Több tápanyag a talajban, kiegyenlítettebb nedvességviszonyok és csökkenő erózió – ezek a legfontosabb eredményei a Pécsi Tudományegyetem által végzett több éves kutatássorozatnak. Az összeurópai Diverfarming projekt részeként a pécsiek szőlő- és spárgaültetvények diverzifikálásának lehetőségeit vizsgálták. Az ökológiai és fenntarthatósági szempontokat figyelembe vevő gazdálkodási mód a terméshozamokat csökkentő környezeti károk megelőzésével nem csak a talaj és az élővilág szempontjából, hanem a földtulajdonosoknak is előnyös.

A modern mezőgazdasági termelés jellemzően monokultúrás, vagyis egy területen adott időpontban egyetlen növényfaj nő – írta a a Pécsi Tudományegyetem közleménye. Ennek a gyakorlatnak számos kedvezőtlen környezeti hatása van a talaj tápanyagtartalmának a gyorsabb kimerülésétől az általános biodiverzitás csökkenésééig. A témához kapcsolódóan 8 ország 25 kutatóintézményének és agrárvállalatának az együttműködésével 2017-ben indult el a Diverfarming nevű, az Európai Unió Horizon 2020 programja által finanszírozott projekt azzal a céllal, hogy a növénytermesztés diverzifikálásával találjon megoldást a problémára. A spanyolországi Cartagena műszaki egyeteme által koordinált, közel 10 millió euró összköltségvetésű kezdeményezésbe Magyarországról a Pécsi Tudományegyetem és két vállalkozás kapcsolódott be. A projekt weboldala itt található.

Szőlőben és spárgában végzett kísérletekkel javították a talajokat a pécsi kutatók, a képen a villányi kutatási helyszín, a Gere pincészet egyik dűlője
Szőlőben és spárgában végzett kísérletekkel javították a talajokat a pécsi kutatók, a képen a villányi kutatási helyszín, a Gere pincészet egyik dűlője

A gyakorlati helyszínek: spárga és szőlő

A kutatások állókultúrákban folytak: Gere Attila villányi szőlészetében és a Nedel-Market Kft. jakabszállási spárgaültetvényén. Mindkét növényt egymástól viszonylag távoli sorokba ültetik, a szakemberek pedig azt vizsgálták, a sorok közé vetett különféle egyéb növényeknek milyen ökológiai hatásaik vannak. Az organikus művelést folytató szőlészetben 7 féle fajból álló fűkeveréket és cickafarkat vetettek a sorok közé, míg az intenzíven műtrágyázott és növényvédő szerekkel is kezelt spárgaföldön takarmányborsóval és zabbal kísérleteztek. Mindkét mintaterületen ígéretes eredmények születtek – írták.

„Villányban a növénytakaróval borított felszínnek köszönhetően csökkent a vízerózió, vagyis az esőzések által elmosott talaj mértéke és kiegyenlítettebb lett a talaj nedvességháztartása. Az ültetett növények bojtos gyökérzete javította a talaj szerkezetét és szellőzöttségét. A jobb körülmények pedig erősítették a talajbaktériumok aktivitását. A növényi maradványok gyorsabban és nagyobb hatásfokkal bomlottak le, így több szerves anyag – lényegében tápanyag – keletkezett” – összegezte a tapasztaltakat dr. Lóczy Dénes egyetemi tanár, a projekt szakmai vezetője.

Spárga Jakabszálláson, a sorközökkel
Spárga Jakabszálláson, a sorközökkel

A jakabszállási bakhátas spárgaföldeken szintén az erózió csökkentése volt az egyik eredmény. Az ideihez hasonló aszályos években fedetlen, futóhomokos talaj erősen kitett a széleróziónak. A sorok közé ültetett növények szárazságtűrők és jó nitrogénmegkötő képességgel bírnak, ennek következtében javították a talaj tápanyag-összetételét. Továbbá csökkentették a kiszáradás veszélyét és lassították a tápanyagok kilúgozódását.

Szántóföldi szempontból is fontos eredmények születtek a Diverfarming magyar területein

A projekt záróeseményére Pécsett és a két mintaterületen került sor. Ez értékes alkalmat kínált a tapasztalatcserére, hiszen a kutatások a mediterrántól az északi hidegig (boreális) 6, különféle klímájú régióban folytak változatos növényekkel. A vizsgálatok része volt például szántóföldi gabonafélék vetésforgójának módszereivel és a hazaihoz hasonló köztes vetésekkel olajfa- és dinnyeültetvényeken.

„Ígéretes szakmai egyeztetések folynak több termelővel is. A gazdálkodók nyitottak a köztes vetés alkalmazására” – mondta Lóczy Dénes. A szakember arról is beszélt, hogy az ökológiai és fenntarthatósági szempontokat figyelembe vevő gazdálkodás a terméshozamokat csökkentő környezeti károk megelőzésével nem csak a talaj és az élővilág szempontjából, hanem a földtulajdonosoknak is előnyös.

Zab, mint a sorközök egyik növénye
Zab, mint a sorközök egyik növénye

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás