Ugyan az európai bölény a XX. század elején kipusztult a szabad természetből, az állatkerteknek és a fajmegőrző programoknak köszönhetően sikerült megmenteni a fajt a kihalástól. Néhány éve már hazánkban, az Őrségben is vannak bölények, amelyek nemcsak turisztikai látványosságként szolgálnak, hanem egy kísérlet résztvevői is. Az állatok a Vas megye Szentgotthárdi járásában található Kondorfa Hegy-Völgy Vadon 90 hektáros területén leltek otthonra. A területre csak a kutatók és a Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai által vezetett szakemberek mehetnek be.

A Magyar Mezőgazdaságot dr. Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese kalauzolta körbe a bölények lakta vidéken. A pityerszeri műemlékegyütteshez közeli bemutatóterületen a nagyközönség is láthat bölényeket. Annak az állománynak a célja, hogy az emberek testközelből csodálhassák meg az állatokat. Ott nem tervezik bővíteni a létszámukat, Kondorfán viszont egyelőre szabadon hagyják növekedni az állományt. Arra kíváncsiak, hogyan alakítják át az élőhelyük növény és állatvilágát a tevékenységükkel.

Bölények Vas megyében - Fotó Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
Bölények Vas megyében - Fotó Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

A betelepítést követő két év elteltével lehet már látni valamit abból, hogyan alakítják át az élőhelyüket?

Ezek a marhafélék sok fás szárú növényt fogyasztanak, és ebből adódóan nagy hatásuk van erre a vegetációra, amit már rövid idő elteltével is lehet látni. Továbbá az itt élő más élőlényekre és életközösségekre is komoly befolyásuk van, mert például azzal, hogy kitakarították a vadalmafák alját, egy sor más állatnak is lehetőséget teremtettek arra, hogy hozzáférjenek a gyümölcshöz. Ezeket az összefüggéseket most térképezzük fel két kutatás keretében. Az egyikkel a növényzetre való hatást vizsgáljuk, a másik pedig a táplálkozásukat elemzi a havonta begyűjtött ürülékminta alapján.

Mit jelent az, hogy itt emberi beavatkozás nélkül élnek az állatok?

Szabadon vannak, de felügyelet alatt. Mindig ellenőrizzük a kerítés állapotát, bár a bölények még egyszer sem akartak kimenni. A kint élő más vadak - szarvasok, őzek vaddisznók – viszont rendszeresen bejárnak ide. A bölények kiegészítő takarmányt kapnak, és van egy önitatóval felszerelt mélyfúrású kútjuk. De inkább abból az időszakos patakból isznak, ami átfolyik a területen. Ezen kívül ellenőrizzük, hogy van-e valamilyen egészségi problémájuk, hogy megvan-e mindegyikük, és hogy esetleg elpusztult-e valamelyik.

https://www.youtube.com/watch?v=Tjpnb4-hJBc
Bölények az Őrségben

Az európai bölények

Létszámát tekintve az európai bölény túljutott azon a válsághelyzeten, amely során a múlt század első felében kipusztult a természetből. Az 1920-as években különböző állatkertekből összegyűjtöttek 12 bölényt, és elvitték őket a bialowizeai őserdőbe. Így indult meg a szaporítási program. Azóta újra él vadon bölény Európában, és a létszámuk már több ezerre nőtt. Idehaza nem elsősorban az állomány gyarapítása a cél, hanem az, hogy kimutatható legyen a hatásuk a területükön. A faj szempontjából egyébként az a fontos, hogy minél több helyen legyen akár kisebb állomány, hiszen az a 12 állat, amelytől az összes mai bölény származik, meglehetősen szűk genetikai készlettel rendelkezik. A különböző betegségekkel, kórokozókkal szembeni ellenállóképességet az tudja biztosítani, ha minél több, egymástól független helyszínen vannak bölények.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás