Pénteken az ország legnagyobb részén a gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható, legkésőbb a Tiszántúlon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, ott is kisüt a nap, majd estétől újabb felhőzet-növekedés kezdődik. Elsősorban az északkeleti, keleti, illetve a déli megyékben fordulhat elő helyenként zápor, zivatar, este már másutt is megnő csapadékhajlam. Mérsékelt lesz a légmozgás, de zivatarok mentén szélerősödés előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 29 fok között alakul, de a legtovább erősen felhős keleti, északkeleti tájakon ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 16 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.

A péntekről szombatra virradó éjszaka első felében erősen felhős, borult lesz az ég. Az éjszaka második felétől nyugat felől szakadozni, vékonyodni kezd a felhőtakaró a több és vastagabb felhők hajnalra a keleti országrész felett összpontosulnak majd. Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek. Kezdetben sokfelé, majd hajnaltájt csökken a csapadékhajlam és egyre inkább északkeleten, keleten várható eső, zápor, zivatar. Az északnyugati, nyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18 fok között alakul, a felhősebb keleti tájakon lesz enyhébb a hajnal - foglalta ösze a várható időjárást az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Várható időjárás szeptember 11-én vasárnap

Szombaton reggel közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Napközben a gomoly- és fátyolfelhők mellett hazánk nagy részén több órára is kisüthet a nap. Legtovább északkeleten maradhat felhős az ég. Éjjel, reggel még több helyen várható eső, zápor, helyenként zivatar. A nap második felében egyre kisebb körzetekben hullhat csapadék. Hajnalban pára-, ködfoltok is képződhetnek. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 26 fok között alakul, de a legtovább felhős, csapadékos északkeleti tájakon 20 fok alatt is maradhat.

Vasárnap hajnalban a szélcsendes helyeken pára, foltokban köd képződhet. Napközben a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap, ugyanakkor főleg északkeleten erősen felhős körzetek is lehetnek. Szórványosan valószínű zápor, helyenként zivatar (nagyobb számban hazánk északkeleti, keleti harmadán). Az északnyugati szelet több helyütt erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 7 és 15, a maximum 19 és 25 fok között valószínű, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Hétfőn aztán felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel. A Dunától keletre, illetve egy konvergencia-zóna mentén elszórtan, a Dunántúlon néhol valószínű záporeső, egy-egy zivatar. Hajnalban a szélvédett tájakon pára-, ködfoltok képződhetnek. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödhet az északi, északnyugati szél. Hajnalban általában 6, 14, délután többnyire 20, 25 fok valószínű, de a hosszabb ideig felhős, csapadékos északkeleti részeken hűvösebb is lehet.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás