Hirdetés
A tegnapi özönvíz után, lássuk, milyen idő lesz a hétvégén
Pénteken nyugat, délnyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, északkelet felé haladva lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőtakaró. Az északkeleti és a keleti megyékben várható néhány órás napsütés, majd délután ott is beborul az ég. Nagyobb eséllyel az ország délnyugati, nyugati felében várható eső, zápor, míg északkelet felé haladva csökken a számottevő csapadék esélye. Az ország nagy részén az északnyugati, míg délnyugaton az északi, északkeleti szelet kísérhetik időnként élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között alakul, de a tartósan csapadékos nyugati, délnyugati tájakon ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Késő este 14 és 17 fok közé hűl le a levegő.
Péntek estétől túlnyomóan borult marad az ég, és az ország déli felén várható többfelé eső, zápor. Az északnyugati szelet időnként élénk széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul - írta a met.hu.

Szombaton jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. A csapadékzóna hazánk délkeleti felére összpontosul, ott többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható, a keleti határ közelében számíthatunk az enyhébb, a csapadékosabb délnyugati tájakon a hidegebb időre.
Vasárnap délutánra északkeleten is felszakadozik, csökken a felhőzet, hazánk nagy részén akár több órára is kisüthet a nap, ugyanakkor napközben nyugat, északnyugat felől egyre vastagabb felhőtömbök érkeznek. Az összefüggőbb csapadékzóna kelet felé távozik, mögötte elszórtan valószínű zápor, főleg északkeleten egy-egy zivatar. Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között valószínű, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.
Hérfőtől felhőátvonulások mellett hazánk nagy részén akár több órára kisüthet a nap. Helyenként előfordulhat zápor, északkeleten egy-egy zivatar. Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, főleg az északi megyékben néhol viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között valószínű, de a szélvédett, kevésbé felhős vidékeken ennél hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés