A termelés biztonságát ma már csak öntözéssel lehet fenntartani - mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn, a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepének átadásán. A politikus ismertette: Magyarországon most a termőterületek 2 százaléka öntözött, a távlati cél az, hogy az európai átlagot elérve ez legalább 8 százalék legyen, szeretnék a 400 ezer hektárnyi öntözött területet elérni. Mészáros Lőrinc, a beruházást végző Talentis Agro Zrt. mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatcsoport tulajdonosa a jövő terveiről is beszélt.

A tavalyi rendkívüli aszály megmutatta, hogy olyan mértékű az éghajlatváltozás, ami ellen tenni kell - mondta Nagy István. A miniszter kedvezőnek nevezte, hogy a technológia adott, a támogatási rendszer biztosított, valamint a megfelelő szakképzés és a felsőoktatási képzés is adott. Kiemelte: a fiatalok megértették, hogy a technológiai fejlesztés, a precíziós gazdálkodás, az innováció, az automatizáció és a digitalizáció mit jelent a megújuló magyar agráriumban, és értik, hogy nekik ebben szerepük van - írta meg az Agrárminisztérium.

Mészáros Lőrinc, a Mészáros-csoport tulajdonosa, Nagy István agrárminiszter és Makai Szabolcs a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója (b-j) átadja a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepét a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba
Mészáros Lőrinc, a Mészáros-csoport tulajdonosa, Nagy István agrárminiszter és Makai Szabolcs a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója (b-j) átadja a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepét a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba

Az agrárminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a hagyományok egy részét is felül kell vizsgálni a vízmegtartás érdekében. Át kell gondolni, hogy az egyes tájegységeken ilyen időjárási körülmények között milyen növényeket lehet termelni, a szárazsággal szemben ellenállóbb növényeket kell termeszteni, emellett a vízválságra adandó egyik válaszként a meglévő talajvízzel és a csapadékkal is sokkal fegyelmezettebben kell gazdálkodni - mutatott rá. A talajvízszint csökkenése, a talaj romló nedvesség-ellátottsága az ország területének döntő többségén jelentősen megnövelte az aszályhajlamot, és jelentősen csökkentette a területek mezőgazdasági hasznosíthatóságát. A felszíni és felszín alatti vízkészletek jó állapotba hozása öntözési szempontból is kulcsfontosságú - fejtette ki Nagy István.

Támogatásokkal segítik az öntözésfejlesztést

Kiemelte: minden erővel fel kell gyorsítani az öntözés-fejlesztéssel kapcsolatos, korábban megkezdett munkát. "Ha azt akarjuk, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképes és hatékony legyen, akkor mindenképpen foglalkozni kell az öntözés növelésével" - fogalmazott. Nagy István felidézte: a gazdák a Vidékfejlesztési Program keretében 2016 óta kaphatnak támogatást az öntözés fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységekhez. A felhívás alapján eddig 766 termelő részesült több mint 52 milliárd forintos támogatásban. A miniszter hangsúlyozta: a mezőgazdasági termelés során kiemelt szerepe van a gazdák közötti együttműködésnek. Különösen fontos ez az öntözéses gazdálkodás esetében, ezért megteremtették az öntözni kívánó gazdák közösségbe szerveződésének jogi alapjait - jelezte.    

A Szentjánosi-övcsatorna a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepe (az előtérben) átadásának napján, 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba
A Szentjánosi-övcsatorna a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepe (az előtérben) átadásának napján, 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba

Az így szerveződő gazdákat segíti az öntözési közösségek együttműködésének támogatása, a felhívásra sikeresen pályázó projektekre maximum 250 ezer eurónak megfelelő vissza nem térítendő támogatás nyerhető el, a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 90 százaléka lehet - ismertette az agrárminiszter. Hozzátette: már 38 közösség részesült 2,6 milliárd forintnyi támogatásban. Nagy István felhívta a figyelmet, hogy mindkét pályázati felhívást ismét megnyitották, október 1-ig újra lehet jelentkezni. Emlékeztetett arra, hogy a kormány ebben az évben átvállalja a vízdíjat a gazdálkodóktól, hogy segítse a beruházások minél gyorsabb megtérülését. A miniszter kitért arra is, hogy a jövőben a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv keretében lehet majd támogatást igényelni az öntözés fejlesztésére, további 70 milliárd forintot fordítanak erre.

Mészáros Lőrinc és Makai Szabolcs beszélt a Talentis Agro Zrt. fejlesztéseiről

Azt már a Magyar Mezőgazdaság anyaga írta meg, hogy az öntözőtelep ünnepélyes átadóján Mészáros Lőrinc, a beruházást végző Talentis Agro Zrt. mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatcsoport tulajdonosa köszöntőjében kiemelte, hogy számukra ez egy nagyon fontos beruházás.

Szívéhez közelálló, zászlóshajónak nevezte a mezőgazdasági vállalatokat és az azokat összefogó, racionálisan és eredményesen működtető Talentis Agrot. A személyes ok mellett a beruházás fontosságát a talajnedvesség folyamatos csökkenése is indokolja.

A vállalatcsoport 45 ezer hektáron gazdálkodik. A mostani, több helyszínen és ütemben megvalósuló, mintegy 6 milliárd forintos beruházásoknak köszönhetően közel 8000 hektár öntözött területtel fognak rendelkezni.

Öntözőrendszer a Gyõr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepe átadásának napján, 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba
Öntözőrendszer a Gyõr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepe átadásának napján, 2023. május 18-án. MTI/Krizsán Csaba

Kétszereznék a területet és diverzifikálják a portfóliót

Ám itt nem állnak meg a fejlesztések folytatásával, mint fogalmazott, ennek megduplázása a cél. A jövőre vonatkozóan megemlítette, hogy a tervek között szerepel a szántóföldi zöldségtermesztésre és vetőmag termesztésre használt területek arányának növelése, melyhez az öntözési beruházások elengedhetetlenek.

Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója az öntözőtelep átadóján tartott beszédében összefoglalta a csoport eddigi eredményeit. Mint ismertette, várhatóan 47,5 milliárd forint árbevétel mellett és 6,5 milliárd forint adózott eredményre számítanak, kiváló teljesítményt értek el, de ehhez óriási átalakításokat kellett végrehajtani, a tevékenységeket racionalizálni kellett.

A tavalyi év rámutatott arra, hogy a diverzifikált portfólió sokkal többet ér, mintha csak egy adott területre fókuszálna a vállalkozás.

Öntözőrendszer a Gyõr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében - MTI/Krizsán Csaba
Öntözőrendszer a Gyõr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafő közelében - MTI/Krizsán Csaba

Meglepetésre a szarvasmarha ágazat vitte a prímet

Senki sem sejtette, de a tavalyi évben megtörtént az, hogy nem a növénytermesztés, hanem a szarvasmarha ágazat vált a Talentis Agro húzóágazatává. Az idei és a jövő évben a legnagyobb beruházások a cégcsoporton belül egyértelműen az öntözésfejlesztésre fókuszálnak. Minden számítás azt prognosztizálja, hogy ezek a beruházások 2-3 éven belül megtérülnek, és utána nyereséget termelnek. Ez alapján mindenki számára egyértelműen látszik, hogy ez a beruházás mennyire hasznos.

A nyár folyamán adnak át szintén Békésben egy másik, 890 hektárhoz, illetve Jánossomorján egy 630 hektárhoz kapcsolódó öntözőtelepet. Makai Szabolcs felhívta a figyelmet arra, hogy jó agrotechnológiával és öntözéssel, a meglévő genetikai képességekkel megduplázható a terméshozam, ezáltal Magyarország élelmiszer-kibocsátása jelentősen növekedhetne - írták.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás