A tej kiváltására használt növényi italok következő generációja burgonyából készül. Az élelmiszeripari szakemberek újabb fenntartható alternatívát fejlesztettek ki, miután kiderült, hogy a mandulaital előállítása miatt kihalnak a méhek, a rizsital termesztése többet árt a bolygónak, mint a tehéntejé, a szójaital pedig összezavarja az ösztrogénszintet. A jövő fontos fenntartható tejpótló szereplője így a “krumplitej” lehet. Az USA területén és Nyugat-Európában már a szupermarketek polcaira kerültek az első burgonyából készült növényi italok, melyek a laktózt helyettesíthetik. 

A Marie Claire írta meg, hogy a burgonyából készül tejszerű ital, a “krumplitej” fenntarthatóbb és olcsóbb is, mint a korábban készített hasonló növényi italok. Hasonlóan készül, mint a zab, mandula vagy más magokból gyártott tejhelyettesítő italok. Áztatás és szűrés után hozzáadnak néhány összetevőt, és már ihatóak is. De miért akarna valaki folyékony formában burgonyát fogyasztani? A cikk szerint a “burgonyatej” a leginkább környezetkímélő, a legjobban fenntartható tejhelyettesítő ital az összes közül. A burgonya termesztéséhez fele akkora földterület szükséges, mint a zabhoz, és 56-szor kevesebb vízzel állítható elő, mint a mandula. A tehéntej termelésének problémáiról már rengetegen és sokat írtak. Így nem csoda, hogy a fogyasztók, a kereskedők és az élelmiszerfejlesztők folyamatosan keresik a lehető legjobb alternatívát helyette. Ez a piac az elmúlt években vitathatatlanul hatalmasat nőtt. Még akkor is, ha az sokak szerint tény, hogy a tehéntej ízét az egyik fent említett ital sem közelíti meg. Ám valószínűleg nem is ez a fő céljuk. A textúra és a krémesség viszont többé-kevésbé megvan bennük, és ez milliók számára óriási segítség például a kávéfogyasztás esetében.

Az élelmiszeripari szakemberek fenntartható alternatívát fejlesztettek ki a tej kiváltására: az új növényi ital alapja a burgonya - Fotó: DUG IG
Az élelmiszeripari szakemberek fenntartható alternatívát fejlesztettek ki a tej kiváltására: az új növényi ital alapja a burgonya - Fotó: DUG IG

Ezért egészséges a burgonyaital

A krumpliból készült tejszerű ital fogyasztása egészséges is. A nálunk már korábban megírt Dug termékleírása szerint tele van antioxidánssal, megtalálható benne minden nélkülözhetetlen tápanyag és alacsony a glikémiás indexe is. Az ital allergénektől is mentes, így a diófélékre érzékenyek éppúgy nyugodt szívvel fogyaszthatják, mint azok, akiknek a tejtermékekkel vagy a gluténnel van problémájuk. A Dug nevű márka mögött álló svéd Veg of Lund leírása szerint a szabadalmaztatott italuk burgonya és repceolaj keveréke és emulziója, amelyet a Lund University professzora, Eva Tornberg fejlesztett ki. Az ital állítólag „csodásan krémes állagú és remek hab készíthető belőle” - írta a Magyar Konyha.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás