Hirdetés
Hetvenmillió forintos támogatással nyernek ki hatóanyagokat a mezőgazdasági hulladékból Szegeden
Fenntartható módon, a környezeti terhelést csökkentve fejlesztenek ki új készítményeket a Alzheimer-kór ellen a Csongrád-Csanád megyei, szegedi Pharmacoidea Kft. szakemberei. Számos külföldi partnerrel együttműködve a céljuk a bioaktív természetes hatóanyagok hasznosulása az új népegészségügyi kihívások megoldására irányuló termékfejlesztésben. A technológiát a kis- és középvállalkozások nemzetközi együttműködését elősegítő pályázati kiíráson elnyert 69 millió forint segítségével valósítják meg, együttműködve a román HOFIGAL, az INCDCP-ICECHIM és az USAMV szakembereivel.
Természetes, nagy hozzáadott értékű bioaktív hatóanyagokat nyernek ki ipari mennyiségben a mezőgazdasági, elsősorban gyógynövény hulladékból és biomasszából a szegedi Pharmacoidea Kft. szakemberei. Mindezt új, Alzheimer-kór elleni gyógyszerjelöltek és innovatív étrend-kiegészítő, valamint speciális gyógyászati célra szánt tápszerek kifejlesztéséhez használják fel - számolt be róla a Délmagyar.

Így szervezik az együttműködést és a fejlesztéseket
A szegedi cég közleményéből kiderült, hogy 2021. január elseje óta dolgoznak együtt a külföldi szakemberekkel. A projekt nagyban támaszkodik a partnereik előzetes fejlesztéseire, hiszen a HOFIGAL SA vezető szerepet játszik a gyógynövényalapú gyógyszerek és étrend-kiegészítők kifejlesztéséhez szükséges innovációban, a Román Kémiai és Petrolkémiai Intézet (ICECHIM) és a Bukaresti Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem (USAMV) pedig élen jár a természetes hatóanyagok elválasztása, kinyerése és azok élelmiszer- és vegyipari felhasználása területén. Ugyanakkor a szegedi Pharmacoidea előzetes gyógyszerfejlesztési projektjei során komplex hatóanyag-tesztelési rendszert fejlesztett ki a neurodegeneráció legújabb célpontjain ható vegyületek tesztelésére, új gyógyszerjelöltek felfedezésére.
Innováció és tudomány Szegeden
A szegedi cég közleményében azt írta, hogy a fogyasztók nagy tömegei számára a gyógyszerek mellett az innovatív, tudományosan igazolt hatású gyógynövény-összetevők hatékonyan szolgálhatják a mentális egészség javítását, ezáltal is csökkentve a krónikus, degeneratív betegségekre, így az Alzheimer-kórra jutó egészségügyi kiadásokat.
A Pharmacoidea Kft. célja a jelenleg gyógyíthatatlannak tartott kórképek ellenszereinek kifejlesztése és a rászorulókhoz történő mihamarabbi eljuttatása. A cég vegyészekből, biológusokból, biomérnökökből álló kutatócsoportja Dr. Letoha Tamás vezetésével a modern orvostudomány kritikus pontjaira keresnek megoldást, innovatív gyógyszerjelöltek, sejtterápiák és nagy hozzáadott értékű funkcionális élelmiszertermékek formájában. A Pharmacoidea Kft. 13 millió forint hitelt vett fel a Növekedési Hitelprogram keretében, amit laboratóriumi forgóeszköz kapacitás kibővítésére fordítottak - írta a cég weboldala.
A Szeged központú vállalat tevékenységéről és fejlesztéseiről több videó is készült:
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés