Hirdetés
Még az étolajra is súlyos csapást mérhet az orosz-ukrán háború
A kirobbant orosz-ukrán háború a növényi olajpiacra is hatással lehet, hiszen mind a két ország érdekelt a napraforgómag-előállításban. Bár lehet, hogy elsőre nem is gondolnánk, de az étolaj alapanyagának, a napraforgónak a meghatározó része bizony Ukrajnából kerül a magyar gyártókhoz.
Egyelőre csak találgatni lehet, hogy a konfliktus milyen hatással lesz a globális mezőgazdaságra, és természetesen a hazai agráriumra, de az biztos, hogy bőven fog még nehézségeket okozni – vázolja fel a viszonyokat az agrarszektor.hu.

A készletek állítólag stabilak, érkezik az áru a keleti szomszédtól. Elemi érdek, hogy ez így is maradjon. Ugyanakkor, ha változna a helyzet, arra a beszerzési csatornák diverzifikálásával választ lehet adni. Így a hazai napraforgó felhasználása mellett például a romániai import is megoldás lehet – írja a Világgazdaság.
A napraforgó-étolaj az utóbbi időszakban azért kapott kiemelt figyelmet, mert az infláció rendkívüli mértékben érintette, be is került az élelmiszerárstop védelme alá a termék. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly októberi átlagára egyébként az étolaj esetében literenként 713 forint volt.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés