A kukorica a megtermelt mennyiség tekintetében a legversenyképesebb termény Magyarországon - mondta Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei elnöke a MATE Környezettudományi Intézet, Öntözésfejlesztési és Meliorációs Tanszéke által szervezett kukorica és napraforgó tanácskozáson éa szántóföldi bemutatón. A Szarvason tartott szakmai rendezvényen az is elhangzott, hogy a gazdaságnak egyre inkább együtt kell működni a tudománnyal, a képzéssel, az oktatással, hiszen a fejlődő világ olyan kihívásokat produkál, amely csak ezt a metodikát teszi lehetővé. 

Az élelmiszer- és agrártudományok speciális területet képviselnek, az élelmiszer stratégiai termék. A felelősség és a feladat is óriási. Véleményem szerint a létrejött MATE garancia a komplexitásra és a feladatok súlyozására – idézte riportjában Dr. Kulcsár Lászlót a Magyar Mezőgazdaság.

Kukorica és napraforgó témájú tanácskozás volt Szarvason - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes
Kukorica és napraforgó témájú tanácskozás volt Békés megyében - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes

Stratégiai termék

A MATE KÖTI ÖMT tanszékvezetője, Dr. Futó Zoltán egyetemi docens előadásában kiemelte, hogy világviszonylatban 1 milliárd tonna kukorica terem, a mennyiség egyenletesen növekszik, a vetésterület hamarosan eléri a 200 millió hektárt. Békés megye nem ahhoz szokott hozzá, mint amit idén tapasztaltunk időjárás terén. Azonban egyre gyakrabban nézünk majd hasonló kihívás elé. A kukorica stratégiai termék, megtermelt mennyiség tekintetében a legversenyképesebb gabonaféle - közölte. Magyarország az utóbbi években hozzászokott a jóhoz: 7-8 tonnás termésátlagokat voltunk képesek elérni, igaz, az idei év ezt majd árnyalja, megkockáztatom, hogy a 6,38-at sem éri el 2021-ben – osztotta meg a tapasztalatait a szakember.

A napraforgó és az olajosok jelentősége

Dr. Pepó Péter egyetemi tanár, az MTA doktora a napraforgóval kapcsolatban arról beszélt, hogy Oroszország és Ukrajna összesen 13 millió hektáron termeszti ezt a növényt, ez a felét teszi ki világ napraforgótermesztő területeinek. Közölte, hogy az olajat adó növényi termékek között megelőzi az olajpálma, a szója és a repce is, hazánkban viszont a napraforgó a fő ezen a téren.

A gyakorlati bemutató kukoricafajtái

Az elméleti előadások után a Tessedik Campus iskolaföldjén tartottak szántóföldi bemutatót. A Nitrogénművek Zrt. fejlesztőmérnöke, Dr. Varga Csaba azt mondta, hogy a cég és az egyetem közös kísérleti parcelláin többek között azt vizsgálják, hogyan tudnak területre optimalizált szaktanácsot adni. Turóczki Emese, a Gabonakutató Nonprofit Kft. területi képviselője számos kukoricafajtát bemutatott. A GK Lehelről például elmondta, hogy 490-es éréscsoportba tartozó, kimondottan silókukorica, amely rendkívüli magasságú, nagy zöldtömeget képviselő növény. A MATE és a KWS Magyarország Kft. együttműködése most kezdődött. Egyelőre 3 kukoricafajtát vizsgálnak - árulta el Kugyelka Mihály területi képviselő. A legkorábbi fajtájuk a Rikardo, kompakt, zömök csövei vannak, melyek öntözetlen körülmények között sem kisebbek. Az Euralis Kft. és a Caussade Semences Group Kft. egyesülésével létrejött Lidea Seeds szakemberei, Engelhart Szabolcs és Mayerhoffer Péter arról beszéltek, hogy a cégegyesüléseknek köszönhetően most már kukorica portfólióban is teljes termékkínálattal állnak a termelők szolgálatában. Veszter László, a Pioneer területi agronómusa beszélt a cég egykori hosszú tenyészidejű ikonikus hibridjeiről, mint a Volga. Továbbá a mezőny méltó tagja lehet például a P412-es, mely rendkívül magas, jó vízleadású, erős szárú. A Terragro Kft. kísérleti parcelláin talajoltó készítményeket és lombtrágyákat tesztelnek. A cég szakembere, Fehérné Boros Irén a részletes bejárás során kiemelte, számukra elsődleges cél a talajok megőrzése.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás