Lényegesen magasabbak a tavaszi vetésű szemes kukorica, napraforgó és szója vetésterületei az elmúlt egy, illetve öt év átlagértékeinél, ami az orosz-ukrán konfliktus következtében kialakult bizonytalan helyzetben megnyugtatást jelenthet a piac számára – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.

Hogyan befolyásolta a várható takarmány- és élelmiszerkereslet a vetésszerkezetet? Sikerült-e befejezni a tavaszi munkákat, és milyen termésre számítanak?

A termőterületükre mindössze 73,5 milliméter csapadék jutott idén, egyetlen eső érte el a 15 milliméteres mennyiséget egyszerre
A termőterületükre mindössze 73,5 milliméter csapadék jutott idén, egyetlen eső érte el a 15 milliméteres mennyiséget egyszerre (Fotó: Pixabay)

Erről kérdezte a magyarmezogazdasag.hu újságírója az ország különböző részein gazdálkodó szántóföldi növénytermesztőket.

Csongrádban komoly a szárazság

Kevés lesz a termés, ha marad az idei évre eddig jellemző súlyos aszály – mondta el a hódmezővásárhelyi Hódagro Zrt. elnök-vezérigazgatója, Szabó Lajos.

Ez sajnos, nemcsak a tavaszi vetés sorsát pecsételi meg, hanem az ősziét is, aminek novemberben-decemberben még jutott csapadék. „Amikor a búzának még látszik a sora, amikor egy része már kalászban, másik része zászlós levélben van, azt szoktam mondani, hogy ezt 3-3,5 tonna biztosan megváltja.” A szakember szerint az aszály sújtotta területek miatt hiány léphet fel szántóföldi növényekből. Csongrád megye alsó részében, ahol ők gazdálkodnak, komoly a szárazság.

Bár mindent sikerült elvetniük, a kapásnövényeket és az őszi gabonakeverék utáni másodvetését is elvégezték, nagy gondot jelent számukra a csapadékhiány. A termőterületükre mindössze 73,5 milliméter csapadék jutott idén, egyetlen eső érte el a 15 milliméteres mennyiséget egyszerre, az ennél kevesebb csapadéknak meg legalább a felét elvitte az erős szél. „Ha így folytatódik, a 200 millimétert sem fogjuk elérni az egész évben, ami már az elsivatagosodással egyenlő.” A vetőmagborsójuk kikelt, de már virágzik, ami annak a jele, hogy talán nem is lesz érdemes betakarítani.

Közel 4000 hektár bérelt területet művelnek, kevés helyen van öntözési lehetőség, széttagoltak a földek, és nem sikerül minden gazdát meggyőzni az öntözési beruházás érdekében, amely miatt pályázni sem tudnak a fejlesztésre.

A vetésszerkezeten érdemben nem változtattak. Szabó Lajos szerint jelenleg mindenki az olajos növényeket helyezi előtérbe, mivel jó az áruk, de nagyon kötött az elhelyezésük a vetésfogóban.

Közepes termésre számítanak Hajdúböszörményben

Közepes termésre számítanak a hajdúböszörményi Béke Mg. Kft-ben, ahol elsősorban a sertés- és szarvasmarhaállomány takarmányozására termelnek szántóföldi növényeket, legnagyobb részben kukoricát – mondta el Bodnár Lajos ügyvezető.

Bár sikerült minden tavaszi feladatot időben elvégezni, a termelők pedig minden évben gondoskodnak a legjobb minőségű vetőmagról és minden szükséges inputanyagról, hogy milyen lesz az időjárás, azt senki sem tudja megjósolni. Tavaly a szárazság miatt a kukoricaszükségletük mintegy 30 százalékát a piacról kellett beszerezniük. Ezt idén nagyon szeretnék elkerülni, de minden azon múlik, hogy lesz-e elég csapadék.

Véleménye szerint egyre nagyobb szerephez jutnak a szárazságtűrő növényfajták, de a nemesítés egyelőre nem tud lépést tartani a klímaváltozással.

Nagy a kereslet a cirok iránt, szívesen megvásárolják a takarmánygyárak. Emellett kevésbé igényes, a gyengébb földeken is terem, és jobban tűri a szárazságot a kukoricánál
Nagy a kereslet a cirok iránt, szívesen megvásárolják a takarmánygyárak. Emellett kevésbé igényes, a gyengébb földeken is terem, és jobban tűri a szárazságot a kukoricánál (Fotó: Pixabay)

A vetésszerkezeten nem változtattak, de nagy könnyebbséget jelent számukra, hogy az EU a rendkívüli helyzetre tekintettel elengedte a zöldítést. Így az érintett területekre is kukoricát vethettek, emellett némi kitárcsázott repce helyére is az került.

Nagy a kereslet a cirok iránt, szívesen megvásárolják a takarmánygyárak. Emellett kevésbé igényes, a gyengébb földeken is terem, és jobban tűri a szárazságot a kukoricánál.

Három éve 16 ezer tonnáról 26 ezer tonnára bővítették a gabonatároló és szárító kapacitásukat, és ez óriási biztonságot jelent számukra. Nemcsak amiatt, hogy az egész évi termést el tudják raktározni, hanem amiatt is, hogy a korszerű technológiának, az ózonizálás és a nyári szellőztetés lehetőségének köszönhetően nem nő meg a takarmány toxintartalma. Egész évben meg lehet őrizni a minőségét. Korábban a kapacitás szűkössége miatt az is előfordult, hogy az október 23-i munkaszüneti nap miatt, amikor megállt a szállítás, az aratást is szüneteltetni kellett.

A növények már elkezdtek kisülni Dévaványán

„Ha továbbra is ilyen marad az időjárás, nemhogy jó termés, de tragédia lesz” – mondta Vass Károly, a dévaványai Agrodéva Kft. vezetője.

Náluk is masszív az aszály, de szerencsére a belvíz elkerülte őket, semmit sem vitt ki a vetésből az őszi-téli csapadék. Tavaly ugyanis a búza felét elpusztította. Az idei tavaszi munkákat időben el tudták végezni, jó minőségben ki is keltek a növények. „A repce kivételével, minden reményük meg lehetett volna a legjobb termésben, ha két héttel ezelőtt jött volna egy normális eső – mondta a szakember –, de már az 5 milliméteres is soknak számított. A növények már elkezdtek kisülni. A fénymag érzékeny is a szárazságra, de a búza is féllábszárig ér, és kint van a kalásza, a szikeken, foltokban pedig már kezd kiszáradni.”

A Békés megyei agrárvállalkozás 1200 hektár szántóföldön termel búzát, napraforgót, fénymagot, vagyis „kanárikölest” és repcét. A madáreleség kipróbálásáról tavaly döntöttek, repcét pedig azért termesztenek, mert a túzokvédelem érdekében 10 százalékot kötelezően előír az agrár-környezetgazdálkodási program, amelyben részt vesznek. Pedig Vass Károly szerint tévedés azt hinni, hogy a túzok eszi a repcét. „Esze ágában sincs.”

Az ősszel vetett 120 hektár káposztarepce ki sem kelt, gyommal borított, de a tavasziban sem reménykednek a szárazság miatt.

Az AKG miatt nem tudnak változtatni a vetésszerkezeten, és a zöldítési könnyítés sem vonatkozik rájuk, mivel náluk parlagterület nincs, csak ugar.

Nagyon jól hasznosítják azonban azt 7 ezer tonna kapacitású gabonatárolót, amely még a 4300 hektáros TSZ-re lett kialakítva annak idején. Egy részét bérbe is adják, ahonnan a tavaszi búza utóját még csak most vitték el.

A búza, az árpa, a napraforgó gyönyörű
A búza, az árpa, a napraforgó gyönyörű (Fotó: Pixabay)

„Robbanásszerű volt a kelés, de azért imádkozzunk esőért!”

Idáig minden szépen alakult az Agrowitt Kft. szántóin a Komárom-Esztergom megyei Kecskéden.

Wittmann Antal tulajdonos elmondta, hogy sok nedvesség hiányzik a talajból, de egész tavasszal kaptak egy keveset, így jól néznek ki a növényeik. „A búza, az árpa, a napraforgó gyönyörű. Robbanásszerű volt a kelés, de azért imádkozzunk esőért!” – mondja.

Új növényként próbálják ki a cirkot 30 hektáron, mivel nagy a kereslet iránta, szívesen megvásárolják a takarmánygyárak. Emellett kevésbé igényes, a gyengébb földeken is terem, és jobban tűri a szárazságot a kukoricánál.

A tavaszi munkákkal még nem végeztek: hátra van a lucernák kaszálása, csomagolása és bálázása, valamint a növényvédelem.

A vállalkozás juhászattal, brojlercsirke-neveléssel foglalkozik a szántóföldi növénytermesztés mellett. Jelenleg 1100 hektár gyepet és 850-900 hektár szántót kezelnek.

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás