Télen a szőrmés állatfajok sűrű szálakból álló, tömött téli bundát növesztenek, amely a természetben a hideg elleni védelmet és az évszakra jellemző táji környezethez való küllemi alkalmazkodást szolgálja. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatpark bemutatóhelyének emlősállatait is szemet gyönyörködtető téli bundájukban csodálhatják meg a vendégek. A szőrzetet alkotó szálképletek vedlés útján cserélődnek, amire általában meghatározott évszakban vagy az ivari fejlődés egy bizonyos szakaszában kerül sor. A vedlés utáni új szőrzet színében is eltérhet a korábbi szőrtakarótól.

Az állatok színe, mintázata, a szőrszálaik hossza, vastagsága és alakja rendkívül változatos, fajonként, de akár egyedenként is eltérő lehet például az életkor, az ivar, az éghajlat, az évszak  függvényében. Az állatok szőrzete a hosszú, vastag fedő- vagy nemezszőrökből, és az azok tövében kifejlődött, vékony, puha, a hőszigetelést elősegítő piheszőrökből áll. Egyes testtájakon a szőrzet vastagsága és állaga eltérhet (pl. sörény, farokszőr), néhány fajnál pedig maga a szőrzet is sajátos függelékké alakult át (pl. a sünfélék tüskéi) - írta meg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

Az európai bölény testét sűrű, hosszú, többnyire göndörödő fürtökből és gyapjas szőrzetből álló tömött téli bunda védi az időjárás ellen, mely tavasszal nemezszerű rétegekben válik le - Fotó: Kovács Krisztina
Az európai bölény testét sűrű, hosszú, többnyire göndörödő fürtökből és gyapjas szőrzetből álló tömött téli bunda védi az időjárás ellen, mely tavasszal nemezszerű rétegekben válik le - Fotó: Kovács Krisztina

A vedlés hátterében álló folyamatok

A szőrzetet alkotó szálképletek időről időre vedlés útján cserélődnek az állatoknál, amire általában meghatározott évszakban vagy az ivari fejlődés egy bizonyos szakaszában kerül sor. A vedlés utáni új szőrzet színében is eltérhet a korábbi szőrtakarótól. A Körösvölgyi Állatpark európai bölényeinek, Polichtnak és Szabírnak testét sűrű, hosszú, többnyire göndörödő fürtökből és gyapjas szőrzetből álló tömött téli bunda védi az időjárás ellen, mely tavasszal nemezszerű rétegekben válik le. A bölénygyapjú a legzordabb teleken is kiváló hőszigetelőnek bizonyul.

A vörös róka évente kétszer váltja a szőrét, ami az április-május, illetve október-november hónapokban zajlik le. Az állatparkban lakó Hanna névre hallgató, játékos, fiatal szuka róka ennek megfelelően már gyönyörű, sűrű, a nyári szőrzetnél sokkal világosabb színű, téli bundájában figyelhető meg. Ugyanígy a farkasok Ajsa és Kurszán is, akik az ilyenkor megnövekedő felszőrzet miatt még termetesebbnek mutatkoznak. A szürke farkas szőrzete élőhelyétől függően a fehértől a mélyfeketéig változik. A Körösvölgyi Állatpark farkas testvérpárja az Európában általában jellemző szürkésbarna bundaszínt képviseli.

Szintén szembetűnő a változás az őzeknél, akik rőt nyári bundájukat szürkésbarna téli bundára cserélték. Ilyenkor a combok hátulsó felén lévő „tükör” csaknem egészen fehérnek tűnik, míg nyáron inkább sárgásfehér alapszínű. A Körösvölgyi Állatpark téli bundát öltött élőlényeit az év végéig mindenki megtekintheti. A vendégeiket minden Advent vasárnap és Karácsony második napján félárú belépési lehetőség és programok is várják.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás