Hirdetés
Hitel adnak élelmiszervásárlásra
Kamatmentes hitellel nyújt segítséget a megélhetéshez a vásárlóinak egy brit üzletlánc. Az Icelandnál egy előre feltöltött kártyán keresztül vehető igénybe a mikrohitel, amelyet iskolai szünetekhez időzítettek.
A növekvő élelmiszerárak nemcsak Magyarországon, de világszerte egyre többeknek okoznak gondokat, így a brit vásárlóknak is. Emiatt az egyik helyi élelmiszerlánc újszerű pénzügyi terméket vezetett be, kamatmentes ügyfélhitel-programot indított. A kezdeményezés célja, hogy könnyebben lehessen hozzájutni az élelmiszerekhez.

Az Iceland kezdetben alacsony összegű kölcsönöket nyújt, 100 fontos, azaz közel 50 ezer forintos kamatmentes hitelről van szó, amit heti 10 fontos, azaz majdnem ötezer forintos törlesztőrészletekkel kell visszafizetni. A kölcsönt igénybe vevők azt is beállíthatják, hogy a hét melyik napján törlesztenek - írta meg a Retail Gazette kiskereskedelmi portál.
A mikrohitelekből egyszerre csak egyet lehet igényelni, és összesen hat alkalommal, amely időszakok egybeesnek az iskolai szünetekkel. A boltlánc szerint ez garantálja, hogy azokat csak átmeneti nehézségek alkalmával használják fel, nem pedig egész évben támaszkodjanak rájuk.
A kezdeményezést az indította el, hogy az Iceland Foods-nál úgy látják, az emberek minden eddiginél nehezebben tudják a legfontosabb mindennapi termékeket megvásárolni, ezért a kereskedelem szereplőinek is új ötletekkel kell előállniuk.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés