Magyarországnak idén búzát kellett importálnia, ami a brutális nyári aszály egyik következménye. A szárazság miatt miatt a korábban megtermelt búza töredékét sikerült a gazdáknak begyűjteniük a földekről. A magyar kormány még márciusban rendelt el exporttilalmat a hazai gabonára, pedig akkor még a rendkívüli aszályról nem is lehetett sejteni. Nagy István agrárminiszter akkor úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai háború rendkívüli helyzetet teremtett az európai és a magyar élelmiszer-gazdaságban, hiszen Ukrajna az Európai Unió negyedik legnagyobb élelmiszer-beszállítója. Drágul a kenyér.

A Mandiner írta meg, hogy a gabonapiaci árak és a takarmányárak radikálisan megemelkedtek a piacról kieső ukrán termények miatt. Továbbá a hiánytól való félelem következtében jelentősen nő az igény a magyar mezőgazdasági termények külföldi felvásárlása iránt is – fogalmazott akkor az agrárminiszter. 

Hozzá kell majd szokni a kenyér 1000 forintos árához
Hozzá kell majd szokni a kenyér kilónkénti 1000 forintos árához

Háborús hatások

A cikk szerint a háború sújtotta országban keletkező hiány pedig a világ összes piacára begyűrűzött, az egekbe növelve az árakat. Az sem segített ezen, hogy sokáig nem hagyhatták el az orosz blokád alá került Odessza kikötőjét a gabonát szállító teherhajók és a azóta sem állt vissza a háborút megelőző szállítási ütem. 

Ráadásul az Agrárszektor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva azt írta, hogy a mezőgazdasági termelői árak szintje 40,3%-kal, a mezőgazdasági ráfordítások árszintje pedig 40,6%-kal nőtt 2022 első fél évében az előző év azonos időszakához viszonyítva. 

A növényi termékek termelői ára 44,2%-kal, az élő állatok és állati termékek ára 31,5%-kal emelkedett a 2021. első félévi szinthez képest. A mezőgazdasági termelés során közvetlenül használt anyagok körében a műtrágyaárak átlagosan valamivel több mint a háromszorosára emelkedtek, azonban a növényvédő szerek árai is megnőttek 16,7%-kal, az állatgyógyászati készítmények pedig 10,4%-kal lettek drágábbak. A  takarmányok árában is jelentős drágulást lehetett tapasztalni, itt az árak 38,9%-kal emelkedtek. A vizsgált anyagok közül a vetőmagok ára 18,5%-kal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

Hozzá kell majd szokni a kenyér ezerforintos árához

A Mandiner munkatársa Tatár Antallal, a Tatár Pékség ügyvezetőjével a párizsi SIAL élelmiszeripari kiállításon beszélgetett a témában. A szakember a magas gabonáarak fő okának elsősorban az aszályt emelte ki, ami azonban nem csak Magyarországot, hanem egész Európát sújtotta az idén. Úgy fogalmazott, hogy az ukrán és az orosz gabona nagyon meghatározó mennyiségben van jelen a világpiacon, ezért bárminemű konfliktus a térségben egyből kihat az árakra.

"A kenyér, a kifli, a zsemle és bárminemű pékáru, melyekben nagyon magas a száz kilóra vetített lisztmennyiség, rendkívül érzékeny a gabonaár és az energiaárak emelkedésére” – fogalmazott.

Tatár Antal szerint mára a gazdák olyan helyzetben vannak, hogy nem szorulnak rá arra, hogy bármi áron, egyből az aratás után eladják a termékeiket. Állítása szerint sokszor előfordul, hogy a mezőgazdászok nem hajlandóak a párizsi tőzsdeindex MATIF-árán eladni a gabonát a malmoknak.

Mennyire várható javulás?

Bár semmi garancia nincs arra, hogy a következő év nem lesz ennyire aszályos, Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a Mandinernek elmondta, hogy a tapasztalat azt mutatja, nincs kétszer egymás után ennyire aszályos év, mint az idei.

Szerinte három évet foglal magába a háború okozta hatás, állítása szerint a februárban kirobbant orosz-ukrán háború következtében a tavalyi évben begyűjtött gabona egy része a lezárt kikötők miatt az ukrán silókban maradt. A háború az idei évi mezőgazdasági munkákra logikusan hatással volt, így a megtermelt gabonamennyiség nagyjából 50 millió tonnára csökkent– közölte. Azzal folytatta, hogy a jövő évre is hatással lesz az, hogy idén sok területen elmaradt az őszi vetés. 

Derűlátásra semmi ok 

Az Agrárszektor szerint egész Európára jellemző a mezőgazdaságban tapasztalható drágulás, ugyanis a termelés 2021 második negyedéve és 2022 második negyedéve között a mezőgazdaságban jelenleg fogyasztott áruk és szolgáltatások, azaz a beruházáshoz nem kapcsolódó inputok átlagára 36%-kal ugrott meg az ugyanazon típusú inputok esetében. 

Drasztikus drágulás volt a műtrágyák és a talajjavító szerek esetében, melyeknek 116 százalékkal nőtt az áruk, továbbá az energia és a kenőanyagok is többe kerülnek, mint korábban, utóbbinál 61 százalékos az árnövekedés. A lap szerint különösen nagy, 68%-os áremelkedés volt tapasztalható a gabonaféléknél, de az olajos magvak és olajos gyümölcsök árai is 59%-kal nőttek meg, a tojás előállítása pedig 45%-kal drágult meg - írták.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás