Hirdetés
Két napra visszatér az igazi nyár
Szerdán délelőttig a Tiszántúlon még nagy területen lesznek erősen felhős tájak, ott néhol eső, zápor is előfordul. Később mindenütt csökken a felhőzet, és a sok napsütés mellett kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz az égen, és helyenként lehet zápor, a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben esetleg zivatar. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hőmérséklet délután 24 és 30, késő este 17, 22 fok között valószínű.
Szerdán este legtöbb helyen csökken a felhőzet, de északkeleten maradnak erősen felhős területek, és elsősorban ott fordulhat elő helyenként zápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul - írta meg a met.hu.
Csütörtökön napos idő valószínű fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd észak felől vastagabb felhőtömbök érkeznek. A nap első felében helyenként, később többfelé várható eső, zápor, zivatar. A hajnali órákban pára-, ködfoltok is lehetnek. Sokfelé élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérhetik a déli, délnyugati szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 19, a csúcshőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

Pénteken a vastagabb felhők kelet felé levonulnak, napközben átmenetileg csökken a felhőzet mennyisége. A délutáni órákban ismét felhőzet-növekedés valószínű nyugat felől. Hajnalban pára- ködfoltok is képződhetnek. Reggelig többfelé, délelőtt főleg már csak keleten, délkeleten várható csapadék. A nap második felében a ismét megnövekszik a csapadékhajlam. Az északnyugati szél időnként megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 28 fok között várható.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés