szerint 200 példányra kellene leszorítani a bölények számát a North Rim területén az amerikai őslakosok régészeti lelőhelyeinek letaposásának elkerülése, a talajerózió és a vízszennyezés csökkentése érdekében. A 19. század végére alig 400 példány maradt meg a korábban az országot benépesítő, 30-60 millió példányra becsült bölénypopulációból. Környezetvédők szerint nincs rá bizonyíték, hogy a Grand Canyon térségében eredetileg is éltek volna bölények - írta a BBC cikke alapján az MTI.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás