Hirdetés
Visszagyűjtött vizelettel hasznosíthatják újra a mezőgazdasági hulladékokat
Különös kísérletbe kezdett a Svéd Agrártudományi Egyetem. A balti-tengeri Gotland szigetén igen kevés az édesvíz, ám emellett igen sok a tengert szennyező mezőgazdasági eredetű anyag, amely káros algavirágzásokhoz vezet. Erre a problémára különös anyaggal, az emberi vizelettel próbálnak, egyelőre kísérleti jelleggel megoldást találni, amelyről a Nature számolt be. Egy elképzelt körforgásban a gazda árpát termel a vizeletből kinyert tápanyagok segítségével, amelyből sört főz, és eladja a saját sörözőjében, ahol a vizeletet ezen a módon begyűjtve vissza is tudja forgatni azt a szántóföldjeire.
A National Geographic Magyarország oldala írta meg, hogy az emberi vizeletben rengeteg, a növényvilág számára létfontosságú összetevő található. Ilyen a nitrogén, vagy a foszfor (ez utóbbinak köszönhetően ultraibolya fényben a vizelet élénk zöldessárgán világít), amelyeket azonban a szennyvízzel keverten már nem lehet felhasználni. Jelenleg a világ szennyvizeinek mindössze 7 százalékából távolítják el a vizeket szennyező összetevőket.

A vizelet újrahasznosítása
A szakemberek elgondolkodtak azon, hogy mi volna, ha a vizeletet minden egyébtől elkülönülten gyűjtenék, majd felhasználható formában visszaforgatnák? Erre alakult a Sanitation360 cég, amely a Svédországhoz tartozó Gotland szigetén teszteli azt a 20 év alatt kikísérletezett technológiát, amely a megoldást jelentheti.
Porban a vizelet
Ehhez egy speciális vécét terveztek, amelyben külön utat jár be a vizelet, külön tartályba kerül, ahol besűrítik és porrá változtatják a benne lévő anyagokat. Az így készült sűrítmény tömbökben szállítható, a mezőgazdasági felhasználás előtt pedig porítani lehet. Képzeljük el a kört: egy gazda árpát termel ezen tápanyagok segítségével, amelyből sört főz, és eladja a saját sörözőjében, ahol a vizeletet e módon begyűjtve vissza is tudja forgatni azt a szántóföldjeire. Ugyanezt számtalan más haszonnövénnyel is meg lehet tenni, így pedig a műtrágyagyártás környezetkárosító folyamataiból kevesebbre van szükség.
Több helyen is kísérleteznek
A világon egyre több helyen állítanak üzembe vizelet-leválasztó vécéket, így például az Európai Űrhivatal egyik központjában, de az USA-tól kezdve Párizson át Hollandiáig több helyszínen is beindul a kísérlet. Számos lehetőség van még: a katonai állomáshelyektől a menekülttáborokig rengeteg olyan pont van, ahol használni és hasznosítani lehetne az ilyen illemhelyeket.
A kutatók külön tervekkel rendelkeznek a már meglévő szennyvízhálózathoz, és a most készülőhöz, illetve a vidéki („kerti budi”) típusúhoz. Sokkal olcsóbb és egyszerűbb a külön kezelés, mint a nagy szennyvíztisztítókban használt, energiaigényes és drága folyamat, ráadásul a világ lakosságának 57 százaléka semmiféle szennyvíztisztítóra nincs rákötve. Bár a módszer önmagában nem fogja megoldani a szennyvízproblémákat, és a mezőgazdaság teljes műtrágyaigényét se váltja ki, mégis jelentős mértékben hozzájárulhat a probléma megoldásához - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés