Ahogyan szinte minden termény ára, úgy a napraforgóé is jelentős mértékben emelkedett a 2021 elején. Ez jelenleg stabilizálódni látszik 140-150 ezer Ft/tonna áron. E magas felvásárlasi ár is hozzájárulhat a napraforgó vetésterületének emelkedéséhez az idei évben. Cikkünkből most megtudhatja, hogyan fordíthatja gazdasága javára a magas felvásárlási árat.

A fentebb említett magas felvásárlási árat úgy fordíthatjuk a gazdaságunk javára, ha megpróbáljuk a termésátlagot is növelni, de legalább is a megfelelő szinten igyekszünk tartani azt. A kiváló termés elérésének egyik fontos eleme a tápanyagutánpótlás. Az elmúlt évek kiszámíthatatlan időjárási körülményeit figyelembe véve ezt a napraforgó esetében is megoldhatjuk levélen keresztül.

Az AlphaPlant szakértői törekszenek arra, hogy a növények számára a leginkább megfelelő formulában kerüljenek előállításra a termékeik, tartalmazzanak kelátokat, amelyek a növények számára azonnal felvehetők és hasznosíthatók. Igaz, hogy a napraforgó gyökérzetének köszönhetően olyan helyekről, talajrétegekből is fel tudja venni a számára szükséges tápanyagokat, melyekre egyéb termesztett növényeink nem képesek, de ennek ellenére az aszályosabb időszakokban a növények számára ez is megterhelő. Ezért fontos, hogy könnyen elérhető formában biztosítsuk a fontosabb tápanyagokat a napraforgó számára. Kínálatukban megtalálhatók különböző összetételű növénykondicionálók, kelátos lombtrágyák. A HumicQuattro-ban található igen magas huminsav- és aminosav-tartalom lehetővé teszi a stresszhelyzetek gyors és hatékony leküzdését a növény számára. Egészségesebb és ellenállóbb növényt kapunk, mely alapja a sikeres termesztésnek.

A Zöldpajzsban található mikro- és makroelemek hatására a napraforgó gyökérképződése intenzívebbé válik, melynek köszönhetően könnyebben veszi fel a talajból a tápanyagokat. A Zöldpajzsban benne vannak mindazon tápelemek melyek elengedhetetlenek a napraforgó sikeres termesztéséhez.

Az AlphaPlant termékpalettáján megtalálható kelátos lombtrágyák közül a napraforgó esetében kiemelném az Organit Magnéziumot és az Organit Bórt. Mindkét elem nagy befolyással van a kimagasló minőség és termésátlag elérésére. A magnézium növeli a fotoszintézis aktivitását, a bórnak fontos szerepe van a termésképződésben, a terméskötődésben. Az elmúlt években tapasztalt aszályos időjárási körülmények ezen tápelemek hiánytüneteit csak fokozzák. Ezért nagy jelentőséggel bír az említett mezo- és mikroelemek pótlása. Az Organit Magnézium magas kéntartalommal is rendelkezik, amiről tudjuk, hogy az anyagcsere-folyamatokban, a fehérjeszintézisben játszik nagy szerepet.

Összességében elmondhatjuk, hogy az AlphaPlant termékeiből összeállított napraforgó technológiai csomagban mindazon tápanyagokat tartalmazó termékek megtalálhatók, amelyek elengedhetetlenek a sikeres napraforgótermesztéshez. Egészségesebb, ellenállóbb növényállományt kapunk, fokozzuk a termés mennyiségét és minőségét, segítjük a napraforgót a szélsőséges időjárási körülmények leküzdésében, ezáltal növeljük a termésbiztonságot. Mindezt a fentebb említett terményárak figyelembe vételével minimális ráfordítással érhetjük el.

Szeretne még több érdekességet olvasni növénytáplálás kapcsán? Akkor kövesse az AlphaPlantet a Facabookon. Ne maradjon le legfrissebb ajánlatainkról!

Tánczos István
igazgató
talajtani szakmérnök Alpha-Vet Agrártechnológiai Divízió

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás